Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912
17 hajó megérkezik, addig egy korcsma ponyvával védett „kert“-helyiségében húzódunk meg az eső elől. Szakadó esőben, meglehetősen háborgó tengeren indulunk el Fiume felé. A hajón egyszerre megélénkül csapatunk. Jönnek a viccek, a „bumm“-játék (sorban számlálunk s akire olyan számjegy jön, amelyben akár a hetes szám, akár annak többszöröse megvan, az a számjegy helyett „bumm“-ot mond), sőt a dalolást is megkíséreljük, de erről leintenek bennünket. A hajón nem szabad dalolni. Itt jelentkezik az első kisebbszerü tengeri betegség is, amelyen persze jót mulat az, aki még nem sápadozik. Fiume felé közeledve, előbb a világító-torony nagyszerű fényszórójában, majd a sok lámpával megvilágított kikötőben gyönyörködünk, mígnem elérjük a mólót s zuhogó záporban ugrálunk ki a hajóból. Szerencsére nincs messze a vendéglő, ahol a vacsora már vár ránk (ugyanitt ebédeltünk). Ízletes és bőséges vacsorát kapunk, melyet gyorsan, csaknem mohón fogyasztunk el (á 1 K 60 f.). Búcsút is mondunk vendéglősünknek, akivel teljesen meg volt elégedve a csapat. Hazamenet megpakkoljuk magunkat egy cukrászdában mentás-cukorral, készülvén a holnapi tengeri útra (azt mondják, tengeri betegség ellen jó a mentás-cukor) s derék kis matrózunk vezetése mellett csakhamar fent vagyunk a Tengerészeti Akadémián. Nem kell ringatni senkit. Alighogy elhelyezkedünk katonaágyainkon, mélységes csend borúi az egész épületre, jelezvén, hogy diákjaink a változatos, de fáradtságos nap után hamar a legmélyebb álomba merültek. Rendes körülmények közt sok bajjal jár egy ilyen csapat lecsendesítése, most semmi áron sem lehetne a fiúkat ébren tartani. Csak reggel fel tudjuk kelteni őket idejében ! A Tenger napja. Erős dörömbölés ... Félálomban, bosszúsan húzódom a takaró alá. Egy kis idő múlva még jobbbn rázzák az ajtót. Hirtelen felülök s csak most veszem észre, hogy nem a megszokott ágyamban s nem az én szobámban alszom. Körülöttem társaim dörzsölgetik álmos szemüket s ép oly kérdőleg merednek rám, mint én ő reájuk. De 2
