Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895

82 nyelvtana, a megfelelő olvasó és gyakorlókönyvvel nyert alkal­mazást, egyelőre csak az I-ben, a Bartal-Malmosi-fele helyett; — Demo K. Magyar nyelvtana a Ill-ban, a Szinnyei-é helyett; — Baróti-Csánki Magyarország története a 111-ban, Mangold-é helyett s Varga O. Világtörténelme a IV-ben, ugyancsak a Mangold-é helyett. A következő, 18M/ao-iki tanévben szorította ki a használatból Lange-Chevren Atlasza a Kozma-félét; Mendlik-Sehmidt Rajzoló geomatriaja, egyelőre csak a párat­lan szánni osztályokban, a Császár-félét s végül König-Beke Algebrája a König-félét. Az algymnasium kezdettől fogva nagy súlyt fektetett a szüléknek bevonására a tanári kar munkájába, hogy az által is emelje a tanulók szorgalmát, előmenetelét s lehetőleg csökkentse az erkölcsi botlások számát, ismétlődését. E vég­ből alkalmilag, legkivált pedig október havában ellenőrző ér­tekezletet tart, melyből kifolyólag a bármely oknál fogva el­maradt tanulók szüleik tudósítása által serkentetnek a hala­dásra. Mig a tanulók létszáma 100 körül volt, az osztályfők élőszóval értesítették a szüléket, vagy gondviselőket a tanu­lók elmaradásáról; de a mint a tanulók száma majd hogy megkétszereződött, lehetetlenné vált — kivált az első és má­sodik osztály főnökeinek — minden egyes helyen és esetben személyesen megfordulni. Más nem maradt hátra, mint írás­beli tudósításhoz folyamodni. Ez az eljárás is csak olyan gyümölcsözőnek bizonyult, mint a régebbi; sőt még az a haszna is lett, hogy a szülék nagy része most már köteles­ségének tartja érintkezésbe lépni a tanári karral mind­annyiszor, valahányszor valami változást lát a tanuló ott­honi viselkedésén. Hogy a szülék egy, talán nem csekélyebb része ügyet sem vet az osztályfő írásbeli értesítésére, az már nem a tanári kar dolga. Ezek különben is csak azért járat­ják gyermeküket az algimnasiumba, hogy teljék az ideje s a mint némileg megizmosodott, viszik ki a tanyára. Ugyanezen czél szolgálatában állanak az 1881, 82. évben, — a mikor is a szorgalmi idő három szakra osztatott fel, - behozott évharmados nyomatott „Értésitök'' is, melyeket a tanulók gondviselőik aláírásával ellátva tartoznak a kará­csonyi s húsvéti szünidő elmúltával az osztályfőnökök utján az igazgatónak bemutatni. Ugyanerre valók továbbá még az úgynevezett „Intő czédulák“ is, melyek a tanár asztal fiók­jában állandóan készleten vannak s a melyeken a szülék eset­

Next

/
Oldalképek
Tartalom