Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - Hartyáni László: A belvízrendezés és a mezőgazdaság

A kondorosvölgyi mintavízgyűjtőn regisztrált változás menete nyilván nem egyedülálló, hanem jellemzőnek vehető a megye és egyben hazánk mezőgazdaságában és ezzel együtt a belvízöblözetekben végbement hatalmas átalakulás arányaira és folyamatára. A felmérés alapján készült térképek feltüntetik a gabona (őszi búza, őszi árpa. zab), a kapások (kukorica, cukorrépa) és évelő szálastakarmányok (főleg herefélék) területi arányát és elhelyezkedését is. Az egyes kultúrák a térképen színárnyalattal vannak megkülönböztetve. Az 1958. évi állapot a 2. ábrán: gabona = szürke kapások = fekete here = világos a többi térképen (3. és 4. ábrán) gabona — világos kapások = fekete here = szürke színnel vannak ábrázolva. A fenti kultúrának a területi megoszlását az 1. táblázat tünteti fel. Megállapítható, hogy a gabona, a kapások, a lucerna aránya nagy ingadozást mutat, ami arra vall, hogy a termelés iránya még nincs kialakulva. A területen kialakult mezőgazdasági nagyüzemek, az ott levő három termelőszövetkezetnek a munkája és egyre fejlődő agrotechnikája nyomán megindult az öblözet vízháztartásának átalakulása és olyan mértékben fejlődik egyöntetűségében, ahogyan a tsz-ek gazdálkodási színvonala emelkedik. A belvíz szempontjából fontos néhány talajjellemző A vízgyűjtő talaja túlnyomóan réti talaj. Az 1957 óta folyamatosan végzett talajvizsgálatok alapján megállapítható, hogy a 0—30 cm-es felső talajréteg térfogatsúlya a sekély szántáson átlagosan 1,55 kg/dm'' volt. Az 1957 óta háromszor őszi mélyszántással kezelt területen a 0—30 cm talajréteg átlagos térfogatsúlya 1,39. A pórustérfogat az előbbinél 43 százalék, az utóbbinál 49 százalék. Ezek a jellemzők úgy mutatnak rá kellő súllyal az agrotechnikai tényezőknek a vízgazdálkodás irányában ható szerepére, ha figyelembe vesszük, hogy a területen közel száz éven át a kisparaszti sekély művelés volt a jellemző. Izinger írja a „Figyelő" 1960. október 23-i számában: „A felszabadulás előtt hazánkban a szántás mélysége általában alig érte el a 18—20 cm-t. Nem végeztek őszi mélyszántást és a kukoricát rendszeresen tavaszi szántásba vetették". 1957-ben és az azt megelőző időszakban a területen a 13—18 cm-es szántás volt az uralkodó, és ennek megfelelően ebben a mélységben vízzáró eketalp alakult ki. 1957. után az őszi mélyszántás évről-évre nagyobb területet hódított, amint ezt a felmérések adatai bizonyítják: 54