Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-07-16 / 158. szám
LXIX. évfolyam 158. szám iynfa» 1937. fuiius 16 péntek BÉKÉS Sxerktiiztfiség^és kiadölsívaíal j Politikai napilap Gyula Városház-utca 7 szánt i Főszerkesztő; Telefon Gyula 32, | P©ISAY FERENC *f* 33 Előfizetés egy thőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám [ára 8 fillér mi i iát Imin ti mn mm i —imiii A magyarság céljai, amint Kánya Kálmán külügyminiszter nyilatkozatából ismét kitűnt, igazságos békepolitikát szolgálnak. Kívánjuk a megnyugvás békés szellemét a bu- nai medencében is. Békepolitikánk azonban nem a gyámoltalanok gyengeségérzetéből fakadó békepolitika, hanem hivatásának tudatában élő nemzet tradicionális erőkkel, évezredes államalkotó erényekkel és igazságérzettel kirakott történelmi útja. Darányi Kálmán miniszterelnök nyilatkozata: Európa jövőjéről, Magyarország egyenjogúságáról és a kisállamok Ä béke igazi ólja Nagymultu nemzetek sajátossága az, hogy nemzeti méltóságukat nem a kardcsörtetés szavaival, hanem a béke megértő hangján is ki tudják fejezni. Ez a nemzeti méltóság árad abból a nyilatkozatból, amelyet Kánya Kálmán magyar külügyminiszter a jugoszláv sajtó egyik vezető orgánumának, a Vremenek adott. A külügyminiszter szavai mindenkor különös jelentőséggel bírnak már,finert nyilatkozatai, a nemzet érzéseit és külpolitikai törekvéseit jelentik. Különös örömére szolgál a magyar közvéleménynek, hogy Kánya Kálmán nyilatkozatában a magyarság nagy múltjához méltóan olyan találó és méltó formában nyilatkozott meg a nemzeti szuvenrénitás és a tradíciókkal rendelkező nemzeti hivatástudat, amelyet a történelem sodrában pillanatnyi életűnek tűnő, emberi szempontból azonban nagy és súlyos csapásokat jelentő események sem tudnak csökkenteni, vagy megingatni. Magyarország külpolitikája határozott. Törekvése a megnyugtató, igazi béke szolgálata. Ennek a békének a szolgálatában erősödtek meg azok a barátsági kötelékek, amelyek Magyarországot Olaszországgal és Ausztriával a római jegyzőkönyvek aláíró hatalmaival ösz- szefüzik. Ennek a békének a szolgálatában szilárdult meg at a barátság, amely a Német Birodalom és Magyarország között fennáll és amelyen a két állam kölcsönös érdekei nyugszanak. Ez az általános magyar békepolitika vezeti a magyar politikát — hangsúlyozta Kánya Kálmán a jugoszláv lap szerkesztője előtt. A dunai medencében az a nemzet, amely egy évezreden keresztül munkájában, agrár és ipari kultúrájában, szellemi előrehaladásában és sokszor embertelenül kemény áldozatokat követelő háborúkban győződött meg arról, hogy a Dunainedencének szüksége van rá, a vele szemben elkövetett igazságtalanságok mellett is nyugodtan tekint a jövő felé, nem folytat bosszupolitikát és felvenné az őszinte és normális kapcsolatot szomszédaival. A külügyminiszter nyilatkozata ezen a ponton nyer különös fontosságot. Tudatában van a magyarság — mondotta Kánya Kálmán — annak, hogy még bizonyos akadályok vannak és csak ezeknek az akadályoknak a kiküszöbölése után következhet be a kisantant irányában az a közeledés, aminek az eredménye lesz az igazságos béke, amelyet a magyar külpolitika szolgál. Ez a közeledés a legelőrehaladottabb állapotban Jugoszlávia és Magyarország között van meg. A mai helyzet, a magyar kisebbségek sorsának fokozatos javulása, a gyakorolt szigorúság enyhítése olyan momentumok, amik feljogosítják a magyar közvéleményt arra a reményre, hogy a béke és igazság jegyében Magyarország és Jugoszlávia szerencsés eredményeket érhetnek el. De a külügyminiszteri nyilatkozatnak nemcsak a vajdasági kisebbségekről szóló része van teljes összhangzásban a nemzet közvéleményével, ugyanolyan tökéletes egyetértés uralkodik abban a másik sarkalatos kérdésben is, amit a külügyminiszter érintett, az egyenjogúság kérdésében. Ha a magyarság hero- izmusa szinte megmérhetetlen csapások leküzdésére és elbírálására képesíti a nemzetet, ugyanolyan megmérhetetlen erőfeszítésekre képes a nemzet abban a kérdésben, amelyet évezredes történelmünk legelesettebb korszakaiban sem adott fel a nemzeti egyenjogúság kérdésében. Azok a szavak, amelyeket Kánya Kálmán erről a kérdésről mondott, amikor kijelentette, hogy nem hajlandó az egyenjogúságot, amelyről olyan sokat beszélnek és amelyre nézve írott szerződések vannak a Népszövetségnél, bármivel megfizetni, legkevésbé uj paktumokkal — Magyarország önálló állam és önálló politikát folytat — akkor Kánya Kálmán a nemzet évezredes méltóságát és önérzetét szólaltatta meg. A Nya Dogligt Allehaada kiküldött tudósítója előtt, dr. Darányi Kálmán magyar miniszterelnök a következőkben nyilatkozott: — Az európai kérdések egész sora megoldatlan. Mégis azt hiszem, hogy a népek általános békevágya és a vezető államférfiak békepolitikája megtalálja az utat, amely nyu- godtabb és rendezettebb viszonyokhoz vezet. — Egész Európában erős fegyverkezés folyik, ami közvetve esetleg elősegítheti a feszültség enyhülését. Anglia és Olaszország vezető államférfiai különben is hangoztatták nyilatkozataiban, hogy országaik fegyverkezése a béke érdekében történik. — itt meg kell említenem, hogy az álta lános fegyverkezési verseny közepette Magyarország úgyszólván az egyetlen európai állam, amely a békeszerződés tarthatatlan rendelkezése következtében még mindég nélkülözi az egyenjogúságot, vagyis Magyarországnak még mindig tilos annak a jogos önvédelemnek megszervezése és kiépítése, amely minden államot természetszerűen megillet. Magyarország követeli, hogy a Népszövetség alapokmányának szellemében feltétel és minden ellenszolgáltatás nélkül ismerjék el felségjogát. Magyarország ragaszkodik ahhoz, Csak részleteiben látjuk egyelőre annak a nagyszabású egészségvédelmi programnak a realizálódását, melynek megvalósítását az Országos Közegészségügyi Intézet dr. Johan Béla irányítása mellett célba vette. Ebben a programban jelentős mértékben benne van Békésvármegye közegészségügye. Rövidesen átfogóbban ismertetjük azokat a széleskörű elgondolásokat, amelyek hivatva vannak a magyar közegészségügyi viszonyokat javítani. Most röviden csak arra mutatunk rá, ami a közelmúltban a békésmegyei egészségügyi viszonyok feljavítása ügyében történt. Felbecsülhetetlen fontossága van annak, bogy a lakosság tiszta, egészséges ivóvízzel láttassák el. A tífusz és egyéb járványos betegségek elterjedésének oka tulnyomórész- ben a szennyezett, fertőzött ivóvíz. Különösen ilyenkor : aratás, cséplés idején fogyaszt a nehéz munkában verejtékező lakosság sok Szakkörökből nyert értesülés szerint az idén a méhek közismerten szorgalmas munkája nem volt hiábavaló. Lesz méz bőven, ami mindenképpen örvendetesnek mondható Nem akarunk most arra a nagyjelentőségi szociális, egészségügyi, nemzetgazdasági jelentőségre rámutatni, amit a bőséges méztermés jelent, vagy inkább jelentene Magyarországon. Azért hogy az 1932 decemberében elvben kimondott egyenjogúság a gyakorlatban meg is valósul- jon. — Az a nézetem, hogy minden kormány- formában lehet jó és rossz politikát folytatni, a lényeg nem a formában van, hanem a tartalomban. Mi, magyarok kitartunk ezeréves alkotmányunk s a keresztény és nemzeti irányzat mellett, amelyet haladó konzervatív népi politika keretében törekszünk megvalósítani. A tudósitó ezután Svédország és általában a kisállamok fejlődéséről kérdezte meg a miniszterelnök véleményét. — Svédország fejlődését őszinte érdeklődéssel figyelem — válaszolt Darányi Kálmán — s mindig nagy rokonszenvvel viseltetem Svédország magas kultúrája iránt. — A kisállamoknak Európa jövőjében fontos szerepük lehet, mert a nemzetek és államok életében és egymáshoz való viszonyában nemcsak a nagyság, hanem a kvalitás is lényeges tényező, amire éppen Svédország is eleven példa. — Minden lelkiismeretes államférfiunak legfőbb törekvése, hogy el lehessen kerülni egy újabb világháborút, mert az kétségkívül katasztrofális lenne az európai civilizációra. vizet és ilyenkor jelentik az egészségügyi hatóságok a tífusz- és vérhasmegbetegedések számának emelkedését. Ez ellen is felvette a harcot Johan Béla. Nemcsak uj kutak fúrását teszi segélyek nyújtásával lehetővé. (1 és fél év alatt nyolcat furatott az OKI. a vármegyében) hanem a meglevő kutak vizét állandóan vizsgálják és az ivásra alkalmasnak talált vizű kutakra rátétetik a víz kifogástalan voltát igazoló zöldkeresztes táblát. E vizsgálatok költségeinek biztosítása is Johan államtitkár érdeme. Jellemző, erre a munkára, hogy a vármegye területén 1934-ben 10 ilyen zöldkeresztes tábláju kút volt, 1937-ben pedig ötvennyolc ilyen kút van. A kutak vizének vizsgálata állandóan folyik. A vizsgálatokat az Országos Közegészségügyi Intézet végzi. A vízmintákat felküldik, de a OKI. megbízottai helyszíni kiszállással is végeztek ilyen szemléket. írjuk hogy jelentene, mert nálunk még nem játszik olyan fontos szerepet a méz, mint más országokban a néptáplálkozás terén. Erről bőséges adatokat fog majd feltárni a Békéscsabán ez év szeptember 4 e és 8-a között megtartandó mézkiállitás, melynek előkészületei már teljes mértékben folynak a Békésmegyei Méhészegyesület köreiben. Az OKI állandóan vizsgálja a vármegyei kutak vizét Országos méhészeti kiállítás és nagy mézvésér Csabán