Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 2. szám - Dr. Borbola József: A cukorbetegek gondozásának jelentősége
Tapasztalataink alapján nagyon fontosnak tartjuk, hogy főleg az átlagos testsúly feletti cukorbetegeink ne csak az elfogyasztható szénhidrát mennyiségét tartsák be diétaként, hanem étrendjük zsír- és kalória szegény, tehát fogyókúra jellegű legyen. Enyhébb cukorbetegséget sokszor egyedül fogyókúrával és diétával olyan mértékben lehet javítani és egyensúlyban tartani, mely gyakorlatilag a cukorbaj gyógyulását jelenti. A fogyókura és a diéta gyógyító hatását a cukorbetegség korai szakában nemcsak mi észleltük, hanem világszerte vannak ilyen megfigyelések. Ezért az 1964 őszén Budapesten tartott nemzetközi diabetes synposion összefoglalójában is első helyen szerepel a cukorbetegek korai kiszűrése, illetve az erre alkalmas módszer kidolgozása. Pl. gyors, specifikus papírcsík módszer bevezetése szűrővizsgálatoknál. Kívánatos a a cukorbetegek szakgondozása, és nagyon fontos a cukor bajt megelőző állapotok felismerése és étrendi befolyásolása. A budapesti synposion állást foglalt abban is, hogy a cukorbetegek gondozásában a körzeti orvosok szerepe inkább felmérés és nyilvántartás, lényegét a gondozásnak cukorbeteg-gondozó centrumok végezzék. Legegyszerűbb az eddig öntevékenyen működő központok további segítése, fejlesztése. E synposion résztvevőjeként alkalmam volt megismerni a Német Demokratikus Köztársaságban, illetve Berlinben használatos BIOPHAN G. reagens papírt, mely igen alkalmas vizeletből cukor, azaz glukose kimutatására. A módszer igen egyszerű, gyors és specifikus, tehát csak a szőlőcukrot mutatja ki. A reagens papír 5 mm széles, 7 cm hosszú fehér papírcsík, melynek egyik végén 2 cm-es hosszban sárga elszíneződés látható. Ez a papírcsík reagens része. Ha a csíkot vizeletbe, vagy más szőlőcukrot is tartalmazó oldatba mártjuk, a sárga reagenspapír rész megkékül, illetve igen csekély mennyiségű cukor jelenléte esetén (0,05 százalék körül), megzöldül. A vizeletben előforduló más redukáló anyagok viszont nem befolyásolják az elszíneződést. Kórházunk segítségével sikerült olyan mennyiségű Biophan G. reagens papírhoz jutnunk, hogy Békéscsaba egész lakosságán ilyen természetű szűrővizsgálatot végezhettünk. A város körzeti orvosainak, körzeti ápolónőinek és vöröskeresztes aktíváinak a segítségével juttattuk el a lakossághoz a reagenspapírt, a következő szövegű röpcédula-szerű nyomtatvány kíséretében: Esetleges cukorbajának korai felismerése érdekében kérjük, a mellékelt papírcsík rövidebb fehér végét mártsa bele a vizeletébe. Amennyiben a papírcsík sárga része zöld, vagy kék színváltozást mutat, keresse fel a körzeti orvosát, mert cukorbaj gyanúja áll fenn. A szűrés a város 10 éven felüli lakosainál történik, és mindazon egyének, akiknél a reagens-papír megkékült, vagy zöldült, felkeresik a körzeti orvost, aki éhgyomri vércukor és 24 órás gyűjtött vizelet százalékos cukorvizsgálatára beküldi a kórház laboratóriumába, majd a belosztályra, cukorbeteg-tanácsadásra. Itt közöljük az illetőkkel valóban fennáll-e cukorbaj, és ha igen, mindjárt kezelésbe is vesszük. Szükség esetén, pl. lappangó cukor baj kivizsgálására, az osztályra is felvesszük. Ily módon 1965. november és december hónapokban 22 új cukorbeteget szűrtünk ki a város lakosai közül, kiknek eddig még különösebb panaszaik nem voltak, illetve panaszaikból nem lehetett cukorbajra gondolni; 45