Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1882
- 38 — VII. A jövő évre szóló figyelmeztetés. Javító és pótvizsgálatok auguszt. 81-ik napján, 8 órától, az illető tanteremben. Javítóvizsgáiattal tartozik, akinek „elégtelen “-je van, tartozik azon tárgyból, a melyből az „ elégtelen „-t kapta. Pótvizsgálattal tartozik, a ki a vizsgálatot egészen vagy részben, bármely okból elmulasztotta; tartozik azon tárgyból, melybőly vizsgálatot nem tett. Az 1888/84. tanévi beiratás szeptember első harmadik, negyedik és ötödik napján, az iskola hivatalos szobáján. Erre nézve tájékozásul: a) A beiratásnál a szülék vagy helyettesük jelenléte szükséges. b) Az első osztályba bevétetik, a ki vagy szabályszerű iskolai bizonyítvánnyal, vagy ha ez nincs, vizsgálat utján kimutatja, hogy az elemi negyedik osztály tantárgyait kielégítő sikerrel tanulta. A felső osztályokba csak legalább is „elégséges“ középiskolai bizonyítvánnyal léphetni be. c) A protestáns tanuló egész évi fizetni valója 16 frt, a nem pro- tenstansé 40 frt. Ezen illetékek mindegyikében, benne van, a tandíjon kívül, fára 1 frt 50 kr. iró és rajzszerekre 1 frt 90 kr. testgyakorlási készletekre 1 frt, könyvtárra 60 kr., beírásért a protestánséban 1 frt, a nem protestánséban 2 frt. d) Az egész tanévi illetékből a szorosan vett tandíj egyik fele február első hetében, a többi beiratáskor fizetendő. e) Az iskolai bizonyítvány dija, bélyeggel együtt, protestánsnak 1 frt 15 kr., nem protestánsnak 2 frt 15 kr. f) Kézikönyvekről Yégh István helybeli könyvkötő ur gondoskodik. g) Setp. 16-ika után csakúgy lehetséges a felvétel, ha a t. iskolai bizottság a megkésós okát elfogadhatónak találja.