Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (1889-1966) I. rész

törvényszerűen megkövetelte, hogy a cukorgyár távolabbi termelőinek a répaszelet átvételének megkönnyítése érdekében szárított szeletet szállítsanak. Ezért 1910-ben a bérbeadó és bérlő szerződést kötöttek, amelynek értelmében a cukorgyár saját területén egy különtüzelésű szárítót létesít és helyez üzembe. A cukorgyár kapacitásának növekedésével egyre inkább növelni kellett a répa terméshozamát is. A terméshozam emelése arra késztette a termelőket, hogy földterületüket minél jobban — belterjesebben — műveljék meg. E művelési mód több mezőgazdasági gép beszerzését és egyéb, elsősorban mezőgazdasági létesítmények megépítését tette szükségessé. A belterjesebb gazdálkodás eredménye lett a vetésforgó egyre gyakoribb alkalmazása, a műtrágyák használata, a jobb talajművelés érdekében idénymunkások szerződtetése stb. A gyár teljesítőképességének növekedésével az évi cukorrépa feldolgozás is egyre jobban emelkedett. Nyugodt üzemmenet mellett az 1912—13-as esztendőkben 19 000 vagon cukorrépát dolgoztak fel. 2. Az első világháborútól a Tanácsköztársaság leveréséig Az 1914-ben kitört első világháború, valamint a háborús évek a mezőhegyesi cukorgyár életében sem tűntek el nyomtalanul. Abban az időben már több sajátnevelésű karbantartó és gyártástechnológiai szakemberrel rendelkeztek, akik a gerincét képezték a gyárban lüktető karbantartó és termelő munkának. Ezeket a szakembereket, 5—6 társuk kivételével, katonai, illetve frontszolgálatra vonultatták be és legtöbbjük, mintegy 45—50 hónapig távol volt munkahelyétől, otthonától. Az ittlevő cseh nemzetiségű karbantartó és technológiai szakemberek közül csak azok maradtak itt, akik már előzőleg családjukkal együtt letelepedtek. E gyér számú, cseh és magyar származású, részben műszaki vezető, részben cukoripari szakmunkás irányításával fejezték be az évi karbantartást, illetve folytatták le az 1914—15. évi üzemet. A férfi munkaerő bevonultatásával az üzemet női és jóformán gyermekkorban levő munkaerővel bonyolították le. A munkaerő biztosítása érdekében a bevonultak hozzátartozói számára fizetést, vagy segélyt csak akkor folyósítottak, ha a feleségek, családtagok a gyárban munkát vállaltak. A kevés számú szakember, valamint a nők és fiatalkorúak gyakorlatlansága nagymértékben lassította a feldolgozás ütemét, annak ellenére, hogy valamennyien emberfeletti munkát végeztek. Az üzem időtartamát, a napi feldolgozási átlagot és a gyár teljesítőképességét összehasonlítva, háromszor olyan hosszú ideig tartott. A háborús évek alatt a gyárban csak a legszükségesebb karbantartási munkát, javítást végezték el. Űj létesítmények beépítése a nehéz beszerzési viszonyok, de főleg a már említett szakmunkáshiány miatt szinte lehetetlen volt. A legégetőbb problémákat azonban ennek ellenére is meg kellett oldani, nevezetesen a villanyvilágítást és a külső úsztatok salakbetonozását. Mindkettőre csak az 1917-es karbantartási időszakban került sor. A villanyvilágítást addig 2 db meglehetősen elhasznált állapotban levő gyorsfutó-gép szolgáltatta, amelyek helyett 2 db egyenként kéthengeres Sulzer Diesel motort és 2 db magasfeszültségű generátort 20