Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-06-22 / 138. szám
2 BÉKÉS 1937 junius 22 szólván a semmiből vezette nemzetét arra a magaslatra, hogy ma a nemzetek, között megbecsült helyen vagyunk, vágyaink beteljesedése előtt. Erre a nagy férfiúra, Magyarország kormányzójára, vitéz nagybányai Horthy Miklósra ürítem poharam. Vitéz Mándoky Sándor, ny. táb. főesperes nagyon szellemes, kedves beszédben köszöntötte fel dr. vitéz Ricsóy Uhlarik Báláné zészlóanyát, a frontharcosok legújabb nagyasszonyát. A polgármester az összes frontharcos baj társakat és a vendégeket éltette. Dr. Voitsek Ottó felszólalásában a központ nevében köszönetét mond mindazoknak, akik ezt a szép ünnepélyt előkészítették, megrendezték, azon megjelentek. Majd a frontharcos törvényről szól és rámutat arra, hogy a készülő törvény bizonyára beváltja a hozzáfüződő frontharcos reményeket. Ezek után az egybegyűltek még sokáig maradtak együtt Bakró Jóska cigánymuzsikája mellett. Időközben a Göndöcs-kertbeu megkezdődött a népünnepély, amelynek a frontharcos kertiünnepélyének. elmaradatlanul kijáró nyári zápor vetett véget, Éjjel tánc volt a pavilion nagy termében reggelig. ' Ezzel végződött a gyulai frontharcosok történetének egyik legjelentősebb szép napja. A rendezőség jómunkát végzett. — A frontharcosok szivükbe zárták áldozatkész nagyasszonyukat és férjét dr. vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla főispán frontharcos bajtársukat. PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTAPAPI ROK szépek, olcsók DOBÄYML Sztálin tóvább gyilkol,.. Sztálin a legutóbbi tisztogatási akció során Kun Bélát, a magyar bolsevizmus hírhedt vezérét is agyonlövette. Kun Béla szoros összeköttetést tartott fenn azokkal az Oroszországba menekült német kommunista emigránsokkal, akiket szintén kivégeztek, mert a trockijisták törekvéseit igyekeztek elősegíteni. A legutóbb kivégzett vezető személyiségek névjegyzékében az első helyen áll Kun Béla neve. Sztálin úgyszólván kivétel nélkül agyonlövette a zsidó kommunista vezetőket és igy érthető, hogy Kun Béla nem kerülhette el a sorsát, annál is inkább, mert mindig a legszélsőbb agitációt fejtette ki és kétségtelenül Sztálin ellenzékéhez, a trocki- jista szárnyhoz tartozott, Moszkvában röpiratot terjesztenek, amelyben a legfőbb vezetőket támadják. A Sztalin- ellenes röpirat többek közt a következőket mondja : — A vöröshadsereg legjobbjait lemészárolták és félkegyelmüeket állítottak helyükbe. Sztálin ezekkel a módszerekkel a vörös hadsereget tette tönkre. Európa ezt hamarosan meg fogja érezni. Tovább folyik az üldöző hadjárat és vadászat „treckijista árulók és az állam sza- hotálói ellen“. A vöröshadsereg kebelében szintén folyik a tisztogatási akció. Napról - napra újabb tábornokokat és magasrangu tiszteket tartóztatnak le. Turovszki tábornok, a vezérkar tagja, Levandoszki tábornok a tif- liszi helyőrség parancsnoka, Kusinezov, a belügyi népbiztosság osztályvezetője, Gorbacsev, a moszkvai helyőrség helyettes parancsnoka és Gayer tábornok. Egy jómegjelenésii kiszolgáló kisasszonyt azonnali belépésre felvesz a LINDENBERGER cukrászda. 635. 3—3 Tanévzárás a A gyulai r. k. gimnázium junius 20-án tartotta meg tanévzáró ünnepségét. A józsefvárosi templomban Németi József korraánfötanácsos, pápai kamarás, igazgató végezte az ünnepélyes Te Daum- ot és szentmisét. A hálaadás után a tanintézet tornatermében szépszámú szülő és érdeklődő jelenlétében a gimn. zenekar Károlyi Gábor tanár vezetése mellett el játszotta a Himnuszt. Majd az igazgató mondott évzáró beszédet. Kijelentette, hogy a felsőbb osztályú tanulók jobban mélyedjenek el tanulmányaikban, mert a hónapok során meg nem tanult anyagot nem lehet az utolsó hónapokban pótolni és főképp nem lehet az utolsó évre, a Vili-ikra hagyni. A felgyülemlett tananyagokkal a tanuló akkor már nem tud megbirkózni, mert ideges kapkodása is csökkenti telj'sitőképességét. Bejelentette, hogy a felsőbb hatóságok rendeletére a jövő, 1937—38 tanévre, a beiratkozások aug. 3Í. szept. 1. és 2. napjain lesznek. Szept, 3 án Veni Sancte, 4-én rendes tanítás. Az igazgató szeretettel emlékezett meg a 25 és 20 évvel ezelőtt érettségizettekről, akikről tudja, hogy lélekben velük varinak, bár körülményeik miatt nem tudtak érettségi találkozóra 1 összegyűlni. Azután átnyújtotta az iskola jóltevőioek jutalmazásra küldött adományait a jóviseletü és tanulmányi eredményben kimagasló tanulóinak. A zenekar művészi játékában gyönyörköd betett ezután a közönség. Az utolsó akkordok elhangzása után Tátrai Károly csorvási evangélikus lelkész, 20 éve ériitségizett öregdiák, üdvözölte hajdani osztálytársai nevében az igazgatót és ta nári kart és hálás szívvel köszönte meg az istenfélelemre és hazaszeretetre nevelő irányításukat. Válság Franciaországban«. • A Bluni-kormány a francia hadsereg tisztikarában hatalmas arányú átszervezést akar végrehajtani, mégpedig pelitikai szempontok szerint. Állítólag azt tervezi a kormány, hogy a tisztikar vezető pozícióiból eltávolítja mindazokat a tiszteket, akik a népfront-kormány politikájával szemben bizalmatlanok, másszóval, akik konmuistaelienes érzelmeikről közismertek. A hadügyminisztériumban állítólag már készen áll egy lista, amely szerint ezeket a „fasiszta szellemű“ tiszteket nyugdíjazzák, vagy pedig olyan beosztást adnak nekik, amelyben nem lesz módjukban alárendeltjeiket és a legénységet a „népfrontpolitika ellen befolyásolni“, illetve megakadályozni azt, hogy a népfront pártjai, tehát a kommunisták is agitációt folytassanak a maguk politikája mellett, a katonaság körében is. A Blum-kormány szélsőbaloldali politikai szempontok szerint át akarja szervezni az egész francia tisztikart. Nagy árat fizet azért, hogy a hatalmon maradhasson és egyenesen feláldozza a francia nemzet legszentebb érdekeit. A tisztikar átszervezése azért történik, mert errenézve a Blum-kormány kénytelen volt kötelezettséget vállalni a kommunista párttal szemben, hogy meg ne bukjék. A kommunisták puccsot készítenek elő és át akarják venni a hatalmat Francia- országban. A Blum-kormány nemcsak tétlenül nézi a puccs előkészítését, hanem a jelek szerint még meg is könnyíti annak végrehajtását. A szenátusban a francia politikai helyzet szombaton a végletekig kiéleződött és elvetették a kormány javaslatát, bár a kormány neu vetette fel a bizalmi kérdést, mégis számolnak azzal, hogy ezek után Blum legkésőbb hétfőn beadja lemondását. A politikai körökben máris beszélnek az uj választások kiírásáról, amelyektől különösen a kommunisták félnek, akiket a moszkvai események hatása alatt a francia nép minden valószínűség szerint ki fog söpörni a parlamentből. gimnáziumban Az öregdiákszövetség nevében Farkashalmi István, adótiszt, öregdiák, kedves szavakkal emlékezett vissza kisdiák korára, amikor a gimnáziumba katonaság volt beszállásolva, a tanítást pedig négy- törvényszéki teremben délelőtt és délután a had- bavonulás miatt csappant létszámú, de annál lelkesebb tanári kar végezte. A zaklatott időben szeretetten összaforrott tanár és diák. Ezt a szere- tetet kívánja látni a mostani diákokban is. Mindkét öregdiák szavait zajos tapssal fogadta, tette magáévá a diákság és közönség. Rótt László mostani érettségizett búcsúzott el a tanári kartól és fiuktól és jelentette az öregdiákszövetséghez való csatlakozásukat. Majd Lindeisz Ferenc I. o. t. mondott isten- hozzádot a távozó iskolatársakhoz. A zenekar klasszikus szépségben bővelkedő darabot játszott, melynek végezetével a „Ballag már a véndiák“ hangjai zendültek meg a húrokon és a szivekben és az öregdiákokkal élén vonult ki az ifjúság a tornateremből, hogy átvegye könnyű szívvel vagy szomorkodva évi munkájának földi elismerését, a tanulmányi értesítőt. Széli József átvette a salgótarjáni mandátumot Vasárnap vette át Széli József belügyminiszter a kerület mandátumát. A belügyminiszter hosszabb beszéddel köszönte meg a választókerület bizalmát: Amidőn a salgótarjáni választókerület képviselői megbízólevelét ezennel átveszem és megköszönöm, úgy hiszem, hogy ez az egyhangú bizalom a jelenlegi kormánynak szól. Rémület Prágában... A csehek biztonságának egész kártyavára máról-holnapra összedőlt és bebizonyosodott, hogy az a vörös hadsereg, amelyre Prága egész külpolitikáját felépítette, már nem jelenti azt a tényezőt, mint még néhány hónappal ezelőtt. A véres orosz káoszról ma senki sem tudja megjósolni, hogy végső eredményében milyen irányban fog kikristályosodni, annyit azonban a cseh politikusok pártállásra való tekintet nélkül mind megállapit- nak, hogy a szovjet-unio ma és belátható időn belül nem az az alap, amelyre bármelyik állam külpolitikáját felépíthetné. Áthidalhatatlan szakadék választja el Csehországot a kisantant másik két államától. Csehországnak azonnal fel kell mondania a szovjettel kötött egyezményt. Ez az egyezmény a nyilatkozat szerint veszedelmes és ártalmas Csehország belpolitikai helyzetére, de veszélyezteti Csehország külpolitikáját is, mert eltávolítja a kisantant másik két államától, továbbá Olaszországtól, Németországtól és Lengyelországtól. Rreális, nem légüres térben mozgó külpolitikát várnak és hangoztatják, hogy a Népszövetségnek nem szabad túlságosan nagy fontosságot tulajdonítani, mert a genfi intézmény igen sokat veszített tekintélyéből és nem nagyon lehet rá számítani. Barátságos együttműködés létesítését sürgeti Olaszországgal és Németországgal és azt hangoztatja, hogy minden támogatást meg kell vonni a Csehországban élő emigráns németektől. Kocsi, antófényezést és kárpitozást szakszerűen és jutányosán készít STASZENKA JÁNOS kocsifényező és kárpitos mester. GYULA, Templom-utca 4. Vidékre személyesen megjelenek. 602* 3v