Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-09-04 / 200. szám
4 BÉKÉS 1937 szeptember 4 „Hallja maga, kisasszony!“ MF. Ez utóbbi napokban Berlinben két nagy nemzetközi kongresszus zajlott le, amelyen kb. 52 nemzet vezetői vettek részt. Itt természetesen Magyarország is képviselve volt. Jelen voltak kegyelmes, méltóságos és nagyságos urak hölgyeikkel együtt. Az egyik kongresszus főtitkárságában egy igen ügyes magyar, berlini uriasszony dolgozott és tekintve nyelvtudását az információs hivatalba osztották be- Ennek a magyar uriasszonynak az a feladat jutott ki osztályrészül, hogy a külföldi hölgyeknek segítségére legyen. 51 nemzet hölgyei példás udvariassággal bántak az illető magyar hivatalnoknővel, tisztán és egyedül egy budapesti „Méltóságos asszony“ tett kivételt, amennyiben, dacára annak, hogy az illető magyar hivatalnoknő magyar nyelven beszélt vele, fölényes, hencegő hangon csak úgy szólt a kis hivatalnoknőhöz: ,,Hallja maga, kisasszony! ‘. . Szerkesztőségünk kötelességének tartja az esetleg felránduló hölgyeket figyelmeztetni, hogy külföldön még az alkalmazottakkal is „udvariasan“ szokás bánni. A finom hölgyet és igazi uriasszonyt éppen arról lehet megismerni, hogy miként bánik az alkalmazottakkal. De ettől eltekintve, minden magyar férfi vagy nő, aki külföldre jön, az legyen boldog, ha azt látja, hogy a magyar honfitársainak sikerül az idegenben és sokszor igen nehéz körülmények között kenyérhez, becsületes munkához és keresethez jutni. Éne *,0méltósága“ is büszke lehet, annál csúnyább, ha az illető hölgy annyira megfeledkezett magáról, hogy Berlinben élő, becsületes testvét ünket csak úgy per „haltja maga, kisasz- szony !“ .. . titulál. Itt még a „cselédekkel“ is udvariasan szoktak bánni és ha már léteznek magyar hölgyek, akiknek szemében a külföldi magyar semmit sem jelent, akkor vegyenek legalább maguknak példát az igen udvarias és mindig finom angoloktól, franciáktól, olaszoktól stb. „Öméltóságának“ pedig azt üzenjük, hogy ez a bizonyos „kisasszony“ a német birodalom egyik legfontosabb hivatalában, mint titkárnő bizalmi állást tölt be és mindenki tiszteli és becsüli. Ha ezt a titkát nő elvállalta a kongresszus tartamára az idegen hölgyek útbaigazítását, ez csak bizonyítja, hogy itt a munka nem szégyen és, hogy a magyar titkárnő igen ügyes kell hogy legyen, hogy a németek éppen őt, mint magyart állították egy ilyen kényes természetű, igen nagy tapintatot és tudást igénylő helyre! Étre mi, magyarok csak büszkék lehetünk ! Balesetek Hajdú Mária 12 éves sarkadi kisleány, csütörtökön délután odahaza a kapu mellett állva nézte, hogyan hajtják be a kapun az ökrös fogatot. Behajtás közben az ökrök hirtelen megszaladtak és a kisleányt odaszoritották a kapufélfához. Mikor a jajgató kisleányt kisza- baditották szorongatott helyzetéből, látták, hogy a lába eltörött. A gyorsan előhívott orvos bekötötte a törést és további gyógykezelés végett a gyulai állami kórházba utalta, ahol gondos ápolás alá vették. Dávid János 47 éves füzesgyarmati földmi v es a tanyáján kazalt rakott. Munkaközben egy létrán fel akart mászni a magas kazalra, de a létra megcsúszott és olyan szerencsébe nül esett le, hogy a kulcscsontja eltörött. Az orvos további gyógykezelés végett a gyulai állami kórházba utalta. Vár meglel bis hírek Orosháza: Marik János békéscsabai béreslegény 22 hónapi szabadság után orosházi tanyán béresnek akart elszegődni. Miután ez nem sikerült neki ismét lopni kezdett. Nagyszénáson elfogták és a gyulai ügyészség fogházába kisérték. — Zvara Mihály 14 éves béresgyereket az egyik ló tisztogatás közben fejberugta. Fejsérülését az előhívott orvos bevárta. — Vasárnap két orosházi és egy csor- vási gazdasági munkást tüntetnek ki és jutalmaznak meg. — Vasárnap a „Szondi“ bajtársi egyesület zászlószentelési ünnepséget tart. — Vasárnap vonulnak át Orosházán a „Tour de Hongrie“ kerékpáros körverseny résztvevői. — Szünőben van a sertés orbánc járvány. — Rövidesen megkezdik a vágóhíd tatarozását. — Vasárnap egésznapos versenyt tartanak a Református Körben. — Gázkamrában gyógykezelik a rühös lovakat. Eddig 12 ló gyógyult meg. Békéscsaba: Az egyik szőllőben a vincellér 12 éves fia és a cselédleány összeszólalkoztak. A cseléd felkapta a közelben levő ollót és teljes erejével a kis Zsolnai György felé dobba oly szerencsétlenül, hogy az a fiú mellébe furodott, oly nagy sebet ejtve rajta, hogy a csabai kórházba kellett szállítani, ahol megállapították, hogy az olló hegye a sziv- burkolatot megsértette. Azonnal műtét hajtottak végre a szerencsétlenül járt kisfiún, akinek állapota bár nem élet veszélyes, de változatlanul súlyos. Nem engedik letörni a kukorica árát Számos vidékről jelentés érkezett Budapestre, hogy a csöves kukoricára főleg kisebb termelők részéről már üzletkötések történtek. A kisebb gazdák kénytelenek sietve, jórészt még törés előtt eladni termésüket, hogy pénzhez jussanak. Ez több helyen azzal a következménnyel jár, hogy uzsoraárakon veszik meg a kukoricát a gazdáktól. Vannak helyek, ahol 2 pengő 50 fillért fizetnek a kukoricáért. Ez az ár mintegy 2 pengővel alacsonyabb a világpiaci árnál. A földmivelésügyi kormány figyelmét nem kerülték el ezek a jelentések és illetékes helyen máris megfontolás alatt állanak olyan intézkedések, melyek a szóbanforgó uzsora megakadályozását célozzák. Különös jelentősége van ennek a kérdésnek, mert körülbelül 27 millió métermázsa kukoricatermésre van kilátásunk, amely mennyiség a kínálatnak bizonyos arányú közbevétele nélkül a kisebb termelőre nézve az idény elején azzal a következménnyel járhat, hogy nem jut az őt megillető árakhoz. Ebben az ügyben értekezlet volt a minisztériumban. Arról tárgyaltak, hogy mikép volt lehetséges az esetleges árrombolás megakadályozása és a megfelelő termelői árak biztosítása. Női fehér antilop cipők és szandalettek üzletnagyobbitás és átépítés miatt rendkívül olcsó árban, fehér antilop cipők 8'90 tői, szandalettek 6'90 tői csak átköltözés előtt VERES- nél. 945 3-* Gázt alkalmazott a családi bábomban egy kisbéri asszony. Bán Ferenc 61 éves kisbéri földmives bejelentette a csendőrségen, hogy felesége meg akarta ölni. Még hozzá igen különös módon. Mialatt ő szobájában aludt, az asszony kénlapokat gyújtott meg a kályhában, majd rázárta az ajtót. Bán az erős kénszag következtében csakhamar felébredt és ki akart menekülni a szobából. Mivel az ajtó zárva volt, nekifeszitette vállát és betörte. így sikerült megmenteni életét. Az asszoey a csendőrök ellőtt bevallotta, hogy azért zárta be férjét, mert meg akarta ölni. Férje összeférhetetlen természetű, veszekedős ember, italos állapotban többször megverte őt, Ezért elhatározta, hogy elteszi láb alól Az ügyészség gyilkosság kísérlete és személyes szabadság megsértése címen indított eljárást Bán Ferenc- né ellen. Tőzsdei árfolyamok.: Szeptember 3-án. Készárupiac irányzata jól tartott volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 19.27—19.80. Búza (tisza- vidékij 80 kg. 18.85-19.—. Rozs 19.30-19.40. Takarmányárpa 16.50-17.—. Zab 16.90—17.10 Tengeri, morzsolt 11.16—11.66. Buzakorpa 11.40-11.50. Sörárpa 20.08—20.10. Határidőpiac irányzata egyenetlen volt. Tengeri májusra 11.67—11..70 PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTA PAPÍROK szépek, olcsók DOBAYNÁL Első’ gyulai csőtészta üzem Hatvan-utcat 11. Házilag készült tojásos csőtészta, spagetti, kézzel gyúrt tarhonya, lebbencs, csusza és az összes levestészták elsőrangú minőség, ben állandóan kaphatók, házhoz szállítva, nagyban és kicsinyben. 952. 2—10. A. piac árai : TERMÉNYPIAC: Búza q 18.—1830 Árpa q 14—14 30 Zab q 14.—14.20 Tengeri q cső. 5.—5.50 Tengeri m. 10 50—10.60 Lucerna mag 100—150 ÁLLATPIAC : Borjú 1 kg, 0.90 Kövérsertés 080-0.90 Választ sert párja 34 6 h. sertés párja 60-70 1 éves sert. párja 100-120 Másféléves sertés — TEJPIAC: Tehéntúró-24 Tehénsajt 24-34 Tejfel 1 liter 1.— Tej 1 liter —14 Juhturó-40 Vaj kg 2 80 BAKOM FI PIAC ; Kövérkacsa kg —85 Csirke 1 kg-90 Tyuk 1 kg-90 Kövérliba kg 1.25 Tojás kg 1 30 Tojás db-07 Lud 1 pár 6.—12 — Csirke 1 pár 1.30-2 Tyuk 1 pár 3.50-4.50 Kacsa 1 pár 4.50-5.— HÚSPIAC : Bárányhus ■ — Marhahús' 1.60-1 80 Borjúhús 1 80-2 20 Sertés fej és láb 0 40-0.60 Zsír 1.80 Háj 1.80 Zsirszalonna 1.70 Sósszalonna 2.— Füstöltszalonna 2 40 Füstölthus 1.60-1.80 Kolbász 2.80-3 60 A terménypiacon miatt gyenge. Irányzat Tepertő; 2.— Disznósajt 2.—2.40 Virsli 3 — Sertéshús 160-1.80 Birkahús 1 40 Lóhus 1 kg 0.50-0.70 KENYÉRPIAC: Fehérkenyér-36 Félbarna —34 Barna 28-30 Sütemény ab —05 ZÖLDSÉGPIAC: Zöldborsó kg —30 Sárgarépa cs —14 Gyökér csomója —16» Kalarábé db —12 Fokhagyma kg —20 Káposzta kg —16 Zeller drb. — Sóska kg. — Spenót 1 kg — Vöröshagyma kg —6 Uj burgonya 6-8: Zöldpaprika kg. 6-8 Salátauborka — Kelkáposzta —24 Zöldbab kg 14-16 Paradicsom 6-8 Tök kg. 4-6 Sárga dinnye — .03 Görög dinnye 3—4.5 Szőlő 26—30 Szilva —40 Körte 30—60 Őszibarack 26-60 Alma 20—40 Dió-60 Som —.25 HALPIAC: Ponty 1 kg — Harcsa 1 kg 2 — Csuka 1 kg — Apró kevert 50—60 Kárász — felhozatal a vásár barátságos. A gyulai kir. jb, mini telekkönyvi hatóság. 6908—1937. tk. szám. , ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Özv. Keresztes Gyuláné sz. Probszt Jézsa végrehatjta- tőnak kiskom Bugyi Béla, Mária, -Ferenc és Valéria végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 73 P 49 fill, tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Medgyesbodzás községben fekvő, s a bodzási 257 sztjkvben A 1. sorszám. 269 hisz alatt foglalt 138 ö. i számú házra 1207 P. kikiáltási árban, u. o. tjkvben A II. l. sorszám 385-b-2 hrsz, a. foglalt szántóra 3262 P. 50 f. kikiáltási árban ; u. o. tjkvben II. 2 sorszám 392-b-l hrsz. alatt foglalt szántóra 97 P. 50 f, kikiáltási árban a C. 2. alatt ifj. Varga András és C 10 alatt Varga Andrásné Megyesi Anna javára bekebelezett haszonélvezeti jog épségben hagyásával elrendelte. Az árverést 1937. évi szeptember hő 20. napján délelőtt 12 érakor a Medgyesbodzás községházánál fogják megtartani. Az árverés alá eső ingatlanok, közül a 269 hrsz.- ingatlant a kikiáltási ár felénél, mig a 388-b-2. és 392-b-l. hrsz. ingatlanokat a kikiáltási ar kétharmadánál alacsonyabb, áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 °jo-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi °jo-ára kell kiegészíteni. Gyula, 1937, évi junius hó 5. napján. A kiadmány hiteléül: Dr. Hoffmann sk. ömkf. jegyző Réti Lipót s.k, igazgató. 970 1—1 APRÓHIRDETÉSEK. Bútorozott szoba fürdőszoba és telefon- használattal úri ember részére kiadó, Cim a kiadóhivatalban. 4—* Szegedi Kiss István- utca 24 szám alatt bútorozott szoba kiadó. 1—2 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.