Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-06-23 / 139. szám
2 BÉKÉS jumus zmegkezdte tanácskozásait a különböző pártokkal. Diplomáciai körökben arról is beszélnek, hogy Blum azért is mondott le, mert nem volt hajlandó olyan erélyes intézkedésekre, amelyeket Bilbao eleste után Moszkva és a francia kommunisták követeltek a kormánytól. Kinevezések a MÁV-nál A Magyar Állam Vasutaknál nagyszabású előléptetések és kinevezések történtek. Örömmel közöljük, kinevezettek sorából aláb biak nevét: Kádár Lajos MÁV intéző lett, Fábián Ferenc főtiszt, Bilinszky Ferenc (Gyuláról került Kiskunfélegyházára) ugyancsak főtiszt, Kálmán Ernő, pedig MÁV tiszt. Ugyancsak MÁV tisztté nevezte ki a MÁV elnöke Se- mesnyei Tivadart, aki a kötegyáni állomáson teljesít szolgálatot. 37 milliméter csapadék esett vasárnap Végre megjött a régvárt eső, mégpedig kiadósán. Annyira kiadósán, hogy egy szuszra több esett, mint amennyi a normális május havi egész szükséglet. Amig ugyanis májusban a csapadékszükséglet átlag 25 mm., addig junius 20-án, vasárnap 37 mm. zuhogott alá egyfolytában. Délután 6 óra körül nyíltak meg az ég csatornái és szakadt az áldás éjjel 11 óráig. Áldott, jó eső volt. A kapásnövények, a veteményesek tikkadtan várták. Néhoi ugyan megdöntötte a gabonát, de ez kis jelentőségű kár, az eső nagy hasznához. így bizonyára a nyári vendéglősök is beletörődnek az üzletmenet megzavarásába, valamint az a sokszáz kiránduló is tulvan már a bosszúságon, akit a kirándulóhelyeken ért az égi zuhany. Örültek az utasfuvarozó alkalmatosságok tulajdonosai is : nekik meghozta az aratást a termékenyítő eső. Egyébként a vármegye északi részében, a szeghalmi járásban 27 mm. volt a csapadék, ami szintén nem megvetendő mennyiség. A hőmérséklet meglehetősen változatos volt, mert az elmúlt héten a minimum 9—16 °C között mozgott, a maximum általában 32—36 között volt; junius 19-én 41 C fokot mértek a napon. Nem helyezik át a csabai piacot Indítvány került Békéscsaba képviselőtestülete elé, hogy a hetipiacot és az országos vásárokat a Jókai és Petőfi utcákba helyezték át. A jogi, pénzügyi és állandó választmány az indítványt nem tartja megvalósíthatónak, ellenben megbízta a polgármestert, hogy a kérdést tartsa napirenden és ha elérkezett az ideje, tegyen megfelelő jasaslatot; addig is gondoskodjék a piaci árusoknak a jelenlegi helyen való megfelelő elhelyezéséről. FIGYELEM! Tekintettel a tűzifa magas árára, vegye meg szénkályháját EMHŐ FERENC cégnél, ahol a Mercur Eiíeliroda útján 6 havi hiteire készpénz árban 6il 8 15v kapható. Úgyszintén zománcozott tűzhelyet, mindennemű vas- és festékárut, építési anyagot, betonárut Szabott árakon olcsón és jól vehet!!! Pang az építőipar Gyulán Gyula megyei városban az általunk már a vasárnapi számunkban közzétett kimutatás szerint körülbelül negyven épitő-, kömüves- és ácsmester van. Az építkezési munka hiánya miatt az önálló iparosok legnagyobb része munka- nélkül maradt s igy azután az önálló iparos arra kényszerült, hogy önállóságukat ideiglenesen megszüntetve, egyszerű munkásként tengesse tovább az életét. Ha ez évben nem történik valami az építkezések megindítása terén, úgy a gyulai építőiparosok igen nehéz viszonyoknak fognak elébe nézni és nagyban növelni fogják a nálunk minden ősszel jelentkező munkanélküliek hatalmas táborát. Igen ráférne erre a városra, ha a kilátásban levő kórházi-, postaépitkezés, valamint a ina- gánépitkezés mielőbb megindulna és ezáltal a pangó építőipar mielőbb foglalkoztatáshoz jutva, enyhítené a munkanélküli épitőmunká- sok és iparosok jelentékeny számát. Pokolgép robbant a dán hadügyminiszter Tinájában Andersen dán hadügyminiszter koppenhágai villája ellen hétfőn reggel bombámé rényletet követtek el. A villa tövében pokolgép robbant, amely nagy kárt tett a házban és berendezésében. Maga a miniszter a merénylet időpontjában nem tartózkodott odahaza, mert már napok óta utón van. Feleségének és leányának, akik a robbanás időpontjában még aludtak, az ijedtségen kívül nem történt komolyabb bajuk. A villa valamennyi ablaküvege betört. Azt hiszik, hogy a bombamerényletet politikai okokból követték el baloldali elemek. A rendőrség eddig még nem akadt a merénylők nyomára. Sikkasztásért; elitéltek egy csabai ácskarnhával kereskedő nőt Kisnyár Ilona békéscsabai gyárimunkás- nő még 1935. év novemberében átadott Nagy Józsefné békéscsabai ócskaruhával kereskedő asszonynak eladás végett különböző tárgyakat, úgymint ruhaneműt, fehérneműt' és arany-gyűrűt. Töbször sürgette már, hogy számoljanak el, de az asszony mindig kitért előle. Ezért azután Kisnyár Ilona sikkasztás vétsége miatt tett feljelentést a csabai kir. járásbíróságon Nagy Józsefné ellen. A megtartott tárgyaláson vádlott Nagy- nó beismerte bűnét, s azzal védekezik, hogy az ura nagy beteg volt, kórházba kellett szállítania és ezért nem tudott a pénzzel elszámolni, mert az eladásból befolyt 28 pengőt felhasználta. Egy ízben már adott is Kisnyár Ilonának 9 pengőt és a többit is vissza akarja fizetni. Ezek után a járásbíróság Nagynót bűnösnek mondotta a vádbeli bűncselekmény elkövetésében és ezért őt egy heti fogházra ítélte. Felebbezés folytán hétfőn délelőtt tárgyalta a gyulai törvényszék Szakolczay fe lebbviteli tanácsa a fenti ügyet, s a járás- bíróság ítéletét megváltoztatta, s Nagy Józsefnél 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte, mely behajthatatlanság esetén 10 napi fogházra változtatható át. Az Ítélet jogerős. Franco csapatai győzelmesen haladnak előre a spanyol fronton Bilbao elfoglalásával a nemzeti csapatok iadmüveleteinek nagy fejezete zárult le. A 31 nap óta tartó hadműveletek lehetővé tették a nemzeti csapatok számára, hogy majdnem teljesen elfoglalják a baszk tartományokat. A győzelmes előrenyomulás következtében a nemzeti Spanyolország termete mintegy 125.000 négyzetkilométerrel gyarapodott. Majdnem 18.000 milicista ke- •ült ezalatt a 81 nap alatt a nemzeti csapatok fogságába. A köztársasági csapatok veszteségei halottakban és sebesültekben rendkívül súlyosak. A biscayai fronton egyébként a nemzeti csapatok vasárnap folytatták előnyomulásukat. Elfoglalták Amurrio községet és a községtől nyugatra lévő magaslatokat, áthaladtak Liodión és más hadászatilag rendkívül fontos helyeket foglaltak el a Santander felé vezető utón. Mussolini és Hitler a bilbaói nagy győzelem alkalmából rendkívül meleghangú táviratban üdvözölték Franco tábornokot.-A békéscsabai cserkészlányok: rendezik meg az első szociális női munkatábort Melczer Lilla országgyűlési képviselő vetette fel az eszmét, hogy a nagy lánycserkészek az eddigi üdülő nyári táborozások mellett úgynevezett szociális munkatáborokat is létesítsenek. E tábor helyéül az indítványozó képviselőnő felajánlotta a maga aisókékedi birtokát. Ennek a szociális mun katábornak az a célja, hogy a cserkészlányok a nyári gazdasági munka idején ellátogassanak a munkába menő asszonyok lakására, ott a gyermekek felügyeletét, a háziállatok gondozását ellássák, általában segédkezzenek minden olyan házkörüli munkában, amit földmivesasszony külső elfoglaltsága miatt kellőkép ellátni nem képes. Ennek a munkának nagy karitativ és szociális jelentősége van és alkalmas arra, hogy a szociális tagozódások idegségét megszüntesse. Amikor ennek az akciónak hire ment, az orcserkészleányok, akik szerettek volna résztvenni a szociális munkatábor munkásságában. A leánycserkész mozgalmat irányitó országos központ azonban úgy határozott a békéscsabai község polgári leányiskola Kanizsay Dorottya cserkészcsapatát küldi ki a táborba, mert — amint az indokolás mondja — ez a csapat az iskola igazgatója : Mokosné Walthiar Róza lelkes vezetése alatt, már 15 éves szociális munkára tekinthet vissza. Ennek a tábornak úttörő tapasztalatait fogják az ősz folyamán feldolgozni, hogy ez az akció a jövőnyáron az egész ország területére megszervezhető legyen. A felmerült anyagi nehézségeket dr. vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla főispán és dr. vitéz Jánossy Gyula békéscsabai polgármester segítségével sikerült elhárítani és a csabai cserkészlányok az idén Alsókékesden táboroznak.