Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 2. szám - Dr. Fodor György: Válás—megegyezéssel
A házastársak felelősségérzetét a házasságukból fennmaradt jogviszonyok rendezésének kötelezettségére vonatkozóan úgy kell — és nem is lehet másként — felfogni, amely az egyéb bontóperekben nem kívánt előfeltétel. A problémák egyidőben, egyszerre való rendezése a felek között olyan követelmény, amely nélkül a felek alapos, megfontolt és végleges bontási szándékára a bíróság általában nem következtethet. Enélkül pedig az eljárásjogi könnyebbség sem adott. A vitás kérdések rendezése viszont egyáltalában nem egyszerű feladat. Ismertes, hogy az irányelv megjelenése előtt a házassággal kapcsolatos vitás kérdések előzetes rendezésre vonatkozó kötelesség hiányában a bontóper után milyen jelentős számú újabb per indult. Azok a házastársak, akik között a házasság teljesen és véglegesen megromlott, két lehetőség között választhatnak. Vagy a kötelék felbontásának egyszerűbb megoldása mellett foglalnak állást, s ezt követő időre hagyják a sokszor igen jelentős, gyakorlatilag hosszadalmas és bonyolult jogviták peres úton való rendezését, ami a volt házastársak közötti szenvedélyek felszítására, elmélyítésre vezet, de semmi esetre sem az emberi kapcsolatok megóvására. Ez esetben természetesen nem kerülhet alkalmazásra az irányelv 3. pontja. A másik lehetőség: az adott körülmények figyelembevétele mellett, őszintén és egyenesen hozzálátni a vitás kérdések rendezéséhez, a vitás jogviszonyok egyetértéssel való megoldásához. Nem kétséges, hogy az utóbbi lényegesen nagyobb felelősségérzetet, fáradozást, méltányosságot és szenvedélymentességet követel meg a házastársaktól. Azon házastársak esetében tehát, akik e problémákat mégis képesek egymás között megoldani, — a társadalmi érdek kívánalmainak ílymódon eleget tenni — indokolt az eljárási kedvezmény biztosítása. Különösen indokolt ez olyan esetekben. — és erre vonatkozik a Legfelsőbb Bíróság 3. sz. irányelvnek 3. pontja—, amikor a társadalom és az egyén szempontjából egyaránt tartalmát vesztett házassági kötelék felbontásáról kell dönteni. DR. FODOR GYÖEGY 37