Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1937

6 Iskolánk rövid története, 1855—58-ig Breznyik János Selmecbányái ev. igazgató, Békés­csabára menekült honvédtiszt magángimnáziumot tartott fenn városunk­ban. Az ő távozása után megnyíló két új magángimnáziumot az ev. egy­ház egyesítve átvette s évről-évre tovább fejlesztette, 1860-ban már négy- osztályos reálgimnázium lett belőle. Az iskola alapítására az egyház azt a 43.000 forintot fordította, amelyet a község a visszafizetett örökváltság- ból az ev. egyháznak juttatott, mint az evangélikusokra eső hányadot. A fejlődő iskola 37 éven át négyosztályos középiskola volt. 1897-ben alakult nyolcosztályos főgimnáziummá. 1924. évben reálgimnázium lett. 1935 óta fokozatosan gimnáziummá alakul át. Az elmúlt tanévben már a III. osztály is gimnázium. Iskolánk épülete 1892-ig földszintes nádfedelü ház volt. Ennek he­lyére épült egyemeletes épület 1899-ig volt otthonunk s 1900-ban foglalta el mai kétemeletes épületét gimnáziumunk. II. III. Iskolánk volt tanárai, Breznyik János 1856—1858., Mokry Sámuel 1858—1864., Styaszny Soma 1858—1866., Rimler Károly 1860—1863., Velky János 1860—1864., Lippert János 1860—1863., Melczer Kálmán 1865—1885., Szomora Berta­lan 1864—1891., Horváth János 1864—1895., Soltész Nándor 1870—1874., Petrovich Sámuel 1870—1881., Valentinyi Jenő 1882., Zuberecz Pál 1886— 1887., Bukovszky János 1884—1917., Krajcsovics Soma 1885—1889., Ba­logh István 1889—1891., Kárpáthi Artúr 1891—1895., Hazslinszky Re­zső 1892—1893., Majoros József 1892—1914., Schmidt Ágoston 1892., Babich Pál 1894—1931., Lux Károly 1894., Kabós Bálint 1896—1906., Áchim Károly 1896—1936., Bielek Dezső 1897—1900., Daxer György 1897—1910., Jéger József 1897—1934., Groó Vilmos 1898—1936., dr. Rell Lajos 1898—1936., Balás Ádám 1899—1930., Zvarinyi Lajos 1899—1925., Magyar József 1900—1904., dr. Zimányi Dániel 1900—1901., dr. Frey- tag János 1901—1902., Székely Vilmos 1901 —1929., Fest László 1904 —1912., Frank Dezső 1910—1915., Vidovszky Kálmán 1910—1927., Draser Gyula 1912., Lautner János 1912—1914.. Wallner Ernő 1913., Fleischer Gyula 1914—1920., Kilczer Gyula 1917—1933., Schneider Mi­hály 1917—1918., Király László 1920—1926., Csicsely Mihály 1925 — 1928., Baranyai István h. tanár 1927—1928., Erdős József 1928—1929., Brózik Gusztáv 1936—1937.

Next

/
Oldalképek
Tartalom