Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895
Nemsokára ezután megjött a válasz a megyétől is, a mely igy rendelkezik : „Kiirt czikk Bólcésmegye bizottságának 1882. évi sept. hó 18. s folytatva Gyulán tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 325. bgy. 6111. ikt. 1882. Tárgyaltatott a megyei tiszti ügyész f. évi august, hó 3-ikán 310. sz. alatt kelt jelentése, mellyel dr. Réthy Pál és érdektársai b.-csabai lakosok részéről B.-Csaba község képviselőtestületének az ottani al- gymnasium megszüntetése s illetőleg felekezeti jellegű polgári iskolává czélzott átalakítása tárgyában f. évi 97. sz. alatt hozott határozata ellen benyújtott folyamodásukat véleménye kifejtésével beterjeszti. •— A megyei tiszti ügyész véleményével egye- zőleg, minthogy az ügyiratokhoz csatolt alapítványi oklevél tartalmából világosan és határozottan az tűnik ki, miszerint B.-Csaha község Rudolf trónörökös szerencsés születésének emlékére 1858. évi nov. hó 10-ón a község közös tulajdonát képezett állami kötvényekben 43000 ezüst forintot azon őzéiből adományozott az ág. hitv. ev. egyház részére, hogy ezen alapítványi összegből egy négy osztályú alrealgymnasium, (mely utóbb algymnasiummá alakult át) tartassák fenn : tekintve, hogy ezen közalapítvány felsőbb jóváhagyás és több mint húsz évi tényleges használat által teljes megerősítést nyert: B.-Csaba község egyetemének a kérdéses alapítvány feletti rendelkezési joga most már annyival is inkább megszűntnek tekintendő, mivel az alapítvány az említett középiskola felállításán kívül mi egyébb feltételhez sem volt kötve.- Ugyanazért a felfolyamodásnak hely adatván, B.-Csaba község idézett számú neheztelt határozata hatályon kívül helyeztetik, illetőleg az alapítvány valódi ezéljának megfelelőleg az előbbi állapot továbbra is fentartatni rendeltetik. — Miről B.-Csaba község képviselőtestülete és folyamodó dr. Réthy Pál és érdekelt társai, b.-csabai lakosok az ügyiratok visszatartása mellett, a csabai járás szolgabirája utján ezen határozattal értesitendők. Kiadta Márki Lajos, főjegyző.“ Ennek azután az lett a következménye, hogy a városi közgyűlés a megye határozatát a nm. belügyminisztériumhoz megfelebbezte. Az erre vonatkozó okiratok a következők: Kiirt czikk. B.-Csabán az 1882. évi okt. 9. tartott községi képviselői gyűlés jegyzőkönyvéből. 136/1882. A helybeli evang. algymnasiumnak polgári iskolává átalakítása ügyében hozott közgyűlési 97. sz. végzés Dr. Réthy Pál és társai által a me-