Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1890

8 meg, mindamellett is, hogy a tanári kar eddig is ezen leirat szellemében járt el, figyelmükbe ajánlja a taná­roknak ; — városunk tisztelt tanácsának azt, hogy a már most teljesen kész és felszerelt torna-csarnok léte- sülését előmozdította, jegyzőkönyvileg megköszöni; — tandíj-elengedésben részesíti ezeket: Such János, Bánszky Mátyás, Lehoczky Sámuel, Mázor Pál, Csukás László, Kliment János. Márcz. 7. A bizottság önmaga is mélyen érezvén azt az anyagilag romboló, lelkileg elzsibbasztó hatást, melyet a helybeli népbank jan. 25-én történt bukása társadalmunk minden rétegében okozott, az 1890. decz. 17-én hozott azon határozatát, hogy az algymnásium építkezését e f. év tavaszán folytatja és befejezi, hatá­rozatlan időre felfüggeszti s egyszersmind javaslatot ter­jeszt a presbyterium elé, hogy a már megígért harma­dik megintés tárgyában kérjen a nm. ministeriumtól két iskolai évre szóló moratóriumot. Márcz. 19. A presbyterium elhalározza, hogy az előbbi pontban mondott moratorium kieszközlése végett püspök ur ő mélt. vezetése alatt küldöttséget meneszt a nm. ministeriumhoz. Márcz. 21. a második időszak befejezése. Elégtelen osztályzatba esett az elsőben 10, a másodikban 7, a harmadikban 8, a negyedikben 5 tanuló. Jól viselte ma­gát az elsőben 15, szabályszerűen 19 ; a másodikban jól 16, szabályszerűen 9, kevésbbé szabályszerűen 2 ; a harmadikban jól 11, szabályszerűen 17; a negyedik­ben jól 6, szabályszerűen 7. — Egyszerű fegyelmi eljá­rásban részesült az elsőben 18, a másodikban 10, a har­madikban 5, a negyedikben 4 : igazgatói megrovásban a másodikban 1. — Könnyű betegségi eset az elsőben 21, súlyos 2; a másodikban könnyű 15, a harmadik-

Next

/
Oldalképek
Tartalom