Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-05-26 / 116. szám
Clynla, 1937. májns 26 szerda LXIX. évfolyam 186. számi, BÉKÉS ^erkesi,(ő$ég és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Fftszerkesztő; DOBAY FERENC f Előfizetés egy hóra helyben 1;50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Ezer uj fanterem Hó ma n Bálint kultuszminiszter tárcája részletes tárgyalásakor a törvényhozás s ezen keresztül az egész ország figyelmét arra a munkára irányította, amely a kultúrával kapcsolatos. Több felszólaló kérte a minisztert, hogy ezt a kérdést ne hagyja a háttérben s minden lehetőt kövessen el, hogy az az iskola- politika, amely az utóbbi évtizedben ötezer uj tantermet tudott a falvak művelési vonalába állítani, ne álljon meg, hanem folytatódjék. Erre a miniszter röviden, de annál jelentősebben válaszolt. — A költségvetés adatai szerint kétszáz uj tanteremnek kellett voln megépülnie. Többre nem tudtunk fedezetet biztosítani. De nem nyugszom bele az eredménybe, mert ezt magam is igen kevésnek találtam a szükségletekkel szemben. Törekvésem nem is vallott kudarcot. S amint a pénzügyminiszter úrral folytatott tárgyalások mutatják, — újabb nyolcszáz tanterem felállítása vált lehetővé s igy a közeljövőben a tervbevett kétszáz tanterem helyett ezer uj tantermet állíthatunk ismét a népoktatás szolgálatába, ami jelentős lépés a javulás területén Mindez arra mutat, hogy meggyőződéses, lelkes munka folyik a kitűzött cél : a magyar falvak kultúrájának minél tökéletesebb kiépítésére. Olyan munka, amely nem politikai babérokat akar a maga homlokára gyűjteni, amivel dicsekedhet, hanem amely az igazi népszeretettől áthatva, akkor is keresi a lehető legnagyobb eredmény elérését és biztosítását, amikor már ezt a költségvetésben nem is szerepeltetheti erdményképen. Csakis egy ilyen szellemű néppolitika mellett érthetjük meg azt a hallgatag, cselekvő és kitartó munkásságot, amely a Hóman Bálint népoktatási politikáját oly biztos lépésekkel vezeti a kitűzött és kívánatos cél felé. Csakis igy tudjuk megérteni, hogy mig a miniszter egyik kezével a túlzsúfolt tantermek mellé uj tanterem felállításáért harcol és az ahhoz szükséges anyagi erőt megszerezi, a másik kezével már tovább épit Ugyanakkor bejelenti a nyolcosztályu elemi tantervnek elkészítését, hogy a kellő pillanatban ezzel is előléphessen. Sokan talán lassúnak találják az ütemet és sokkal gyorsabb haladást óhajtanának. Ezeket megnyugtatja a minbzter, hogy legyenek nyugodtak, mert ő is azt szeretné, ha népünk művelődéséhez minden szükséges feltételt biztosítani tudnánk. Ha ez csak az akarattól függne, akkor máris biztosítva volna falusi népoktatásunk kiépítése és az nyújtani tudná mezőgazdasági lakosságunk fiatalságának mindazt, amire ennek a mai fejlett mező- gazdasági termelés mellett szüksége lesz, hogy a kulturversenyben meg tudja állni a maga helyét. Hogy ez megtörténjék, azt országos érdek követeli. Hiszen a kimutatás szerint az ország nagyobb többsége — mintegy 68 százaléka él kis- és nagyközségekben. Ezt a többséget magasabb értelmi színre emelni, kulturáltabbá tenni — nemcsak kulturtevé- kenység, hanem egyben gazdasági és szociális tevékenység is. Egyik gazdasági szakemberünk mondotta legutóbb, hogy az az első és legfontosabb kérdése a magyarságnak, hogy vájjon meg tudja-e oldani a jövedelem és kereset elosztását, mégpedig olyan módon, hogy a jövedelemből kiszorult mezőgazdasági rétegek is belekapcsolódhassanak a fogyasztásba és a felelésbe. Nemcsak az itt érdekelt néhány millió ember sorsára volna ez kedvelő hatással, hanem az ország egész gazdasági életére is, mert a kereset növekedése egyben több és magasabb igényt, több és jövedelmezőbb termelést, nagyobb fogyasztást is jelent, ami természetszerűleg az ipari és kereskedelmi életre is üdvös hatással van. Ezt a kívánatos célt szolgálja az a kultúrpolitika, amelyik most újabb ezer tantermet állít a falvak szolgálatába. Mert a vagyongyarapodás első feltétele a tanulás és a művelődés. Ehhez az eszközhöz segíti a kormány falusi népünket az uj falusi tantermek felállításával. Erélyesen visszautasította a főispán és az alispán a szolgalelküség vádját a megyei közgyűlésen Békésvármegye törvényhatósága május 25-én reggel 9 órai kezdettel vitéz dr. Ricsóy- Uhlarik Béla főispán elnöklete alatt tartotta tavaszi közgyűlését. A főispán megnyitóbeszédében rámuta- ! tott az olasz királyi és császári pár látoga- ' tásának nagy jelentőségére, mely az udvarias- I sági tényen tulmenőleg azt a jelentőséget is | dokumentálta, amelyet Magyarország a Duna- ! medencében elfoglal. A magyar nemzet egyetemének lelkesedése, mellyel az uralkodópárt fogadta, elismerése volt a római jegyzőkönyvekbe lefektetett politikának, mely Olaszország, Magyarország, Ausztria szoros kapcsolata és a baráti Németországgal való megértő együttműködés révén az összes sorsdöntő kérdésekben boldogulásunkhoz és reményeink beteljesedéséhez kell hogy vezessen. Megemlíti a miniszterelnök szegedi beszédét, melyben világosan és félreérthetetlenül megjelölte a helyes utat : az öntudatos keresztény irányt, amelyen haladva azt haladó szellemű, konzervatív szociális tartalmú, népies alkotó pol tikával kell szolgálnunk. Köszönetét mond a kormánynak, hogy vármegyénk régen megoldásra váró kérdései a kormány politikájában megértésre találnak, ami a nyugodt munka lehetőségét és a gaz dasági fellendülést jelenti; a romboló demagógia hiába fog próbálkozni az alkotó munka megzavarásával. Örömmel jelenti be, hogy az országos öntözőhivatal elnökke, Káliay Miklós szerdától vasárnapig vármegyénkben tartózkodik, hogy megszemlélje az öntözéssel kapksolato- san eddig rendelkezésre álló adottságokat és megismerje azokat a lehetőségeket, amelyek az öntözés kifejlesztése érdekében még megvalósítani kell. Örömmel emlékezett meg a főispán a szeghalmi tenyészállat-kiállitás nagy sikeréről és köszönetét fejezte ki a rendezőknek és a kiállítóknak. Az alispáni jelentéshez elsőnek Karácson András (Békés) szólt hozzá, kijelentve, hogy azt általánosságban elfogadja, de rá kell mutatnia arra, hogy a közélet terén uralkodó szervilizmus szinte akarata ellenére arra vitte az alispánt, hogy jelentése nem adja teljesen hii képét a főnnáiló bajoknak, mert hisz az alispánnak sem merik az előadók a valóságot a maga sivárságában feltüntetni és igy a jelentés bizonyos mértékig egyoldalú lett. Járt Békésen a volt belügyminiszter is, de nem merték megmondani a helyzet egész súlyos voltát, csak ő és egy azóta leszanált tisztviselő. Az a 15-20 perc, amig a miniszter Békésen járt, kevés a bajok megismerésére. A következő felszólaló, Tóth György (Szarvas.) Szóváteszi az adókivetések terén a cséplőgéptulajdonosokat ért sérelmet, mert adóalapjukat túlságosan felemelték. Szelner Antal (Békéscsaba) szóváteszi a tisztviselők túlterheltségét és az ifuság kilátá s- talan helyzetét. Az ifjúságot nem lehet teljesen közpályákon elhelyezni, az ipar és kereskedelem terén kellene, hogy foglalkozást találjanak. Szobek András (Békéscsaba) Az épitőipa- 1 ri munkásság nyomorúságos helyzetét említi i fel. Magyarországon a munkásságnak, egész- j séges lakásokra van szüksége és ezért meg I kell találni az alapot az építőipar foglalkoztatására. Gyöngyössy János (Békéscsaba) szóváteszi a Viharsarok kérdését, mert az szerinte az ifjúság lelkiismeretének feljajdulása volt. E körül a könyv körül vitának kell kialakulnia. Beliczey Géza a másik oldalról kívánja megvilágítani Féja Géza könyvét, amely csak osztálygyülölet szítására alkalmas. Geiszt Gáspár szerint a sokat emlegetett Viharsarok cimü könyv csak abból a szempontból volt hasznos, hogy rámutasson arra, hogy a mi vidékünkön bajok vannak. Nagy bűne a felületesség. A felszólalásokra válaszolva vitéz dr. sarkadi Márki Barna alispán igen határozott és energikus szavakkal utasította vissza úgy a maga, mint a tisztviselői kar nevében a szervilizmus vádját. Mindig tárgyilagosan és a dolgokat nem szépítve tette meg jelentéseit. Legutóbb a munkáskérdéssel kapcsolatban tett igen határozott és egyáltalában nem szépített jelentést. A belügyminiszter annakidején nem Karácson bizottsági tag felhívására jött Békésvármegyébe, hanem a főispán és az ő jelentései alapján. A békési helyzettel már ismerős volt a miniszter, amikor Békésre lement és éppen Karácson felszólalásával szemben ragaszkodott ahhoz, hogy a szociális bajok enyhítéséből a társadalom is vegye ki a részét. Bevallja, hogy Féja Géza könyvét nem olvasta, mert nem volt hajlandó öt pengőt adni olyan könyvért, melynek Írója nem tartotta szükségesnek, hogy megkérdezze azokat, akik ennek a vidéknek az ügyeit felelősség mellett intézik. Ő sok mindent mondhatott volna neki olyat, amit Féja meg nem irt, de nagyon sokat nem mondott volna olyant, amit megirt. Ezt a könyvet nem a közélet szolgálatában irta, hanem honoráriumért. Úgy a főispán, mint ő köteteket tudnának mondani a szociális bajokról, de mindig az igazságot mondja és a tisztviselőitől is megköveteli. A bércséplők azért maradtak ki az alispáni jelentésből, mert az ipartestület jelentésében nem szerepeltek. A tisztviselőkérdésre rátérve kijelenti, hogy dolgoznak addig, amíg bírják, ha a kormány részéről belátják a szükségét, majd segítenek, de most erre nincs mód. A munkásság kérdésében nem akarja a bajokat túlozni, mindent megtesz ezentúl is az érdekükben és örömmel látja, hogy ma a mezőgazdasági munkások hárompengős napszámot érnek el. Nem szereti, ha az alispáni jelentések tárgyalásába politikumot visznek bele. Szeretné, ha a tárgyalások során nagyobb érdeklődést a tárgysorozat egyéb pontjai iránt mutatnának. A főispán a felszólalásokra adott válaszában Karácson András állításainak kapcsán kijelenti, hogy százszázalékig azonosítja magát az alispán válaszával, csak azt teszi hozzá, hogy a kipróbált tisztviselői kar nevében tiltakozik a szolgalelküség vádja ellen. Tóth György felszólalásával kapcsolatban kijelenti, hogy úgy látja a dolgokat, hogy
