Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1913

121 batos versenyen, ahol a résztvevők oklevél- és könyvjutalomban részesültek. A rendes tagok felhasználtak minden alkalmat, hogy gyors­írásbeli készségüket és tudásukat fejlesszék; iskolai ünnepélyek alkalmával gyorsírták a szónokok beszédeit és az iskolában is érté­kesítették tudásukat. Azonban sajnálattal kell megjegyeznem, hogy az év vége felé egyes hallgató tagokban lohadt a buzgóság, minek következtében ezeknek gyorsírási tudása is elégtelen volt. Versenyírást a kör — tekintettel a vagyoni állapotra — ez idén nem tartott, azonban pályázatot hirdetett szabatos levelezőírási sztenogrammra, melyben jegyzőkönyvi dicséretet érdemelt Csicsely K. György V. o. t.; sikerült dolgozatot adtak még be Wilim Tibor VIII. és Patay András VI. o. tanulók. Végül legyen szabad a kör nevében köszönetét mondanom mindazoknak, akik körünk munkálkodása iránt érdeklődtek és érde­kében fáradoztak. A kör működése az 1914 június 11-én tartott évzáró közgyű­lésen ért véget. Mockovcsák János elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom