Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Ambrus Lajos: A Körösök 1966. évi rendkívüli árvize

került lokalizálni román területen a Fehér-Körös és a Csohos deltájában. Magyar területre csak a Tőz patak 30 millió m

3 mennyiségű kiáradt vize folyt le a jobbparton, ezt azonban a határmenti védvonalon lokalizálták. 1939-ben ismét a jobbparton szakadt a Fehér-Körös töltése, Kisjenő alatt, a székudvari hídnál. Szerencsés körülmények folytán a kiömlött vízmennyiség ezúttal is csekély — mindössze 39 millió m

3 volt. így ezt is sikerült az orszáhatáron lokalizálni. A sorozatos gátszakadások nyomán az ármentesítő társulatok kezdettől fogva törekedtek arra, hogy megfelelő határmenti védművekkel védjék érdekeltségüket a töltésszakadásból származó elöntésektől. Az első lokalizáló gátat 1925. év nyarán építették az 1920. évi ideiglenes országhatár mentén. A jelenlegi határmenti védgátat az 1939. évi árvíz után építették, időközben korrigált határvonalon. Ezt a gátat 60 millió m

3 vízmennyiség lokalizálására tervezték és engedélyokiratában is kinyilvánították, hogy „nagyobb árvizek lokalizálása — mint amilyen az 1925. évi volt — biztonságot nem nyújt". Az árvízvédelmi bizottság megvalósítására irányuló törekvések fő célja ezekben az időkben is a fővédelmi vonalak megerősítése volt, mert csak ettől lehetett remélni a Fehér-Körös mindkét oldalán fekvő területek részére megfelelő védelmet. Ezeknek a törekvéseknek a jegyében jött létre az 1950. évi magyar—román Vízügyi Egyezmény, melynek végrehajtásában a román vízügyi szervek 0,7 m-rel megemelték töltéseiket az 1925. évi rekonstruált árvízszint fölé. A legutóbbi időkig igazolva látszott ennek az intézkedésnek a helyessége és a régi lokalizáló védvonalaknak általában nem tulajdonítottak nagyobb szerepet a Tőz patak és a belvizek áradásai ellen szolgáló védelemnél. Ilyen előzmények után köszöntött be az 1966. évi rendkívüli időjárás, amelynek nyomán a Fehér-Körös felső szakaszán minden eddigit meghaladó méretű árhullám fejlődött ki. Az olvadás február 7-én kezdődött, február 11-én 20 h-kor az áradó víz már Kisjenőnél és Gyulán is elérte, illetve 3 cm-re meközelítette az eddigi legnagyobb vízszintet, amikor a további áradásnak gátszakadás vetett véget. A töltés szakadása február 11-én 21.20 h-kor román területen következett be a jobbparti töltés 20+400 km szelvényében, mintegy 2 km-rel a kisjenői híd alatt. (2. ábra). A szakadás hírére az árvízvédelmi Területi Bizottság a veszélyeztetett határmenti területek kiürítéséről azonnal intézkedett. Egyidejűleg intézkedések történtek a határmenti lokalizáló töltés védelmére és megerősítésére. A védelem elsődleges célja a lokalizáló töltés magasítása volt. Erre a feladatra 3000 fő közerő vonult fel és nyomban megkezdte a töltés megemelését földeszsákokból kialakított „nyúlgát" építésével. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a töltés által feltartott vizek milyen szintet érnek majd el, az 1925. évi árvíz tapasztalataiból, azonban számolni kellett a gát meghágásával. A kitört vizek 12-én éjfélkor érték el a lokalizáló gátat, és 14-én délután már teljes hosszában meghágták azt. Egyidejűleg a töltéstest átázása egyes szakaszokon olyan rohamos mértékben jelentkezett, hogy a megfeszített erővel végzett védelmi munkák ellenére ez a védvonal tarthatatlanná vált. A lokalizáló töltés szakadása 14-én 20.15 h-kor következett be a legnagyobb nyomásnak kitett 52