Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-08-18 / 186. szám
lynla, 1837, angnsztns 18 szerda LXIX. évfolyam 186. szám. Szerkesztőség és kiatóöblvaíal Gyula Városház-uíca 7 szám leleiUQ Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő; Előfizetés egy hőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér ifjúság Egy veröfényes őszi alkonyaton borongó elmélázással szállt vissza gondolatom fiatalságom letűnt éveire és önkéntelenül felsóhajtottam : „Boldog ifjúság !“ Banális sóhajom egyszercsak megjelent előttem egy, helyesebben az ifjú. — Határozott érces hangon szólott : — Eljöttem, hogy tévedésedből felrázzalak. Az az ifjúság, amelyre te gondolsz anda- dalogva ma nincs. Megváltozott az ifjúság fogalma, korban, megváltozott lelkiségben. — Azt is mondhatnám, hogy ma nincs ifjú, vagy pedig azt, hogy ma tovább tart az ifjú kor, mint egykor. — ? Nincs ifjú, mert a ma fiatalja nem i smer egy boldog kort, amelyben az irás szavai szerint örvendhetne az ő ifjúságában és gondtalanul szőhetné vágyálmait egy legalább is valószínű jövőről. Ma az ifjúságnak nincs jövője. A jelen bizonytalan, munkanélküliségből, legjobb esetben szükségmunkából összerótt talapzatáról csak sivárságba, kilátástalanságba meredhet a mai fiatal. . . Pedig van dolgozni, alkotni tudó karunk, agyunk. Van becsületes jószándékunk és van tapasztalatunk. • — Harminc-negyven éves korunkban sokszor még szüléink asztala táplál, pedig szegény öregek közül sokan saját szűkös falatjaikat osztják meg velünk, akiknek taníttatása felemésztette szegényes vagyonkájukat, keresetüket, hiszen bennünk remélték öreg napjaik támaszát. Sokan nem értenek meg minket, sokan ellenségeink. Sokan még annyi áldozatot sem tudnak hozni a nemzet, a haza jövőjéért, hogy a többfelől húzott jövedelmeik egy részét átadnák azoknak, akiknek ez a betevő falat a kenyeret jelenti. Hol vagyunk ma a családalapítás lehetőségétől ! Hogy hagyhatja nyugton azokat, akik segíthetnének, a meg nem született miliők életrevágyó sikolya ? És mi mégis hiszünk abban, hogy van Isten az égben és lesz igazság a földön ? Óh nem olyan ez a mi hitünk, mely passzív megadással csodára vár.. Nem olyan, amely azt a reményt melengetné bennünk, hogy rövidesen minden szenvedésünk véget ér. Sokan számolunk azzal, hogy elszál életünk, mielőtt élhettünk volna. De küzdünk, harcolunk mégis. Az utánunk következő generáció ne vethesse a szemünkre, hogy passzivitásunkkal, tétlenségünkkel elpusztítottuk az ő jövőjüket is. Talán nekik sikerül, ami nekünk nem sikerült. Szemünkre vetik, hogy az előttünk levő generációt gyűlöljük, hogy kihalására spekulálunk, pedig mi csak helyet kérünk a nap alatt. Nem tántorodunk meg sem Istenben vetett hitünkben, sem hazánk szeretetében. Reánk, erős karunkra, ha kell vérünkre is bizton számíthat ez az ország. Természetesen fáj kitaszítottságunk, de aggaszt fajtánk jövője is, mely a mi szerencsétlen nemzedékünkben elbukhatik. Nem gyűlöljük mi azokat sem, akik elvették tőlünk az örömöt. A néha ajkunkra suhanó mosoly előző generációkból kisértő atavizmus, táncunk, mutatásunk dance maliabre narkotikum. Itt megáit az ifjú és fejét lehajtva hosz- szan hallgatott. . . Félve törtem meg a csendet, de úgy éreztem, mondanom kell valamit, nem adhatok hallgatásommal mindenben igazat. Legalább is nem szabad azt a hitet meghagynom, hogy az apák nem szeretik a fiakat; eltaszitják, magukra hagyják őket. . . Csendesen, simogatóan szóltam tehát. . . — Igazad van: az ifjúság jelene súlyos, nyomasztó. . . Igazad van, a látóhatár ködös. Jogod van döngetni az élet bezárt kapuján,.. Jogod van helyet követelni a nap alatt. De hidd el, a ti szenvedéstek nekünk is fáj nagyon. . . De hidd el nekem, hogy mi, az előttetek levő nemzedék sem andalgunk rózsaligetben, nem ülünk le dús lakomához. A mi fiatalságunkat derékba törte a háború. Pergőtüzek poklában értetek aggódtunk. Az életet semmire sem becsültük, mert csak kint és borzalmat jetentett. És mégis meg akartunk maradni, élni akartunk, mert nektek szükség- tek volt ránk. A lövészárokból, a kavernák- ból hazajőve nyomor, szenvedés várt ránk. Egy kifosztott, csonka ország koldusai lettünk. Óh ne mond, hogy mi vesztettük el ezer éves hazánkat. Az ezeréves határokon belül nem volt ellenség, amikor kiütötték a fegyvert a kezünkből. Mi megtettük kötelességünket. Hogy nem tudunk minden munkás kézbe szerszámot adni, hogy nem jut a diplomásnak íróasztal, hidd el, nem a mi bününk. Mi, akik már jóval közelebb vagyunk a sirhoz, mint amennyire bölcsőnktől eltávoztunk, mi sem magunknak akarunk jobb jövőt biztositani, hanem az utánunk következő generációnak : nektek. És hisszük, hogy sikerülni fog. Sikerülni fog egészen biztosan, ha kezetek a mieinkkel egybekapcsolódik és vállvetve indulunk a nagy munkára. Csak vigyázzatok, kinek a kezét fogjátok meg, kivel indultok jövőt építeni. Sok az Ézsau-kezii Jákob. . . Sokan vannak, akiknek életeleme a nyomor : a ti, a mi, a mindannyiunk nyomora, mert a nyomorból, fájdalomból gyűjtenek kincseket önmaguknak. Ifjúság fel a fejjel ! Nyílt szemmel nézz körül és forrjál egybe azokkal, akik a te javadat és az ország boldogulását akarják. Ha vannak hibák, mert hiszen vannak, azoknak tárd fel, akik a hibák korrigálására hivatottak és arra hajlandók is. Mézes-mázos szirénahangok csábítanak jobbra, balra... Vigyázz ! örvénybe zuhansz! Tégy próbát és meggyőződöl, hogy az apák nem ellenségei a fiáknak : szenvedő társaik. És mégis, minden poklokon keresztül bíznunk kell a magyar faj jövőjében és dolgozni kell zárt, szilárd egységben a ti, a mi jövőnkért, Magyarországért. így szóltam és az ifjú alakja lassan a i homályba foszlott. .. „Mein engedhetjük, hegy a fain népe elsorvadjon“ - mondotta a kormányzó Szolnokon. Óriási jelentőségű volt az Alföldi Bizottságnak augusztus 17-én a szolnoki városi színházban tartott ülése, amelyen megjelent és beszédet mondott vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója is. Ez a nagygyűlés talán kiinduló mozzanata lehet Magyarország gazdasági újjászületésének. Az ülésen Kállay Miklós elnökölt, meg jelentek azon többek között Rőder Vilmos honvédelmi miniszter, dr. Bessenyei Zeno, dr. Kenéz Béla, Mikecz Ödön, Marschall Ferenc államtitkárok, Matolcsy Mátyás, Mecsér Endre, vitéz nagybányai Horthy István lovassági tábornok, a kormányzó kíséretéből Lázár testőralezredes, Szilágyi Lajos bihari főispán, Tormay Géza államtitkár és még sokan mások. Békés vármegyéből ott volt többek között gróf Pongrácz Jenő országgyűlési képviselő, vitéz dr. sarkadi Márki Barna alispán és Csomós János, a gyulai földmunkások képviseletében. Imponálóan hatott a nézőtéren helyetfoglaló kisgazdáknak mintegy 1500 főnyi tömege. A meghívott budapesti előkelőségek egy- része, mintegy százan, a szépen feldíszített színpadon foglaltak helyet, amelynek baloldalán volt elhelyezve a kormányzó karosszéke. Pontban 11 órakor érkezett meg a kormányzó, a zenekar a Himnuszt játszotta el, melynek elhangzása után Kállay Miklós üdvözölte a kormányzót, aki az üdvözlésre az alábbi beszéddel válaszolt: Köszönöm elnök ur meleg, üdvözlő szavait. Állandó érdeklődésem kiséri az Alföldi Bizottság közérdekű működését, amely a múltban annyiszor mostoha elbánásban részesült. Különös örömmel köszöntőm a bizottság mai ülését, fordulópontot jelent a mai nap az Alföldi Bizottság életében. Az a munka, amelyhez most fogunk hozzá, első részlete annak a nagy, országos vállalkozásnak, amely évtizedek során oda fog vezetni, hogy az Alföldi Bizottság a gazdáknak segít a szikesek jórészét rendszeres műveléssel termelésre alkalmassá tenni, hogy az alföldi gazdálkodást az időjárás szeszélyeitől függetlenítve a mainál bőségesebb termést biztosítson. A befektetett összeg 100 százalékig az országban maradjon és annak életszínvonalát fogja emelni, amely arra legjobban rászorult. Gondolok a törpe- birtokosokra, a gazdasági munkásokra, a gazdasági cselédségre, akiknek a megélhetése ma oly nehéz és a létfenntartásra fordítható jövedelmük oly csekély, hogy kell, miszerint szociális és gazdasági helyzetük legmelegebb gondoskodásunk tárgyát képezze. (Éljen !) Ez az útja a segítésnek, nempediglen az elesettek szenvedélyének a felszitása. (Éljen!). Főleg pedig a termelés jövedelmezőbbé tétele fontos, mert ezzel nemcsak a módos gazda jár jól, hanem mindenki. Ez a nép a honfoglaló magyarság leszármazottja. Ez adja a világ legjobb katonáját, a csend és rend őrét, ez műveli meg az életet adó földet, sőt ez látja el a szükséges munkásokkal az egyre szaporodó gyárakat is. Nem engedhetjük. hogy elsorvadjon a falu népe! (Éljen!) Az öntözés problémájának megoldása nemcsak a gazdatársadalomnak szolgál majd javára, hanem előnyére válik az ország többi rétegeinek is. Meg kell indulnia erősebben a tőkeképződésnek. Az országnak gazdagodnia kell. Szegényen nem állhatunk meg nehéz politikai helyzetünkben. A gazdagodásnak megvan minden előfeltétele Termékeink úgyszólván a legjobbak az egész világon. A magyar tenyészállatra gondolok, a vadra, a borra, a tejtermékekre, a gyümölcsre, a selyemre, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Arról kell gondoskodni, hogy biztosítsuk ezek számára a piacot és a termelő megfelelő árakhoz jusson. A külföldi piac szívesen vásárol tőlünk, megismerve márkázott voltát termékeinknek. Előnyös fekvésünk folytán a Közel-Keletet is bekapcsolhatjuk a középeurópai áruforgalomba és kifejlődhet a belterjes kereskedelmi hajózás, amely a történelem tanulsága szerint a népek gazdagságának, nagyságának és hatalmának kutfurrása. (Éljen.) Az ország gazdagodása szempontjából az elsőrendű fontosságú öntözési program megvalósítása fokozatosan történhet. Lépésről-lépésre haladjunk az államháztartás megerőltetése és a költség- vetési egyensúly veszélyeztetése nélkül. Csak fokozatosan lehet az arra alkalmas területeket vízzel ellátni, mert a lakosságot ki kell előbb oktatni Szükséges, hogy az Alföld egész népe átérezze a kérdés jelentőségét és a lehetőség nagyságát megismerje. Az állam meg fogja tenni a maga kötelességét akkor, amikor a termékenyítő vizet oda viszi a gazdához, de a gazda vállára nehezedik a felelősség, hogy ki is tudja azt használni Ki kell fejleszteni a magyar társadalomban az egészséges gazdasági életfelfogást. Évszázadokon át kihasználták fajunk harci tulajdonságait és verekedő kedvét. Ahol meghalni kellett, ott magyar
