Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-09-30 / 221. szám

gyula, 1937. szeptember 30 csütörtök LX1X. évfolyam 221. szánt Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő; DOBAY FERENC Előfizetés egy hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér A két Vezér találkozása és az európai béke Irta: ORBÓK ATTILA Amikor ezeket a sorokat írjuk, a két Vezér : Mussolini és Hitler német földön ba­ráti kézfogással üdvözölték egymást és ez a kézfogás egyúttal a két nagy nép hüségfoga- dalmát is jelenti. A tekintélyuralmi rendsze­rekkel élesen szembenálló úgynevezett „de­mokratikus“ államok sajtójában nagy elősze­retettel nevezik a Dúcét és a Führert „diktá­torokénak, holott ők sokkal inkább igazi ve­zérek, mert hatalmuk alapja népük határtalan bizalma zsenijükben és minden képzeletet felülmúló rajongása személyük iránt. Az olasz és német Vezér bará'i kézfogása tehát a két hatalmas nemzet őszinte összefogását szimbo­lizálja, azt, hogy a két nép az általános euró­pai káoszban szilárd elhatározással ugyan­azon az utón akar és fog haladni. Mi ez az ut ? — kérdezi a világ s a vi­lágsajtó a legkülönbözőbb kombinációkat, meg­jegyzéseket és találgatásokat fűzi a valóban világtörténelmi jelentőségű látogatáshoz, a már régebben megszületett berlin—római ten­gely olyan fokú megerősödéséhez, amely ál­landósulás jelent — azt, hogy Európán ke­resztül, északtól délig, a skandináv szigetek­től a Földközi-tengerig, egy uj erővonal léte­sült. Ez az uj erővonal pedig egy uj Közép- európa, amely nagyobb hatalmat képvisel, mint a világháború Középeurópája, amelybe nem tartozott bele Itália. Akadnak bőven, olyan sajtóorgánumok, — persze főként azok, amelyek ridegen „dik­tatúrának“ nevezik a Duee és a Führer ural­mát s ugyanakkor szívesen elmélkednek Sztá­lin uj „alkotmányáról“ — amelyek bizonyos­ra veszik, hogy Münchenben, illetve Berlinben „fasiszta-hitlerista összeesküvés“ készül a de­mokratikus rendszerek ellen ; Itália és Né­metország katonai szövetséget kötnek, hogy a legelső adandó alkalommal lecsapjanak Angliára, Franciaországra és a velük szövet­séges Szovjetre. Aki azonban tárgyilagosan szemléli a világpolitikai események alakulását, azokat a körülményeket, amelyek megteremtették a berlin—római tengely megszületésének előfel­tételeit, az egy pillanatig sem kételkedhetik benne, hogy Mussolini és Hitler mostani talál­kozása, hosszú évek óta a legjelentősebb lé­pés a béke biztosítása felé. Kihívást „összeesküvést“ s hasonló rém­látásokat a Duce németországi látogatása va­lóban csak azokban kelthet, akiknek nagyon rossz a lelkiismeretük s akiket súlyos törté­nelmi bűnök tudata nyugtalanít. A német és az olasz nép mostani nagy lelki és politikai összefogásának csak részben az alapja a fasiszta és hitlerista rendszer ro­konsága. A két rendszer nagyjából ugyan­azok az okok hozták létre s a gondviselés- szerű szerencse, amely mindkét államot a leg­végzetesebb időkben megajándékozta egy-egy olyan államférfim lángésszel, mint amilyen Mussolini és Hitler. Sokkal inkább az olasz és a német sorsközösség, mint a hasonlatos belső politikai rendszer volt az, ami létre­hozta az olasz és a német barátságot és az ezen a barátságon alapuló berlin—római ten­gelyt. Sokkal inkább a két Vezér zsenialitása, amely felismerte a nagy realitásokat s egy uj európai külpolitikai rendszer szükséges­ségét a béke biztosítása érdekében, mint a fasizmus és nemzeti szocializmus többé-ke- vésbé rokon ideológiája. A világháború lezárulása után a béke­diktátumok uralma következett s ezek a bé­keszerződések, amelyeknek a szellemét a Népszövetségbe is bevitték, nemcsak a legyő- zöttek számára tették szinte elviselhetetlenné az életfeltételeket és lehetetlenné jogos nem­zeti igényeik kielégítését, hanem Itáliára néz­ve is, hiszen a békediktátumok a győztes szö­vetséget is kinullázták gyarmati téren s reá akarták kényszeríteni a status quo megőrzé­sét szolgáló „kollektiv biztonsági“ rendszert, ami végeredményben nem egyéb, mint a vi­lágháború utáni helyzet megmerevítése, dip­lomáciai utón. Az uj Olaszország Mussolini vezetésével éppen úgy felvette a harcot ez ellen az igaz­ságtalan diplomáciai rendszer, a békeszerző­dések és a jogos nemzeti igények békés szol­gálatát megtagadó Népszövetség ellen, mint ahogy Németország Hitler uralma alatt — s a két nagyhatalom el is érte legfőbb céljait : Itália megoldotta gyarmati problémáját, Né­metország pedig kiküzdötte teljes egyenjogú­ságát s ma már mindkét ország újból első­rendű nagyhatalom, amelynek befolyását, te­kintélyét s törekvéseit megfelelő tényleges erő is alátámasztja. A fasiszta Olaszország és a hitlerista Né­metország tehát, ha nem is együtt, de már rég ugyanannak a külpolitikának az útjait járták, amikor az 1936 julius 11-iki egyezmény utján sikerült az egyetlen komoly ellentétet kiküszöbölniük, ami elválasztotta őket : Né­metország megegyezett Ausztriával s ezzel a megegyezéssel biztosította Itáliát, hogy nem tör középeurópai egyeduralomra és Ausztria függetlenségét tiszteletben tartja, mint a kö­zépeurópai egyensúly zálogát. Ez a megegyezés tette aztán lehetővé a római jegyzőkönyvek kiterjesztését Berlinre is, szóval a bécs—budapest—római tengely kiszélesedését berlin—római tengellyé. Mussolini mostani látogatása a berlin— római tengely megszilárdulását jelenti ; a két Sokan vannak még olyanok, akik részint tendenciózusan, elfogultságból, részint a té­nyeket nem ismerve azzal vádolják a gyulai ifjúságot, illetve annak a „Gyulai Vezér“ Baj­társi Egyesületbe tömörült csoportjába elitélő- leg rámondják, hogy egyebet sem tesznek, mint tüntetnek, állástfoglalnak, de minden komoly akciótól távol tartják magukat. nagyhatalom teljes és végleges összefogását annak a szellemnek a szolgálatára, azoknak a céloknak a megvalósítására, amelyeket a római jegyzőkönyvek jelölnek meg. Ezt a szellemet s ezeket a célokat pedig valameny- nyien jól ismerjük és tudjuk, hogy azok ki­zárólag a béke céljait szolgálják, — egy olyan uj Európa megteremtését, amely az európai kérdések rendezését, a nemzetek kölcsönös megértése és méltányossága alapján akarja elérni, felszámolva a békeszerződések igazság­talanságait s kizárva az európai ügyek in­tézéséből a Szovjetet, az európai civilizáció legnagyobb ellenségét. Mussolini látogatása tehát a római jegy­zőkönyvekben lefektetett uj európai rendszer diadalünnepe, azé a rendszeré, amelyet az uj, hatalmas III. német birodalom is magáévá tett, szóval igazi békeünnepség, amelyben csak a történelmi bűnök elkövetői láthatnak „összeesküvést“ az ő halálraítélt „békéjük“ ellen, amelynek fenntartásáért még mindig meddő erőfeszítéseket tesznek ‘iár annak bi­lincseit már csak a kis rJLzetek viselik. Hisszük, hogy ahogy a bék^Btátumok gerin­cét kitevő versaillesi sű^^Bés összeomlott Németország szilárd elsz^Hrakaratából, ép­pen úgy össze fognak omílffi a többi igaz­ságtalan békeszerződések is az olasz—német összefogás nyomán, ami biztosítja a római egyezmények szellemének további előretörését és hódítását. Münchenben és Berlinben nem fegyve­res szövetség készül, hanem a béke két nagy apostolának minden történelmi bűnt elsöprő szellemi forradalma. A két Vezér összefogása megteremtheti Európa vértelen forradalmát az igazságtalan békediktátumok s a romboló bolsevizmus ellen. Ezeknek a véleménynek a jóhiszemű része bizonyára hamarosan meg fog változni. Már hirt adtunk és rég megemlékeztünk ar­ról az akcióról, melyet az ifjúság a szellemi szükségmunkával kapcsolatban kezdett, amely mozgalom az összes vezetőtényezők legnagyobb helyeslésével és jóakaratával találkozott. Le­gutóbb az alispánnál jártak. Erről az alispán I A főispán a Németországban dolgozó békésmegyei munkások között Dr. vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla főispán du­nántúli tartózkodását befejezte szeptember 28-án Budapestre ment, ahol Darányi Káimán miniszterelnök kihallgatáson fogadta és szemé­lyesen vett búcsút a Németországba, az ott dolgozó magyar munkások meglátogatására utazó főispántól, kinek bizonyos direktívákat adott és megkérte, hogy tapasztalatairól visz- szatérte után tegye tájékoztató jelentést. Mussolini és Hitler békeszózata Vérzivataros, történelmi viharokban bő­velkedő huszadik századnak fordulópontját je­lenti az a két békeszózat, amelyet Mussolini és Hitler intézett Európa népeihez. Kedden este hat óra negyvenöt perckor lépett a mik­rofon elé Hitler, majd utána Mussolini, hogy a hétfőn este elhangzott pohárköszöntők szel­lemében bejelentsék az olasz és német nép törhetetlen barátságát, a fasizmus és a nem­zeti szocializmus összefogását a világ igazi békéje és a dicső európai kultúra mentése ér­dekében. Száztizenötmillió egységes akaratú, Nagyjelentőségű ifjúsági kongresszus lesz Gyulán Szeptember 29-én indul a főispán Zsol­nán, Rutkán, Oderbergen át Berlinbe, ahonnan azonnal a Keleti-tenger partvidékre megy, ahol Strahlsundba és Pomeráuia és Mecklen­burg más helyeinken dolgozó magyar munká­sokat látogatja meg. Onnan Berlinen át a Han­nover, Magdeburg és Holle vidékén dolgozó munkacsoportokat keresi fe. egységes célért hevülő olasz és német nevé­ben beszélt a két vezér, de a két hatalmas népen kívül megdobbant a világ minden sar­kán a népmilliók szive, mert a két őszinte szózat felhívás arra a békére, amelyre vágy­nak. A két vezér berlini milliók előtt beszélt, de szózatuk bejárta az egész világot, amely előbb-utóbb tisztán látja : Berlin és Róma je­lenti a békét, és Moszkva a pusztulást. A vi­lág minden nyelvére lefordított és továbbított két beszédből ezt érezték ki a két államon kívül élő, elnémított népmilliók is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom