Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1925

13 visszatértek a régi gimnáziumi helyiségekbe, hogy megtartsák közgyűlésüket. A közgyűlésen a gimnázium nevében dr. Rell Lajos igazgató, Babich Pál, Jcger József és Mockovcsák János tanárok jelentek meg, a várost dr. Berlhóty István polgármes­ter, az államrendőrséget Jánossy Gyula rendőrfőtanácsos kép­viselte. A megjelenteket dr. Vos Vilmos üdvözölte s felkérte dr. Szalay József kér. főkapitányt az ünnepi beszéd elmondására. Intézetünk e kiváló egykori növendéke nagy méltánylással em­lékezett meg volt tanárairól s arról a nemzetépítő munkáról, amely működésük nyomában fakadt. Végül felhívta volt iskola­társait a Diákszövetségbe való belépésre. A magasröptű be­széd mindenkire mély hatást gyakorolt, s ennek volt tolmácsa Uhrin Károly igazgató, aki a Csabai Öregdiákok Szövetségé­hez való csatlakozást s a találkozónak 5 év múlva való meg­ismétlését javasolta. A közgyűlés elfogadta a javaslatot s a teendők végzésére 7 tagú bizottságot küldött ki. Végül dr. Rell Lajos igazgató köszönte meg az öregdiákok elismerését, sze- retetét az intézet iránt. A közgyűlés után a jelenlevők nagy része egykori tanárjai sírját kereste föl s kegyeletes szavak kíséretében virágot tettek sírjukra. Egy órára a Széchenyi-ligetben gyűltek össze közös ebédre az öregdiákok mintegy 100-an. Az első pohárköszönfőt dr. Weisz Frigyes ügyvéd mondotta, majd dr. Vas Vilmos, dr. Keleti Ignác és Uhrin Károly szólaltak fel, akiknek a régi s a mai tanári kar munkáját kedves elismeréssel méltányló szavaiért dr. Rell Lajos igazgató mondott köszönetét. Utána Achim László, ifj. Horváth Mihály és végül dr. Páncly István szólalt föl és felhívására nagyobb összeg gyűlt össze a régi tanárok emlékét megörökítő ösztöndíjalapra. * A régi tanítványok ünnepeinek sora ezzel lezárult. Az öreg diákok eltávoztak, de az újra átélt boldog évek emléke s az ebből táplálkozó hangulat tovább kiséri őket életük útján . . , Vajha beteljesednék az a sok remény, amelyet a találkozókhoz s az ezeket irányító, az egykori iskolatársakat összefoglaló s intéze­tünk érdekeit istápoló Diákszövetséghez fűzünk. 2. Intézetünk az 1925—26. iskolai évben 1. Az iskolai év lefolyása. Az iskolai év nem folyt le zavartalanúl: három kartársunk súlyosabb természetű beteg­sége és számos rövidebb ideig tartó helyettesítés többször meg­megakasztotta munkánkat s újabb meg újabb megterheltetést rótt a tanári kar vállaira. Örvendetes és szomorú események­ben is gazdag volt a lefolyt iskolai év. A beíratást 1925. július 1—3. és szeptember hó 1., 2. napjain végeztük; alakuló értekezletünket augusztus hó 31.-én tartottuk. Az iskolai évet szeptember 2.-án nyitottuk meg, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom