Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-04-07 / 76. szám

Szerkesztőség és Kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap j Előfizetés egy hóra helyben Főszerkesztő; | 1.30, vidéken 1.80 pengő DOBAY FERENC f j Egyes szám ára 8 fillér A kormányzó is rászívott Torma; Cecil temetésén A főispán kitüntetése. (.4 * Béke fi “ műn kai ár fiái ól.) A MASz köz­gyűlést tartott és a közgyűlés vitéz Ricsóy- Uhlarik Béla dr. főispánt, aki a MASz-nak már régóta agilis tagja, a MASz emlékjelvé­nyével tüntette ki. Meghalt Odry Árpáid (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A magyar színjátszás egyik legnagyobb értéke: Odry Árpád, a Nemzeti Színház örökös tagja és a Színművészeti Akadémia igazgatója hétfőn reg­gel meghalt. A nagy művész már évek óta szívbajban szenvedett és most egy erős szív­roham oltotta ki életét. Odry Árpád 1876-ban született Budapes­tén, 1898-ban lépett fel színpadon Debrecen­ben, innen Kassára, majd Temesvárra került, aztán ismét Budapesten játszott és 1904-ben a Nemzeti Színház tagjai sorában szerződtette. 1927-ben Gregus-dijat kapott III. Richárd ala­kításért, a kormányzó pedig a magyar érdem­rend tiszti keresztjével tüntette ki Odry Árpádot a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti és az előcsarnokban kedd­ről szerdára virradó éjszaka fogják felravata­lozni. Szerdán délután fél 4 órakor temetik a nagy színművészt. Egyetlen szónok lesz csu­pán : Kiss Ferenc, aki az összes szinésztestü- letek nevében elbúcsúzik'a halottól. Vasárnap filléres jön Gyulára (A „Békés“ munkatársától.) Vasárnap, április 11-én a MÁV. filléres gyorsvonatot in­dít. Budapestről Gyulára, a vonat Budapest Nyugati-pályaudvarról indul 6‘27-kor, Gyulára érkezik 10'53-kor. Visszaindul 1812-kor, Bu­dapest Nyugati-pályaudvarra érkezik 23'10-kor. A menettérti-jegy ára 4'50 pengő. Szerdán NEP-értekezlet (A „Békés“ munkatársától) A Nemzeti Egység Pártja 7-én, szerda délután negyed 7 órakor a párt Eszterházy-uteai helyiségében értekezletet tart, amelynek keretében vitéz jákfai Gömbös Gyula arcképét is leleplezik. A pártelnökség meghívja a törvényhozó­kat és a főispánokat. Az értekezletet pártva­csora követi a Pannónia különtermében. Állati hullaégető épület építése Orosházán (A „Békés“ munkatársától.) Mint ismere­tes, a község elöljárósága javaslatára a képvi­selőtestület még a múlt év őszén 4600 pengőt szavazott meg az állati hullaégető építésére és a szabályrendeletet is megalkotta. A vár­megye a határozatokat jóváhagyta és így a hullaégető építésének most már semmi aka­dálya nincs. A létesítendő hullaégető költsége 460 pengő, amely a költségvetésben biztosítva van. Mint értesülünk, az épitést még a nyár előtt megkezdik. ____ Ma megkezdték a Hitler-bél) egek árusítását (A „Békés“ tudósítója jelenti) A német birodalomi posta hétfőn kezdte meg az első Hitler-bélyegek árusítását. A bélyegek hat Pfenniges értékben különbélyegként kerülnek forgalomba. (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Nagy rész­vét mellett kisérték hétfőn délután utolsó út­jára Tormay Cecilt, az elhunyt neves magyar Írónőt, Hétfőn egészen a temetés időpontjáig zarándokoltak az Iparművészeti Múzeumban felállított ravatalhoz az írónő tisztelői A gyászszertartás délután három órakor kezdő­dött. Megjelentek a végtisztességen Darányi Kálmán miniszterelnök. Félnégy előtt néhány (A „Békés“ munkatársától.) Jelentette a a Békés, hogy a Gyac Gyulán nagyszabású atlétikai versenyt rendez. Most közölték mun­katársunkkal a verseny határnapját is A Gyac pünkösdkor rendezi meg az atlétikai versenyt és azon résztvesz Csák ibolya, a női magasug­rás olimpiai bajnoknője, Szabó Miklós a 2000 (A „Békés“ munkatársától.) A Csongrád- vármegyei Gazdasági Egyesület elnöke, gróf Károlyi ímra tiagyfontossagu értekezletet hi­vott össze vasárnap, amelyet az egyesület székházában tartottak meg Szentesen. Az ér­tekezlet a tiszavidéken tenyészlett baromfiak szövetkezeti utón való értékesítésével fog­lalkozott. Az értekezleten megjelentek még Békés, Csanád és Szolnok vármegyék gazdasági egye sületeinek elnökei és vezetői. Ä Békésvárme­(A „Békés" munkatársától.) A kisantant- konferencia után tegnap a szerb fővárosba érkezett Benes csehszlovák köztársasági elnök. Benes délután fogadta Sztojadinovics minisz­terelnököt. A látogatásnak ez az egyetlen politikai jellegű mozzanata, bár hírek szerint a kihallgatáson nem volt szó életbevágó kér­désekről, mert beavatottak véleménye szerint Jugoszlávia olyan szigorúan körvonalazta ál láspontját a legutóbbi tanácskozásokon, hogy ezen már nem lehet változtatni Benes látoga­tását tisztán udvariasságnak minősítik. A megérkezés után nagy katonai dísz­szemle volt. Pál kormányzó herceg és felesége este a * királyi palotában ebédet adott Kedden Benes elnök a királyi családdal együtt Oplenacba utazott, hogy megkoszorúz­za Sándor király koporsóját, azután szükkörii (A „Békés“ munkatársától.) Alig egy hete, hpgy leleplezték a szenteternyai pénzhamisítót, aki hihetetlenül primitiv eszközökkel: hajából készült ecsettel, tollal és lombzöld vizfestékkel festette tizpengőseit, közönséges csomagoló papírra, máris újabb pénzhamisítót keres az orosházi csendőrség. A piacon ugyan már régebben panaszkodtak, hogy hamis kétpen- gősök vannak forgalomban, de senki sem tett feljelentést. A napokban aztán az egyik üzletből be­vittek égy ilyen hamis kétpengőst a csendőr­perccel jött József Ferenc királyi herceg, rö­viddel ezután érkezett Horthy Miklós kor­mányzó feleségével. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének nevében Ágoston Gé- záné ügzvezető alelnök mondott búcsúztató j beszédet. A sírnál Krizs Árpád plébános be- I szentelte a hamvakat és a főváros által ado- j mányozott díszsírhelyen helyezték örök nyu­galomra Tormay Cecilt. méteres síkfutás világbajnoka, Darányi József a kétkezes sulydobás világbajnoka, Gyenes Gyula és még több kiválló magyar atléta. A Gyulai Atlétikai Club pünkösdi verse­nye elé nagy várakozással tekint nemcsak Gyula város, hanem Békésmegye közönsége is. gyei Gazdazági Egyesület képviseletében Da- rók József dr., az egyesület titkára jelent meg. Gróf Károlyi Imre az értekezlet előtt is­mertette, hogy a négy vármegyére kiterjedő nagy baromfi-értékesitő szövetkezetét kíván létesiteni, majd részletesen kifejtette elgondo­lását s kérte az egyes vármegyék képviselőit, hogy tegyék meg az üggyel kapcsolatos észre­vételeiket ebéd volt az oplenáci királyi kastélyban, majd Benes elnök koszorút helyezett el az ismeret­len katona sírjára. Este a belgrádi csehszlo­vák követségen fogadóest lesz. Benes elnök szerdán délután utazik el Zágrábon és Mari- boron át vissza Prágába. Jugoszlávia nem tárgyal uj katonai szerződésekről A cseh sajtó Benes belgrádi látogatásá­val kapcsolatban foglalkozik a csehszlovák- jugoszláv viszony kérdésével s bár a legtöbb lap megállapítja, hogy ez a viszony a belgrádi kisantant-konferencia tanúsága szerint kielé­gítő, a sorok közül ki lehet olvasni, hegy milyen csalódást keltett Csehszlovákiában az a tény, hogy Jugoszlávia ezidőszerint nem hajlandó tárgyalni a kisantant és Franciaor­szág között tervbevett uj katonai szerződés megkötéséről. ségre és ennek alapján megindult a nyo­mozás. Ezek a pénzek igen jól sikerültek. Csen­gésük a megtévesztésig olyan, mint a jó két- pengősé és a rajzuk is jól sikerült, de a szí­nük nagyon fakó. ólmos és barnuíó. A pénz anyaga pedig sokkal puhább, mint a valódi kétpengősé. Lehetséges, hogy ezek a pénzek is a hi­res alföldi, dévaványai hamis-pénzgyárból ke­rültek ki, amelyet a napokban lepleztek le. Világbajnokok jönnek Pünkösdkor Gyulára Békésmegyére is kiterjedő baromfi-értékesitő szövetkezet alakul Benes Belgrádban Hamis kétpengősök Békésmegyében i

Next

/
Oldalképek
Tartalom