Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1868
6 csak vontatva, csak immel-ámmal szolgál azé»- ügynek, hanem csupán látszatnak; aláássa, elkoptatja állása tekintélyét; állandó botrányköve a jobb érzelmüeknek. — A regényekben bebarangolt nagy úri körök annyi jóllétet tártak fel előtte, annyi nemét a mulatságnak, annyi kikeresett kielégítését az érzékiségnek, hogy a vágyak egész világa hemzseg csábitó sirenjeivel előtte. S az a vágyteljes, zaklatott kebel hol talál kielégitést? Egy ideig a baj forrásánál, a regényben. Azután? Azután sehol, vagy legfölebb boros kancsó mellett a piszkos kártyánál, mint a mi izgatottsághoz szokott természetét még egyedül izgathatja. így jut el az ember az önelégedetlenség, önmegliasonlás, kedélydultság azon fokára, a melyről még leljebb, vagy már inkább följebb csak a sirba szállhat. Mert megjegyzem, hogy én a gyermekkorban megszokott regényolvasás erkölcsi mételyétől nem a jó módúakat féltem, a kik zajosabb szórakozást is találván, valami erősen a regényekre sem vetik rá magokat; hanem inkább azon anyagilag szükebb helyzetűeket, a kik a megélhetés dolgában egyedül szivökre, eszökre akarnak támaszkodni. De hisz az olvasmány épen arra is való, hogy embert és életet ismertessen, ítéletet élesbitsen, gondolatokat ébresszen. Igen ám, a reális olvasmány, azon olvasmány, mely valóról Ítél, s mely a tárgyalt valóról rávezeti gondolatunkat olyan valóra is, a melyről nem beszél. Mivel ezen való körül forgást a regények legnagyobb részében Injába keressük, mivel az értelem bármely irányú fejlesztése csak az igaz alapján lehetséges : az olvasás említett eredményeit a regény nem nyújthatja. De ha nem azokat, nyújt helyettük mást, nevezetesen : önteltséget s képtelenséget a hasznosan olvasásra. Kimondhatlanul nyomorult, de elkerüllietlen szerzemények! Ugyan ki hallotta valaha, hogy a műveltség alacsony fokán állók, tehát a gyermekek is, kételkedtek volna valóságában annak, ami kinyomva van? Ok mindazt készpénzül veszik. Mivel a regény- irodalom az egész társadalmi tért bekalandozza, annak mindennemű foglalkozását czéljai szerint igénybe veszi : a tudomány minden egyes ágából is szakit ki egy-egy tarka rongyot. A gyermek olvasó ezen rongyokat magára aggatja, valóságos ismereteknek, sőt tudománynak tekinti. Előmozdítja tévelygését, hogy társalogván nem regénybuvó korabeliekkel, hamar észreveszi, hogy azok még sok mindent nem tudnak, miket ő a regényből im olv jól megtanult. Ezen tévelygésben minden újabb regény uj lépcső felfelé, idővel jó magasra eljut. Midőn a gyakorlati élet terére lép, napról napra találkozik józan főkkel, akik az ő regénybölcseségét, felfújt üres szavait, képtelen képzelet bukfenczeit semmibe sem veszik, s akik őt, ha igen sok türelmes emberszeretet van bennük, a földre leszállítani igyekeznek. Ennél azonban hálátlanabb törekvés alig van a
