Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1922

6 A hazafias nevelésre szintén nagy gondot fordítottunk s ápoltuk tanulóink szivében a fajszeretetet s az irredentizmust. E ma­gasztos célt szolgálták iskolai ünnepeink, az ott elhangzott beszé­dek, felolvasások, szavalatok ; erre igyekeztünk az önképzőkörben, az Írásbeli tételek kiválasztása alkalmával s tanítás közben is lépten-nyomon. Október 6-át a hazafias egyesületekkel együtt ünnepeltük s részt vettünk ez egyesületek március 15-i ünnepén. Támogattuk ifjúságunk nemes hagyományait, igy a március 15-i lampionos fölvonulást, amelynek mintaszerű rendjéről cserkész- csapatunk parancsnoka gondoskodott. Tanulóink magaviseleté nem ad okot aggodalomra, mind­amellett néhány nem kívánatos tanuló fölvételét mellőzni óhajtjuk és szeretnők, ha a szülői ház s a lakásadók jobban támogatnák a fegyelmezésre irányuló törekvéseinket. Az első félév végén a tanulók 86-500/0*a kapott jót, az év végén 82‘58°/o volt jó, 17T8% szabály­szerű, 0-24°/o (1 tanuló) kevésbé szabályszerű ; a múlt iskolai évhez képest (89’75°/o jó, 9-75% sz. sz., 0'50%> k. sz. sz.) némi vissza­esés mutatkozik. 6. Tanulmányi állapot. Iskolai munkánknak nem volt sem személyi, sem tárgyi szempontból komolyabb akadálya. Az 1. osz­tályt rögtön az év elején párhuzamositottuk ; a 11. osztályt, sajnos, nem oszhattuk kétfelé. Az I. oszt. felvételi vizsgálatok jó hatásuak- nak bizonyultak. A szülőkkel igyekeztünk állandó összeköttetésben maradni s folytattuk a múlt évben megkezdett szülői értekezleteket; az idén az igazgató a helyes tanulásnak s ellenőrzésének elveiről, Király László r. tanár a fegyelmezésről tartott előadást, amelyek befejeztével megindult az eszmecsere a tanárok s a szülők között. Kívánatos, hogy a szülők és diáktartók nagyobb érdeklődést mu­tassanak az értekezletek iránt. Tanulóink szorgalma nem volt állandó s úgy az I., mint a II. félév közepén süllyedt erősebben. Az I. ellenőrző értekezleten a tanulók 52°/o-át, a II.-on 45%-át intettük meg; az I. félév végén 36‘90°/o volt a bukottak száma, az iskolai év végén 23'40u/o. haladó 76-60°/o. A múlt iskolai év végén a haladók 76-900/0_oL a bukottak 23‘10%-ot tettek ki s igy a múlthoz képest nem tapasz­talható hanyatlás. A bejáró leánytanulók közül a III. és V. o. tűnt ki. 7. Egészségi állapot. A lefolyt iskolai év egészségi szem­pontból kedvezőbb volt az előzőnél s ez nagyrészt annak tudható be, hogy a helyi viszonyok is kedvezőbbek voltak e tekintetben ; fertőző megbetegedések örvendetesen csekély számban szerepeltek. Csökkentek az u. n. meghűléses betegségek is s ennek oka nem­csak iskolaorvosunk lelkiismeretes ellenőrzésében rejlik, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom