Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1904

94 — Nagyon helyesen cselekednének a jobbmódú szülők ifiai, ha használt könyveiket a segítő egesületnek adományoznák. Az idén is tízzel több tanuló kért könyvet, mint tavaly. A szünidőben eszközölt könyvtár-rendezéskor és leltározásnál 150-nél több könyvet kellett kiselejtezni. Az egyesületnek nincsen olyan anyagi helyzete, hogy e tekintetben a méltányos kérése­ket kielégítse. Jó szülők és kedves ifjak, támogassátok ebben az irányban is egyesületünket! Ki tudja, jótékonyságtok gyümölcsét nem-e élvezitek majdan ti is ? . . . De fölkér benneteket az egyesület újból arra is, hogy lép­jetek be tagokul mennél számosabban ! Az idén ebben a tekin­tetben apadás mutatkozik, mert most a tagok száma kisebb, mint tavaly volt. Rendes tagok az I. osztályból : Alexi János, Becher Imre, Bogár Ferenc, Galli Mihály, Jurasek Pál, Kován Endre, Meny­hárt András, Rajz Gábor, Tottál Iván, Vértes István, Weisz Sándor. II. o.: Bácsi Géza, Bagyinka Béla, Bak Emil, Biró Szilárd, Corneán Liviusz, Betkó János, Deutsch Jenő, Fekete Imre, Fohn Miksa, Govrik László, Kabos Tibor, Id. Kliment Z. Pál, Kohn Sámuel, Langfelder Emil, Lőwenstein Gusztáv, Menyhárt Zsig- mond, Nosticius Árpád, Rajz Andor, Reichardt Ferenc, Reisz Béla, Réthy Béla, Ritter Dávid, Sailer László, Sitnigh Rezső, Siidy Endre, Szentandrási Elek, Strausz Béla, Tevan Ferenc, Tollas Béla, Ujhelly Mihály, Weinberger László, Weisz István, Wittmann György. III. o.: Czepó György, Csorba Sándor, Galli Miklós, Gáb­riel Aladár, Jancsik Mihály, Kliment Z. Mikály, Lautner Lajos, Leipnik Mihály, Rovács István, Venich Lajos. IV. o.: Bácsi Elek, Bódi József, Böhm Jenő, Deutsch An­dor, Fekete Géza, Fried Mihály, Galli Tibor, Gábriel Kornél, Haan Albert, Hrabovszky András. Izrael Manó, Lipták János, Lukács Endre, Marék Endre, Pesti Géza, Petrovszky József, Pfeiffer Sándor, Raab Izidor, Rátky Béla, Révész Béla, Rosen- thál Andor, Sztojanovits Lajos, Szabó András, Szondi Lajos, Tevan Ferenc, Vass Géza, Weinberger Béla, Weisz Ferenc, Zsilák Mihály. V. o.: Bukovszky János, Csorba Géza, Fenyvesi Károly, Neumann Andor, Seress Endre, Such Kálmán, Sütő Károly, Víg Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom