Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911
23 Súlyos baleset nem fordult elő. Könnyebb természetű baleset volt egy: bal alkar zárt törése a csukló alatt. Torna alól felmentést egész évre 7 esetben adtunk. Ezenkívül még 12 esetben történt felmentés időközben fölmerült különféle bántalmak miatt rövidebb-hosszabb időre, részben más orvosok bizonyítványára láttamozásom mellett. Ének alól felmentettünk egyet állandóan ismétlődő mandulagyulladás miatt. A kolozsvári kerületi tornaversenyen részt vett tanulóinkat a szabályrendelet értelmében megvizsgáltam és őket a kellő utasítással elláttam. Az összes növendékek szemeit megvizsgáltam és trachomást csak egyet találtam: a tavalyit, a kire vonatkozó rendelkezéseim ez évben is érvényben maradtak. Megemlítendőnek tartom még, hogy midőn egyik tanulónk betegágyához hivattam, a fiút [már ismételten] vakbélgyulladás súlyos tünetei között találtam, miért is operatiót ajánlottam. Sikerült úgy a szülőket, mint a beteget beleegyezésre bírnom. A fiút kórházba szállíttattam, hol az operatiót szerencsésen kiállotta; most már teljesen felépült. Az egészségi állapot, mint föntebb említettem, ragályos betegségek tekintetében igen kedvező volt. Ezek, valamint a lakótársak ragályos betegsége végett való kitiltások és egyéb nem ragályos betegségek miatt mulasztott órákról szóló kimutatást az igazgató úr állítja össze. A nem ragályos betegségek között tekintélyes számmal fordúltak elő nemcsak az idén, de tavaly is a késő őszi és téli hónapokban a hörghurut, mandula, toroklob és rheuma s más eféle bajok, amelyeket úgy általánosságban és közönségesen „meghűléses betegségeknek“ szokás nevezni. Igaz ugyan, hogy ezek a bajok csak rövid ideig tartanak, de ha nagyobb számmal fordúlnak elő, kedvezőtlenül befolyásolják a tanítás eredményét, azért szükségesnek tartom néhány szóval erre a dologra kitérni. A hideg azáltal válik ártalmassá az egészségre, hogy kelleténél nagyobb hőveszteséget okoz a testnek s annak hőmérséklete alászáll, bár a szervezet védekezik fizikailag ellene, hogy hidegben a bőr erei reflektorikus úton az érmozgató [vasomotorikus] idegek közvetítésével meg