Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-04-10 / 79. szám
Cíynla, 1937. április 10 szombat LXIX. évfolyam 7®. szám. r< Síerltcszstíség és kiadóhivatal iij'iil.i Vár«st*á*-utca 7 szám Teleifon Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő: DOBAY FERENC f Előfizetés egy hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Hóman Bálint Gömbös Gyuláról A Nemzeti Egység Pártja ünnepélyes külsőségek között leplezte le Sztranyavszkv Sándor által a párt számára adományozott Gömbös Gyula arcképet. Emlékbeszédet Hóman Bálint kultuszminiszter mondott, akinek ez alkalommal elhangzott szavai a történelemiró ércbevésett megáílapitásai voltak Gömbös Gyula közéleti egyéniségét, — mondotta, — csak akkor tudjuk tökéletesen átérteni, ha megfigyeljük annak a nemzedéknek történeti helyzetét és lelki beállítását, amelyhez Gömbös Gyula tartozott. Amikor ez a nemzedék, amelyet ma háborús nemzedéknek hívnak, feltűnt és a frontról visszatérve, érett férfiésszel, de még minden uj benyomás befogadására alkalmas ifjú lélekkel szemben találkozik a világválság tüneteivel, felismeri, hogy két kő közé került. A történetíró-miniszter egv-két mondata mesterien jellemző rajz erről a két ellentétes forgásu erőről. Egyik oldalon a nehéz helyzetbe és súlyos próba elé került magyar társadalom, amely a régi állami szervezetek politikai, gazdasági, társadalmi rendszerek bomlása‘után talán hajlamos lett volna arra, hogy a háború előtti régi életeszményeket é- életformákat mechanikusan helyreállítsa. A másik oldalon az eszmék és irányzatok zűr zavarában a XIX. század szemléletében forradalmárokká nevelődött theoretiku- sok vitték forradalmi szervezkedésekre és cselekvőre az ebben > zűrzavarban megszédült ifjabb nemzedéket. Mindenki érezte, aki túl tudott tekinteni azokban a zavaros napokban a napi izgalmakon, hogy szükség van arra a típusra, amely egyaránt szakit a radikális liberalizmus forradalmi eszmevilágával, a materializmus világszemléletével és zökkenő nélküli utat talál az uj világ felé. Ez az ut át kellett, hogy Íveljen a jelenlevő gazdasági, politikai és társadalmi nehézségek felett. Ezért annak az embertípusnak, amely alkalmas volt arra, hogy magával hozza a nemzet régi hagyományait és emellett annyi uj erővel, frissen- látással is rendelkezzék, amennyi a megújhodás felé vezető utakat megtalálja, olyan vezéregyéniséget kellett keresnie, aki magában hordta a magyarság történeti hivatásérzetét, a kisembert jellemző szívós harckészséget, az alsó társadalmi népréteg iránti testvéri rokon- szenvet, a nehéz munkában szükséges optimizmust és a zavaros helyzetben nélkülözhetetlen gyors tájékozódóképességet, határozott Ítéletet. Gömbös Gyula jelentkezett ennek a nemzedéknek vezető egyéniségeként. A történetíró-miniszter, mintha ezekre a most feltett kérdésekre válaszolt volna, a következőket állapította meg a Nemzeti Egység Pártjának immár történelmi levegőt adó emlékünnepélyén: Murgai néptanító fia, aki német vidéken tanítja a magyar szót és a magyar Írást, munkájának minden epizódja azon a történelmi öntudaton épült, amellyel a magyarság a válságok nehéz esztendőin keresztül meg tudja őrizni a Dunamedencében feisőbbségét. A szülői ház puritán szelleme felvértezi őt az alsó néprétegek emberének szívósságával, kitartásával. De ez a szülői ház egyszersmind eltéphetetlen kapcsokat jelent azok felé az egyszerű társadalmi rétegek felé, amelyekhez közelérzi magát egész politikai karrierjén és amelyek fele mindenkor rokon, testvéri szavakat talál. A murgai házból elinduló élet sok nehéz küzdelme robusztussá teszi ezt az egyéniséget és ebből származik az erők birtokában lévő ember optimizmusa, hite. Ez az optimizmus éppen azért, mert a sok küzdelem adta, nem alaptalan, magában hordja az élet ismeretét és megajándékozza azzal az állam- |érfiui eréllyel is, amelyet Gömbös Gyula korszaka leginkább megkövetelt: a gyors tájékozódó képességgel, világos áttekintéssel. Joggal tekinthette az uj utakat kereső háborús nemzedék egyik legtehetségesebb tagjának és legmarkánsabb kifejezőjének Gömbös Gyulát. És Gömbös Gyula a XX. század első magyar generációjának politikai megtestesítője, méltó volt a maga nemzedékéhez, méltó erőkkel és képességekkel rendelkezett a maga válságos korában. Pedig ez a kor súlyos és nagy erőket és képességeket igényelt. Nemcsak tőle, hanem nemzetétől is. Ennek a. felismerésében és a nemzeti erők összegyűjtése iránti törekvésében volt talán a legnagyobb. Ünneplésének legméltóbb módja az, ami a Nemzeti Egység Pártjában történt, amikor a történetíró szava a kormányzó pártot az ő követésére .szólitátta fel. Idejében jött Gömbös Gyula, mondotta Hóman Bálint, de idő ejőtt távozott. Célkitűzéseit örökül hagyta ránk. Akkor követjük őt, ha tartózkodunk az erők könnyelmű szétforgácsolásától, keressük minden magyarban az erényeket, igyekezünk megtalálni azt, ami összeköt és eggyé forraszt. Tiz évi fogházra Hélte a gyulai törvényszék a szarvasi rablógyilkost (A „Békés“ munkatársától.) A „Békés“ annak idején részletesen megírta a Szarvas melletti Kondoros határában lejátszódott szörnyű tragédiát. Egy tizenhét éves Kondoros határbeli fiatalkorú gyilkos bottal szétverte a tizenötéves kondorosi határban lakó ifj. Bieiik Mihály fejét és nála levő hat pengő és pár filléres készpénzt, valamint egy sárgaréz öngyújtót elrabolta. A vádhatóság gyikosság és rablás miatt emelt vádat a fiatalkorú bűnöző ellen. A gyulai kir. büntető törvényszék Unghvári tanácsa szerdán délelőtt tiz évi fogházra ítélte gyilkosság és rablás miatt a fiatalkorú bűnözőt. Uj község alakul a magyében \' a kiscsákéi népszavazás szerint (A „Békés“ munkatársától,) Közöltük már, hogy Békés-megyében a területnek a közigazgatás szempontjából való rendezése jelentős mértékbeli, halad előre a belagymi niszter olyan rendelete folytán, mely szerint a jelenleg Orosházához tartozó Kiscsákó területére népszavazást kell foganatosítani arra vonatkozólag, hogy Kiscsákó önálló község akar-e lenni, vagy Nagyszénáshoz kiván csatlakozni. A népszavazást részben Orosházán, ahol az ottlakó kiscsákói birtokosok szavaztak, részben pedig a helyszínen, Kiscsákón folyamatositottak. A népszavazás szempontjából az adófizetők szavazatai számítottak, mert ilyen szavazásnál az irányadó, hogy ki menny ingatlan birtokkal rendelkezik, illetve menny összesített egyenes állami adót fizet. Kiscsákón az egyenes állami adók ősz- szege 13503 P, a megejtett népszavazás során 14ö drb. szavazatot adott le a Kiscsákó önálló községgé való alakulása mellett, a szavazók együttesen 8994 pengő 61 fillér állami egyenes adót képviseltek, tehát az abszolút többséget. Ezek után Kiscsákó elszakad Orosházától és önálló községgé alakul. Az alispán is elitélte az orosházi pogány keresztelő-vezetőket (A „Békés“ munkatársától.) Az emlékezetes orosházi egyistenhivő pogány kereszteléssel kapcsolatban az orosházi főszolgabíró a „keresztelésen“ résztvett Márton Jenő fényképészt, dr. Bencsi Zoltán ügyvédet, Fischer Andor újságírót, aki a „Magyarország“ c. lapban a hírhedt hamis riportot irta. Hajnóczy Istvánt és még három társukat tiltott vallási gyűlés tartása miatt elitélte és pedig a főkolomposokat 10 — 10 napi, a többieket 2—2 napi elzárásra. Az alispán a főszolgabíró határozatát másodfokon helybenhagyta. A máriafalvai iskola ügyét is tárgyalja a kisgyülés nal kötött haszonbérleti szerződése, a másik a Máriafalván építendő állami elemi iskola építésének ügye. Ézenkivül szerepel még a tárgy- sorozaton az orosházi norma ügyében előterjesztendő aiispáni javaslat is. (A „Békés“ munkatársától.) A jövő héten kedden Békés-vármegye kisgyülése ülést tart. Ezen az ülésen hatvan pontból két Gyulát érdeklő ügy szerepel. Az egyik Gyula városának Hajdú István Elkobozták a „Viharsarok“ összes példányait (A „Békés“ munkatársától.) Csütörtökön délben egy óra után a főkapitányság detektiv- jei az ügyészségtől kapott utasítás alapján végigjárták az összes fővárosi könyvkereskedőket és újságok, könyvkiadók boltjait, ahol vizsgálóbirói végzés alapján Féja Géza Viharsarok cimti könyvét lefoglalták és elkobozták. Féja Gézának ez a feltünéstkeltő munkája a közelmúltban jelent meg az Athenaeum kiadásában. A könyv árusítását az összes könyvüzletekben megkezdték és körülbelül egy hónapon keresztül a közönségnek módjában is volt a munkát megvásárolni, a könyvet természetesen Gyulán is elkobozta a rendőrség. Az elkobozás pénteken d. e. Gyulán is megtörtént.