Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 1. szám - Dr. Bakó József: A dolgozók munkahelyi védelme és kártérítési igénye

hetatlan magatartás a dolgozó részétől, ha terhes állapota miatt megszédül és a munkagépre esve, sérülést szenved. Ezek a példák arra hívják fel a figyelmet, hogy nagy körültekintéssel kell vizsgálni, hogy a baleset bekövetkezésének tényleges oka mi volt és az okot megvalósító magatartást kell helyesen értékelni. c) Végül csak a kár egy részét kell a munkáltatónak viselnie az esetben, ha bizonyítja, hogy a dolgozó vétkes magatartása is közrehatott a kár bekövetkezésére. Az ügynek nagyobbik számában ilyen ok forog fenn, viszont ezzel kapcsoltosan ki kell emelni a következőket: - A károsodást eredményező okok és okozatok láncolatában nem egy esetben szerepet kap a dolgozó is, de ennek a szerepnek csak az esetben lesz kármegoszlást eredményező következménye, ha a dolgozónak az oksági láncolaton belül mozgó magatartása - a munkáltató által bizonyítottan - neki felróható, tehát vétkes volt. Ebből következik,' hogy a dolgozónak az oksági láncolatba bekapcsolódó magatartását minden további nélkül nem lehet a kármegosztás alapjaként elfogadni, mert erre csak a bizonyítottan vétkes magatartás ad, illetve adhat alapot. (Pl. a vállalat telepén levő síkos úton, vagy a végzett munka természete folytán síkossá vált műhelyben helyes közlekedés ellenére elesés és ezzel kapcsohtos kár - van ugyan magatartás, de ez nem vétkes, s ezért nincs helye kármegosztásnak, viszont ilyen helyen futva közlekedés már felróható, tehát vétkes és kármegosztást eredményez). Ennek ellenére nagyon sok esetben lehet tapasztalni, hogy a jogvitában eljáró szervek nem fordítanak gondot a magatartás értékelésére, tehát arra, hogy a dolgozónak a magatartás felróható-e, hanem ilyen értékelés nélkül hozzák meg a határozatot. Ez nemcsak abból a szempontból helytelen, hogy a hozott határozat megalapozatlan, hanem elsősorban ezért, mert a fokozott követelmények támasztása melletti nevelésre nem alkalmas, holott a helyesen végzett értékelést tükröző döntés által mindenkor nevelni kell mind a károsult, mind pedig a konkrét ügyön keresztül a többi dolgozót, az egész kollektívát. - Hangsúlyozni kell, hogy nem a dolgozónak kell bizonyítania, hogy a balesettel kapcsolatosan ő vétlen volt, hanem mindenkor a munkáltatónak kell ennek ellenkezőjét, tehát azt bizonyítani, hogy a dolgozó oksági láncolatba tartozó magatartása felróható, tehát vétkes volt. Ha ilyen bizonyítás nincs, vagy az ügyben felmerült bizonyítékok alapján a dolgozó vétkességét megállapítani nem lehet, kármegosztásra sor nem kerülhet, hanem a kárt egészében a munkáltatónak kell viselnie. - Ha a dolgozó részéről vétkes magatartás került helyesen megállapításra, további problémát jelent, hogy ez milyen mérvben hatott közre, a konkrét eset adottságait figyelembevéve, a kár bekövetkezésére. A jogszabály azt mondja ki, hogy a munkáltató a dolgozó vétkes magatartása esetén a bekövetkezett kárnak csupán egy része alól mentesül éspedig azon része alól, amelyet a dolgozó vétkes magatartása idézett elő. Igen nagy körültekintéssel kell tehát vizsgálni a közrehatás arányát és mérvét, mert ennek helyes megállapításától fog függeni, hogy milyen összegű kártérítés illeti a dolgozót, illetve kártérítés címen milyen összeget kell a munkáltatónak fizetnie. Vagyis a közrehatás arányának a fokozott követelmények támasztása mellett történő helyes megállapításától függ, hogy a közösségi és egyéni érdek összhangját előíró jogpolitikai elv a konkrét esetben érvényesül-e, vagy sem. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy közösségi érdekből soha nem szabad túlértékelni a dolgozó vétkes magatartásának jelentőségét és súlyát, de ugyanakkor a dolgozó egyéni érdekéből sem szabad ezt a magatartást leértékelni. - A jogszabály kellő ismerete esetén általában nem jelent különös nehézséget azon kérdés helyes eldöntése, hogy a dolgozó részéről van-e vétkes magatartás, tehát van-e közrehatás, vagy nincs és éppen ezért az idevonatkozó példákra történő utalást mellőzöm. Óvatosságra kell azonban intsen az a tény, hogy az ilyen ügyekben nem egyszer az tapasztalható, hogy a dolgozónak kisebb súlyú, vagy jelentőségű magatartását lebecsülik, annak jelentőséget nem tulajdonítanak és éppen ezért nem is foglalkoznak azzal, hogy ez a magatartás vétkes volt-e, - viszont ugyanakkor más esetekben a ténylegesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a dolgozó felróható magatartásának. Nyilvánvaló, hogy sem az egyik, sem a másik véglet nem helyes. Az ilyen 27