Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1940

37 Az Ifjúsági Segítő Egyesület 86 tanulónak adott használatra 450 tankönyvet. Új tankönyvek beszerzésére 25631 P-t, szegény tanulók részére kiosztott füzetekre 31 *59 P-t, ellenőrző füzetekre 11 90 P-t fordított. Az egyesületnek a Belügyminisztérium által adományozott Hadikölcsön segélybül az iskola 300 P-t, a januári diákbál jövedelméből 185 46 P-t adott. A Békésmegyei Takarékpénztár Egyesület ebben az évben is 25-— pengőt adományozott. A javító vizsgálatokért 125*— P folyt be. Hálás köszönetét mondunk jó szívű adományozóinknak és kérjük, hogy szegény tanulóinkat továbbra is segítsék. Az egyesület vezető-elnöke: Csák István. Cserkészcsapat. Az iskola cserkészcsapatának neve: 184. számú „Csaba“ cserkészcsapat. Parancsnoka: Kimer Gusztáv törzstiszt, az V. Cserkészkerület ellenőrzője. A csapat 7 őrsből állott, létszáma a parancs­noksággal együtt 89 fő volt. Tartottunk 28 csapatösszejövetelt és 186 őrsi órát. A csapat szellemi irányításban az igazgató, mint a szervező­testület elnöke volt segítségére a parancsnoknak, akit a gyakorlati munka elvégzésében Fehér Dezső, Migend Dezső és Tar Sándor s. tisztek támogattak. Csapatunk a múlt iskolai év végén Rozsnyó mellett Berzéte község határában táborozott 31 főnyi létszámmal. A beszerzési nehézségek el­lenére is jó táborunk volt. A kiképzés mellett sok időt fordítottunk kirándulásokra. Voltunk több Ízben Rozsnyón, megtekintettük Kraszna- horka várát, Kassát s az aggteleki cseppkőbarlangot. Több alkalommal tartottunk hadijátékot, rendeztünk őrsi akadályversenyt, két éjszakai gyakorlatot fényjelzések irányításával, a tábor végén pedig egyéni telje­sítmény próbát. Szeptemberben — az első csapatösszejövetelen — megünnepeltük Erdély egy részének visszatérését, majd a hónap végén az első erdélyi menekültek érkezésénél segítő szolgálatot végeztünk. Az őszi hónapok többi részét távolságbecslő gyakorlat, őrsi kirándulás, az új jelöltek fel­vétele és kiképzése, a feltörő talajvízben megrongálódott otthonunk rendbehozatala s más gyakorlati munka töltötte ki. Téli munkánk zavartalan folytatásában a szénhiány akadályozott. Örsi összejöveteleinket sokszor otthonunkon kívül, tantermekben kellett megtartanunk. Szokásos karácsonyfa-ünnepélyünket december 23-án rendeztük s ez alkalommal 10 sokgyermekes szegény családnak vittünk szeretet- csomagot. Nagy gondot fordítottunk ez idén is a továbbképzésre. Az őrs­vezetői tanfolyamon 14, a segédtiszti tanfolyamon pedig 7 cserkészünk vett részt. A békéscsabai kerületi őrsvezetői táborban 15 cserkészünk nyert őrsvezetői képesítést. E táborban 5 segédtisztünk mint kiképző vezető teljesített szolgálatot. Tavaszi csapatmunkánk során nyomkereső gyakorlatot s több őrsi kirándulást is tartottunk. Az újoncpróbát március 8-án, a fogadalom­tételt pedig május 30-án rendeztük. Szolgálatot teljesítettünk a honvéd­ség és a leventék több felvonulásán és az iskolai, az egyházi és a tár­

Next

/
Oldalképek
Tartalom