Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-05-30 / 119. szám

LX1X. évfolyam 119. szám gyula, 1937. májas 30 vasárnap DP FT? C •DiZsivHfO Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Előfizetés egy hóra helyben Főszerkesztő; 1.50, vidéken 1.80 pengő DOBAY FERENC ^ j Egyes szám ára 8 fillér Erős külpolitika Nemcsak a szorosan vett politikai élet, de az egész közvélemény nagy jelentőséget tulajdonit a parlament egyik utóbbi ülésén elhaugzott külügy­miniszteri expozénak. Ez a beszéd a külügyminisz­térium költségvetésének vitája kapcsán hangzott el s olyan széles mederben tárta fel mindazokat a külpolitikai problémákat, amelyek Magyarország sorsával összefüggenek, hogy valóban tiszta képet nyerhettünk arról, milyen súllyal esünk latba ma Európában. Kánj'a külügyminiszter erre a kérdésre igy válaszolt: „Magyarország külpolitikai helyzete megerősödött.“ Most nem csupán arról a baráti helyzetről szólunk, amely velünk szövetségbe, vagy szerződési kötelékekben álló országokkal kapcsolat­ban létesült, hanem annak szignaturáját ellenfele­ink s a köztünk íenálló viszonylat tekintetében is úgy jelölhetjük meg, hogy „a közeledési készség szomszédainkhoz egyenes arányban no po iciónk megszilárdulásával. “ Amikor erről Kánya külügyminiszter parla­menti expozéjával kapcsolatban — pontosan ra­gaszkodva az ő irányelveihez — szót teszünk, adódik, hogy szomszédaink helyzetéről is beszél­jünk. A kisantant államszövetség tagadhatatlanul erötényezöként áll fenn ma is, tehát önámító ma­gyar politika volna az, ha bizonyos mutatkozó tü­neteket tekintve elfogadnánk azt a beállítást amely szerint ez az államszövetség bomlásnak indult. A külügyminiszter erre vonatkozólag azt mondotta, hogy karöltve küzdő országok szövetsége nem egykönnyen esik szét, a lemorzsolódás mindig csak lassan és fokozatosan megy végbe. Bizonyos azonban, hogy a kisantant ma már nem az a ha­talmi tényező, amivé nőni akar. Emlékezzünk arra, hogy néhány évvel ezelőtt nagyhatalmi súlyról ábrándozott s amikor ezek a magasratörö célok megmérettek, kiderült, hogy hiába hivatkoznak 45 milliónyi lakosságra s bizonyos felfokozott erő­forrásokra, nem tudták megvalósítani törekvésüket. A terv meghiúsult, mert bár kitartanak a mai napig a Magyarország elleni egységes fellépésben, de amint nem rólunk van szó csupán, összeütkö­zésbe jutnak egymással. Erős ellentétek választ­ják el például Csehszlovákiát Jugoszláviától a Né­metország felé kialakuló viszony tekintetében. De ugyanez a taszító erő mutatkozik közöttük a Cseh­szlovák-Szovjet politikai barátság miatt is. A vágyott uj statútumot nem tudták tehát létrehoz­ni se politikai, se gazdasági, se katonai együtt­működés tekintetében. A prágai iránytól legjobban eltávolodott Jugoszlávia, amely tudvalévőén még a diplomáciai viszonyt sem állította helyre Szov^ jetoroszországgal. Ellenben létrehozta a bolgár ba­rátsági szerződést, nemrégiben pedig Olaszország­gal kötött egyezményt s megállapítható módon javult a viszony a magyar—jugoszláv relációban is. Ez a helyzet ma a környező államok helyze­tét tekintve, s ha ebben a dunai államokat köz­vetlenül érdeklő országok problémáit is bonckés alá vesszük, azt állíthatjuk, hogy a tövisekkel teli kérdésekkel már ma foglalkozni lehetne da­cára annak, hogy a dunai medencében élő népek területein sok nagyhatalmi érdek is ütközik. Kánya Kálmán külügyminiszter arra a kérdésre, hogy vájjon a fenálló nehézségek ellenére a jelen pillanatot alkalmasnak lehetne-e találni a közele­dési kísérlet folytatására, maga is igennel vála­szolt. Aki nem ringatja magát illúziókban és a realitások talaján mozog — és ezt nekünk ma­gyaroknak jól eszünkbe kell vésni, — ma nem ál­modozhat messzemenő kombinációkról, ellenben meg kell elégedni azzal, hogy becsületes kompro­misszumokkal sikerül Magyarország és a szom­széd államok között normális kapcsolatokat létre­hozni. Ennek mi őszinte, minden hátsó gondolat nélküli szorgalmazói vágjunk, de természetesen az egyenjogúság alapján, amikor Magyarország nem kénytelen csupán aprobáiássai ellátni olyan megállapodásokat, amelyeknél az ó véleményét komoly mérlegelés tárgyává nem teszik. Magas lóra nem ülhetünk s nem is jó soha lekicsinylő állapotok alapján véleményeket kialakítani, de az utóbbi évek gondos mérlegelése és helyes külpo­litikai irányvezetés után eljutottunk oda, hogy külügyminiszterünk báirau tehette meg az Ország- házban azt a nyilatkozatát, hogy Magyarország külpolitikai helyzete az utóbbi evekben javulást mutat. Ez nem azt jelenti, hogy minden eshető­ség ellen biztosítva vagyunk, de tény, hogy a kisantant egyeduralmának megtörése a Duname­Szombaton délelőtt 11 órakor ünnepé­lyes keretek között, Horthy Miklós kormány­zó jelenlétében nyitották meg a Magyar Ki­rályi Hadinrazeuinot. Vasárnap, a Hősök Emlékünnepén a nagyközönség számára is megnyitja kapuját ez a minden tekintetben gyönyörű múzeum. Harminchat terem, tele fegyverekkel, egyenruhákkal, képekkel, szobrokkal, olyan színes és változatos képet nyújt, hogy szin­te nehéz egyszerre felfogni az egész kiállí­tást. 1715-től, Mária Terézia korától egé­szen a világháborúban használt fegyverekig i minden kornak megtaláljuk a maga külön- | Az Országos Frontharcos Szövetség Gyulai Főcsoportja ez év junius 20-án tart­ja fényes ünnepség keretében zászlóavatási ünnepségét. A zászlóanyai tisztségre vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán nejét sike­rült megnyerni a gyulai frontharcosoknak. Érthetően nagy feltűnést keltett a Békés mi­napi cikke, amelyben arról adtunk számot, hogy megvan annak a lehetősége, hogy az Országos Tár­sadalombiztosító Intézet az öregségi és rokkant­sági alap terhére Gyulán bérházakat épitsen. A Békés cikkét magával vive dr. Fábry Ferenc ügyvezető az OTI országos igazgatóságá­nak elreferálta az ügyet. Ott kijelentették, hogy elvileg a dolognak semmi akadálya nincs. Meg­felelő előfeltételek fennforgása esetén az OTI haj­landó építkezni. A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy a Társadalombiztosító csak úgy mehet bele ilyen építkezésekbe, ha a befektetett tökének 4 száza­lékos jövedelmezősége mindig és minden körülmé­nyek között biztosítva van. Ezt a minimális, de egyben maximális jövedelmezőséget semmifele előre nem látott ok sem csökkentheti. Ha ez a lehető­ség biztosítva van, semmi sem áll útjában az épít­kezések megkezdésének. Sajnos, ennek az aránylag mérsékelt jöve­delmezőségnek a biztosítása nem a legkönnyebb dolog. Az országos igazgatóság megállapította, hogy egy évvel ezelőtt ez az óhaja a gyulaiaknak sok­kal könnyebben lett volna teljesíthető. Azóta nagy emelkedések állottak be a munkabérek terén; a kartellek pedig hihetetlenül felemelték az anyag­árakat. Az OTI csak a legmodernebb, minden kom­forttal ellátott lakásokat épit: villany, vízvezeték, a szobákban parkett, a mellékhelyiségekben higi­énikus gummipadlók, természetesen fürdőszoba fel­tétlenül beletartoznak az építkezésekbe. dencében javított a népeknek egymáshoz való kö­zeledési esélyeit. Magyarország a tárgyalási haj­landóság legvégső határáig elments tulajdonképpen még feltételeket sem állítottunk a tárgyalófelek­kel szemben, csupán azt követesük, hogy azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kisautant szer­ződésileg vállalt, azokat tartsa is be. legességeit. A magyar honvédnek van kegyeletes emlék állítva mindenütt ebben a gyönyörű múzeumban. Meghálálhatatlan érdemeket szerzett vi­téz Aggházy Kamill ezredes, a muzeum igaz­gatója, hogy végre megnyitotta ezt a várva- várt múzeumot, amely tanit és nevel, figyel­meztet a múltra és ösztönöz a jövőre. Komoly örömben lesz részük mindazok­nak. akik felkeresik, hogy végigjárják ter­meit. Komoly örömben lehet része Budapest­nek is, hogy a magyar katona kiválósága ismét megajándékozta egy uj értékkel. A zászlószentelési ünnepséget az agili­tásáról közismert Antalóczy Nándor várme­gyei főlevéltárnok elnöklete alatt külön bi­zottság intézi. Legközelebb részletesen be­számolunk a bizottság eddigi munkájáról. Az OTI mindezeket figyelembe véve, a vi­déki alacsonyabb munkabérekkel is számolva az épületek teljes elkészültét harminc pengő légköb- méterenkinti árban számolja. Az intézet vezető­sége ugyanis eddig szerzett tapasztalatai alapján arról győződött meg, hogy ha eredetileg kisebb légköbméterenkinti lárat számítanak is a vállalkozók, mire az épület ekészül, a pótköltségvetésekkel mindig felemelkednek annyira az árak. Mármost — mondja az országos igazgató­ság — ha a legkedvezőbb lehetőséget vesszük fi­gyelembe és — amint ez több helyen már megtör­tént — az intézet a telket ingyen kapja, a felé­pítendő bérházakban a lakásbérek alábbiak szerint alakulhatnak : egy teljes komfortal ellátott, egészen modern másfél szobás (tehát szoba, aikov) minden mellék­helyiséges lakás évi bére 600 pengő lenne, egy 2 szobásé 900 pengő, egy 3 szobásé 1200 P. En­nél nagyobb lakásokat az OTI nem épit. Ezek ti- pugházak. melyek a lehető legmegfelelőbbek a la­kók és a bérbeadó intézet szempontjából is. Egy bérházban legalább 30 lakásnak keli lenni, ezen alól a lakások mégjobbaD megdrágulnának. Elen­gedhetetlenül szükséges, hogy legalább ennyi szá­mú bérlő jelentkezzék és pedig vissza nem vonható bérletvállalási nyilatkozatot tegyen. Ha a telket az iutézeknek keli megvennie és ha a közmüvek nincsenek közvetlenül a teleknél, az építkezés és a bérösszeg is emelkedik. Mikor a kérdést Fábry dr. ügyvezető felettes hivatali hatóságánál előterjesztette, az első kérdés az volt, hogy Gyula hányadik lakásbérosztályban Horthy Miklós kormányzó jelenlétében nyitották meg szombaton a Hadi múzeumot Június húszadikán szentelnek zászlót a gyulai Frontharcosok A zászlóanya vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán felesége Elvileg már nincs akadálya az OTI gyulai bérházépítkezésének, de...

Next

/
Oldalképek
Tartalom