Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895

18 kis pia fraus kisegít a bajból: rá lehet mutatni a szolgabirói lakra. A midőn az egyes helyiségeket és mellékczéljukat je­leztem, könyvtárról, szertárról szót ejtve, tulajdonképpen már hosszabb fejlődés eredményét adtam elő, mert az 188Vus. tanév elején az iskola még ennyi helyiséggel sem rendelkezett s összes ingó vagyona két osztályra való rozzant bútorból, mintegy 30 drb hasznavehető ásványból, egy villanygép ko­rongjából, két folyóirat romjaiból és a főkönyvből állott. Ezen hallatlan elhagyatottságon sietett is a bizottság legalább annyiban segíteni, a mennyiben a nélkülözhetetlen bútorokat, mértani eszközöket azonnal beszerezte. Az uj tanárok feladata nem volt könnyű. Rend, fegye­lem, maga a tanulás módja, sőt az egész gymnasiális szellem másitást követelt. Az újjá szervezés keresztülvitelére uj ember kellett. Styaszny Sámuel lemondott igazgatóságáról s 18(35. julius 18-án Horváth János lett az igazgató. A rend, fegyelem és a tanítás módjának egyöntetűsége megkívánta, hogy a I V-ik osztály teljesen beleolvadjon az algymnasium szervezetébe. De meg az 1861-iki egyetemes gyűlés is, mihelyt a magyarhoni protestantizmus autonómiáját visszanyerte volt, elhatározta, hogy négy osztályon és legalább négy tanáron alul nincsen algymnasium. Továbbá az alapitó oklevél ama határozott kívánsága, hogy az intézet négyosz- tályu legyen, a szülék óhaját nem is említve : mindezen körül­mények elvégre is arra indították a presbyteriumot, hogy a negyedik tanerőről gondoskodjék. 1865. julius havában meghívta tehát negyedik rendes tanárnak Melczer Kálmánt 600 frt évi fizetésre, (melyet azon­ban később, de még a bekövetkezett tanévre is érvényesen, 100 írttal toldott meg) és arra a kilátásra, hogy a viszonyok megjavultéval, fizetése a többiekével egyenlővé tétetik. Szá­mára egy osztályt újonnan és teljesen berendezett A várva- várt terjeszkedéssel együttjáró terhet azonban egyelőre a szülőkre hárította a presbyterium, a mennyiben kimondotta, hogy a IV. osztálybeli tanulók tandija 40 frt legyen, holott a rendes tandíj mint említettem más osztályokban protestáns számára 10 frt, nem protestáns számára '20 frt volt. Figye­lembe veendő, hogy a IV. osztály túlnagy tandijára magok az illető szülék ajánlkoztak, inkább, hogy sem gyermekeiket még nagyobb költséggel tovább vigyék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom