Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1902

- 60 dijak kiosztása közben : földobálta sipkáit, éljenzett, vállára kapta győzteseit s a tornatanárokat ... A zsibongásnak csak akkor lett vége, mikor megszólalt a jelző harang s megjelent a karmester az emelvényen, bogy a Szózat eléneklósét vezesse. A komoly, szép dallam tán még lelkesebben zengett most, midőn a diadal is hevitette az ifjak kebelét . . . Majd megkezdődött az elvonulás s az ifjúság tanáraival együtt a Nagyerdő egy tisztására vonult, hol terített asztalok várták : Debreczen városa megvendégelte a tornászokat. Nagy kár, hogy egész délután erős szél íútt s este valósággal hidegre fordult az időjárás. Végre felszedelőzködtünk s vissza indultunk a városba, hogy együtt töltsük azután az utolsó estét Debreczenben. A vidám, kedélyes mulatozásnak csak a lefekvés vetett véget.

Másnap, szombaton, miután mindegyikünk ellátta magát valami debreczeni emlékkel, elbúcsúzva szives házigazdánktól, Fazekas igazgató úrtól, ki oly jóindulattal, szeretettel viselte napokon át fáradságos szerepét, a vasút felé irányítottuk lépteinket s déli 12 órakor hazafelé indultunk . . .* A vonat zúgott- zakatolt jó sokáig . . . , de végre is feltűnt a csabai nagy torony a látóhatáron s mi itthon voltunk, hol igazgatónk, tanártársaink s az itt maradt tanuló ifjúság legnagyobb része már vártak bennünket s örömmel fogadtak. A szives üdvözlés után bevonultunk a városba s haza szóledtünk, hogy kipihenhessük a versenyek s az út okozta fáradalmakat.

Most már a debreczeni kirándulás is a múlt emlékeihez tartozik, a. költő azt mondja:

Mert a boldogsághoz kevés csak a jelen :

A múlton épül az s az emlékezeten . . .

S én azt kívánom, hogy a Debreczenben együtt töltött szép időkre való visszaemlékezés mindig alkotó része legyen, ilju barátaim, boldogságotoknak; legyen építője az összetartozás érzetének, melyre a mi magyar nemzetünknek oly nagy szüksége van; legyen az ott tartott Rákóczi-