Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1927

29 lyalétel díját Dévánszky Ernőnek, Szlany Jánosnak, a második­nak díját Medovarszky Mátyásnak osztottuk ki. Május 13.-án meghatóan búcsúztattuk el a Szövetség VIII. o. tagjait. Ezen alkalommal Gaudy László budapesti vallástanár, igazgató tar­tott hiterősílő előadást. Domsitz László VII. oszt. tan. búcsúz­tatta el a VIII. oszt. tagokat, a távozók nevében pedig Szta- ricskay Pál VIII. oszt. tan. válaszolt. A szövetség tagjai közül 25-en járatták az »Erő« c. ifjúsági lapot. 3. Ifjúsági Segítő Egyesület. A Segítő Egyesület ez évben is igyekezett megfelelni hivatásának. Ha a segítés nem volt olyan mértékű, amilyet szerettünk volna elérni, az onnan van, hogy az Egyesület szerény anyagi forrásokkal rendelkezik. Ezért szükség van a segítés terén bizonyos korlátozásokra. Az elmúlt iskolai év folyamán 314 tanulónak 2034 db köny­vet adtunk ki használatra körülbelül 3100 P értékben; kiosz­tottunk 106 db füzetet 21.20 P értékben; beiratási díj címén 60 P-t fizettünk 6 tanulóért, 5 P-t pedig ösztöndíjra adtunk. így a segélyezés végösszege körülbelül 3186 P 20 fül. Hálás szívvel emlékezünk meg itt az egyesület jótevőiről. Nagyobb összeggel járult hozzá a szegény tanulók fölsegítéséhez a Békés-Csabai Tkpénztár Egyesület (160 P), továbbá a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, amely 30 db uj iskolai könyvet bo­csátott rendelkezésünkre. Szívből jövő köszönetét mondunk e helyen is jószívű adakozóinknak s egyúttal a Segítő Egyesületet iskolánk barátainak további jóindulatú pártfogásába ajánljuk. Az egyesület vezetője: Saguly József. 4. Gyóni Géza-önképzőkör. 29 éve áll fenn; tagjainak száma: 82 működő, 10 hallgató, összesen 92. Az idén Herczeg Ferenccel, zeneműfajok ismertetésével és előadásával s természettudomá­nyi kérdésekkel foglalkozott s Beethoven-délutánt rendezett. A március 15.-i pályadíjat Dévánszky Ernő VIII. o. t. nyerte el. A legtöbb ülésén zeneszámok is szerepeltek. Szorgalmasan mun­kálkodtak: a VIII. osztályból Dévánszky Ernő, Nvitrai Elemér, Szlany János, a VII.-bői Déri Ottó, Domsitz László, Haider Ákos, Molnár László (a két utóbbi zeneszámok előadásával). A kör elnöke dr. Kell Lajos igazgató, titkára Nvitrai Elemér VIII., jegyzői Dévánszky Ernő VIII., Déri Ottó VII., pénztárosa Ka­tona Emil VII. oszt. tan. volt. 5. Cserkészel. Cserkészcsapatunkat ezidén Mázán László kartárs vezette. A régi cserkészek közül 36 volt a csapat köte­lékében. 12 újonc telt fogadalmat. A csapat 5 őrsből állott s az 5 őrs kél rajra oszlott; az egyiket Ipolyi-Keller Imre VIII. o. rajvezető, a másikat Kovács László VIII. o. rajvezető vezette. Mindketten lelkiismeretes, lelkes cserkészmunkájukkal nagy se­gítségére voltak a csapat parancsnokának s nagy részük van benne, hogy a csapat cserkészélete szépen fejlődött. Az őrsök 158 összejövetelt tartottak, ezenkívül volt több raj- és hetenként csapalösszejövetel. Az őrsi összejöveteleken a ké­

Next

/
Oldalképek
Tartalom