Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1910
108 Pályázatot egyszer hirdettünk az idén, március 15-e alkalmából. A pályázatra 3 mű érkezett be, azonban a bíráló bizottság s ennek jelentése alapján a kör egyet sem tartott jutalomra méltónak s megbízta az egyik pályázót, Pfeiffer Miklós VII. o. t., hogy művét, mely egyébként szép munka volt, a pályázat értelmében dolgozza át. Pfeiffer ügyesen oldotta meg feladatát s művét, mely a március 15-iki ünnepen köztetszést aratott, a kör utólag 10 K jutalomban részesítette Egyébként örömmel iktatjuk ide, hogy az Önképzőkör működése az idén is élénk volt. Az elnök most is több tételt tűzött ki a tudomány különböző ágaiból és nem hiába Buzgó működést fejtettek ki a titkáron kívül : Maros Jenő VI., Pfeiffer Miklós, Vértes István VII., Langfelder Emil, Réthy Béla Vili. o. t. A szavalok közül Maros Jenő VI, Galli Mihály, Maros Ti bor, Pártos József VII., Kliment Z. Pál, Langfelder Emil, Weisz István Vili. o. t. kell kiemelnünk. Pénztárunk álladéka : Bevétel 427-24 K Kiadás 48 — K Maradvány 379'24 K Az önképzőkör az önképzés munkájának segédeszközéül olvasótermet tart fenn, melyben a következő folyóiratok állanak a tagok rendelkezésére: Vasárnapi Újság, Uj Idők, Természet- tudományi Közlöny, Magyar Nyelvőr, Mathematikai Lapok, Tolnai Világlapja. Olvasó óra 3 volt hetenkint : vasárnap délelőtt, szerdán és szombaton délután. Az önképzőkör tisztviselői a következők voltak : Elnök : Dr. Rell Lajos tanár. Titkár : Heller János VIII. o. t. Jegyzők: Papp László VIII., Botyánszky János VII. o. t. Pénztáros : Galli Mihály VII. o. t. Ellenőr : Baukó András VIII. o. t. Levéltáros : Bácsi Géza VIII. o. t. Laptárosok: Szelezsán János VIII, Maros Tibor VII, Kvasz György, Maros Jenő VI. o. t. Legyen szabad végül a kör összes tagjainak nevében köszönetét mondanom mindazoknak, akik munkánk iránt érdeklődést tanúsítottak s támogattak bennünket céljaink elérésében. Dr. Rell Lajos elnök.