Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-06-20 / 137. szám
193V juntas 20 BÉKÉS 3 Az öntözés és Széchenyi Károly gróf FIGYELEM! Tekintettel a tűzifa magas árára, vegye meg szénkályháj át EMHŐ FERENC cégnél, ahol a Mereur Hiteliroda útján 6 havi hiteire készpénz árban 611 7 15v kapható. Úgyszintén zománcozott tűzhelyet, mindennemű vas- és festékárut, építési auyagot, betonárut Szabott árakon ölesén és jól vehet! ? I Felhívás a SiáElulajdonosolhoz Az Országos Frontharcos Szövetség gyulai Főcsoportjának vezetősége felkéri a gyulai háztulajdonosokat, hogy az Erdélyi Sándor-ut, Árpád-utca, Vármegyeház, Sír. Wenckheim Béla-utca, Kossuth-tér és Bony- hádi-ut mentén házaikat folyó hő 20-án, vasárnap a frontharcos zászlóavatást ünnepség fényének emelése végett nemzeti szinü zászlókkal díszítsék fel. Rajics Szvetiszláv újvidéki bánt lelőtték A dunai bánság helyettes bánja Rajics Szvetiszláv ellen pénteken délután revolveres merényletet követtek el. A merénylő egy elbocsátott falusi jegyző, a tett elkövetése után agyonlőtte magát és meghalt, mig a helyettes bánt súlyos sebesülésekkel vitték kórházba. A merénylet az újvidéki báni palotában történt és amikor a báni hivatal alkalmazottjai berohantak a helyettes bán dolgozó- szobájába két lőtt sebbel eszméletlenül találták íróasztala mellett Rajics Szvetiszlávot, mig Paolovics Pavie holtan feküdt a földön. ■MWBaaaWUIIJMIflBlllBIBIIIIIIlllill Ilii Iliin I Fahéjcsempészeket fogtak el Jó fogást csinált a gyulai pénzügyőrség, amely csütörtökön egy csempésztársaságot fülelt le, amelyik 8 bála (5 q) fahéjat csempészett át Románia területről, a határon és gépkocsival Budapestre akarta éppen szállítani. A nyomozás folyamatban van s annak befejeztével részletesen ismertetjük az ügyet. Az aranyifjuság nyaraltatásának megkönnyítése céljából, az Első' Gyulai csőtésztaáru üzem mélyen leszállított árak mellett ajánlja készáruit. I kg. metélt vagy kocka fehér áru 52, egy tojásos 56, kettő tojásos 64 fillér. 1 kg. csőtészta (oiakk.rú d) fehér áru 56, egy tojásos 62, kettő tojásos 68 fillér. 1 kg. rudtészta (spaghetti) fehér áru 56, egy tojásos 62, kettő tojásos 68 fillér. 1 kg. házi gyűri tarhonya fehér áru 52. egy tojásos 58, kettő tojásos 61 fillér. Levestészták: Eperlevél, lebbencs, gége, kis kocka és kagyló három tojásos 74 fillér. Az összes tésztanemQek 0 gg. lisztből és friss tojásból készülnek, miért is pártfogást kér EUD GM CiÉSZIflifiil ÍZEM Hatvan-utca 11 szám. Helyi eladókat felvesz! 612 7—ló* Megkezdődött a kétegyh&zai egészségiláz építése Pénteken az Országos Közegészség- ügyi intézet két mérnöke Vass Elemér és Fejér Gyula érkezett Kétegyházára a helyszíni szemle megtartása céljából. Ennek megtörténtével az építkezés megkezdődött. A „Békés“ junius 13,-i számában „Az Alföld öntözése a túloldal szemléletében“ címen egy cikk jelent meg. Ebben a cikkben — egy újonnan megjelent gazdasági szaklap nyomán — foglalkoztunk gróf. Széchenyi Károly egyik cikkével és olyan konklúziókat vontunk le és olyan reflexiókat fűztünk a cikk állítólagos tartalmához, amelyek nemcsak igaztalanok, hanem méltatlanok is Széchényi Károly grófhoz. Ezt nem helyreigazitási kötelességből, nem sajtójogi felelősségrevonástól való félelmünkben állapítjuk meg, hanem igaz örömmel és abban a meggyőződésben, hogy mindenkinek becsületbeli kötelessége nyíltan elégtételt szolgáltatni annak, akit, ha vétlenül is, de méltatlanul megbántott. Örömmel tesszük ezt a nyilatkozatot, mert igazán tudunk örülni annak, ha ott ahol ellenfelet véltünk velünk szemben állani váratlanul nagytu- dásu, önzetlen, nagy munkabírású és helyesnek elfogadott problémák megvalósítása érdekében sikerrel küzdeni tudó, vezetésre hivatott küzdőtár- sat találunk. A magunk részéről egyet ismételten meg kell állapítanunk, azt t i., hogy egyetlen mondataim nem lehet megbíznunk azoknak, akik a túloldalról állandóan a legjobbal! értesültséget szokták hangoztatni. Mindig abból a szempontból kell közleményeiket vizsgálni, hogy milyen tendencia érdekében mennyit ferdítettek. Széchenyi Károly gróf nemcsak, hogy nem ellenzője az öntözés minél szélesebb keretű mielőbbi megváló-itásának, hanem az alföld probléma komplexumának egyetemébe beállítva hosszú évek óta szóval, Írásban, gyűléseken és értekezleteken, uj- sághasábokon minden lehetőt megtesz arra. hogy ez a kérdés, ha lehet, még a kormány által kon- templált ütemen és mértéken tulmenöleg minél ha marabb és minél nagyobb mértékben megvalósuljon. Ha azt mondjuk, hogy minden lehetőt, ez Széchenyi Károly gróffal kapcsolatban nem keveGyulai miivész szép sikeréről kaptunk hirt. Értesülésünk arról szól, hogy Biró György gyulai festőművész a Műcsarnokban rendezett reprezentativ tárlaton, a Nemzeti Képzőművészeti kiállításon három képet állított ki. Ezek közül az „Esti hangulat“ címűt a Társadalmi Egyesületek szövetsége bronzéremmel tüntette ki. Ezen felül két képet eladott, az egyiket a Műcsarnok igazgatósága vette meg kisorsolás végett, a másikat Eszterkázy Károly gróf. Örömmel számolunk be a fiatal gyulai művész szép sikeréről. Biró György éveken át volt a Gyulai Művészek és Mübarátok Ha mostanában az utcán jár-kel az ember azt látja, hogy leányok, fiuk, asszonyok és emberek a gyulai korzón csoportokba verődve tárgyalják a vasárnap délután tartandó frontharcos népünnepély gazdag és változatos programját. Találkozót adnak egymásnak a Göndöcskertbe, ahol csekély busz filléres beléptidij mellett igazán vig hangulatban szórakozhat egész késő esti órákig, s a borhalászat, újfajta szögbeverés, kugli-verseny, zsákbafutás, lepényevés, liszt-fuvás és a többi derűs müsorszámok vógigpröbálása után a cigány és katonazene vig muzsikája mellett részt vehet a legszebb szórakozásban a konfetti és szerpentin csatában, s mindezt csekély húsz filléres beléptidij mellett élvezheti. Este nyolc órakor azután megnyílnak a Gondöeskerti pavilion termének ajtajai és a táncra éhesek reggel négy óráig hódolhatnak a szenvedélyüknek. set jelent. Tudását és a legmagasabb társadalmi, politikai ós közgazdasági körökig szétágazó összeköttetéseit felhasználva olyan kérdéseket segített a megvalósulás stádiumába, amelyeket azelőtt mint elérhetetlen álmokat emlegettek. Csak egy-két dologra mutatunk rá, amelyeknek nagy hordereje talán első pillanatra meg sem tetszik, de az eredmények igazolják. Budapest — ugy-e? — a világ egyik leggyönyörűbb városa. Az idegenek az utóbbi időben felfed-zt^k. A Dunapart tündérpauorámájának csodálatára messze országokból eljönnek. És a legutóbbi időkig a legelőkelőbb luxusszállodák ablaka alatt ott gomolygott a dunai kikötő hajóinak füstje és még ma is ott zug, csenget, nyikorog a villamos. A megszálló külföldiek a szálloda másik oldalára menekülnek, hogy aludni tudjanak. Széchenyi Károly gróf nem nyugodott addig, mig a fővárosi közmunkák tanácsánál keresztül nem vitte, hogy a hajóállomás elkerült, a villamos közlekedést rövidesen autóbusz váltja fel és a-Dana partján virágszönyeg lesz. Szenvedélyes virágkertész a gróf és kezdeményezésére rövidesen megépül az állandó virág- kiállítási csarnok, fedett teniszpálya, amely a külföldi hires versenyzők nyomán sok külföldi érdeklődőt is hoz majd Magyarországra. Az ő kezdeményezése a fizető vendég akció is, amelynek eredniényeképeu az elmúlt kétévhez, kétmillió pengő került Magyarországba. De mint Klebelsberg Kunó gróf munkatársa, elsősorban az alföld problémáinak fanatikusa. Gróf Széchenyi István sarja gróf. Széchényi Károly és ugv érzi, hogy a legnagyobb magyar leszármazottjának lenni súlyos örökség, amely tudást. fáradhatatlan munkát és önzetlenséget igényel. A gróf vármegyénk, sőt városunk lakója és mi megisme-ve egyéniségét, munkásságát büszkék vagya k rá. Egyesülete nyári tanfolyamának növendéke. Sok, nehéz küzdelmet kellett kiáltania, sok kitartásra, céltudatos munkára volt szüksége, mig képei bekerültek a legjobb magyar művészek alkotásai közé. Biró György állta a küzdelmet ifjú lelkesedéssel. Tanult, dolgozott, pedig a mindennapi élet gondja is elég súlyosan nehezedett rá, de ö bízott önmagában, bízott művészetében és ime kitartásának eredmény a jutalma. Szívből köszöntjük sikere alkalmából szükebb pátriánk művész fiát és kívánjuk, ez az eredmény csak kezdete legyen a szép sikerek hosszú sorozatának. A reggelig t^rtó tánc, a báli nyári éjszaka holdsiitéses hangulata, az egymásra találás kellemes emlékei a népkerti magas gyantaszagu fenyvesei alatt, mindez csak ötven fillér személyenkint. Jöjjön el mindenki, mert jó mutatás és szórakozás mellett még segit letörölni egy—egy könnyet a barázdás frontharcos arcokról. Legyünk ott mindnyájan! Egy jőmegjelenésfi diiolgáló kisasszonyt azonnal! belépésre felvesz a L/NDENBERGER cukrászda. 635. 2—3 Gyulai művész díjul nyeri a Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon Nagy az érdeklődés a vasárnap délutáni frontharcos népünnepély iránt