Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-03-28 / 70. szám
1937 március 2* BÉKÉS 7 A tiszántúli gazdák hiisvétja A „Békés" számára Irta : KERTÉSZ DÁNIEL. A Tiszántúl mezőgazdaságát az elmúlt két évtizedben nem egyszer fektette „három napos“ sírba a történelem és a természet romboló ereje. Nem egyszer szakadt a tiszántúli gazdákra a fekete nagypéntek, amely a dermedésével rémitette meg a sziveket. Emlékezzünk csak vissza az 1919 tavaszától 1920 tavaszáig tartó oláh megszállásra, amely kifosztott országrészszé tette a Tiszántúlt. Ez alatt az idő' alatt terményeinek, állatállományának és gazdasági felszereléseinek javát minden ellenszolgáltatás nélkül vették el és szállították el a megszálló csapatjk. Mai értékben 282 millió pengővel károsodott a Tiszántúl, ami valósággal halálos csapást jelentett. Ennek az összegnek a nagysága akkor tűnik ki igazán, ha tudjuk, hogy jelenleg 344 millió pengő adósságteher van a Tiszántúl mezőgazdáinak vállán. 5000 vagon búzát, 4000 vagon szemesterményt (árpát, zabot, tengerit), 1000 vagon burgonyát, 10.000 vagon szénát, 1000 vagon zöldtakarmányt, 41.575 szarvasmarhát, 28.851 lovat, 34.187 sertést, 45.363 juhot, 107 cséplőgépet, 58 gőzgépet, 17 gőzekét és 6.034 mezőgazdasági gépet (vetőgépet, ekét, boronát) vittek el a megszálló oláhok a tiszántúli gazdáktól. Ha utána lehetne kutatni, hogy a tiszántúli mezőgazdasági hitelek hogyan keletkeztek, akkor a megszállók által okozott mezőgazda- sági károk és hiányok pótlása elsősorban szerepelne a hitelek keletkezésének okául. Az 1929. esztendőben, amikor a mező- gazdasági dekonjunktúra amúgy is nenézsé- geket okozott már, olyan méretű fagykár semmisítette meg a Tiszántúl nagy részének őszi vetésű gabonatermését, amihez foghatót nem igen találunk a magyar mezőgazdaság történetében. Az országos átlaggal szemben a terméshiány búzában 11.000 vagont, rozsban 3144 vagont tett ki, amelynek értéke több, mint 32 millió pengő. Még el sem felejtkeztek az emberek az 1930-as szó noru aratásról, 1932-ben hasonló termüshiányt okozott a rozsdakár és a sze- recsenpoloska. 11.000 vagon búza, 133 vag*n rozs, 11.621 vagon tengeri és 155 vagon árpa és zab helye maradt üresen a magtárakban és 1 górékban. És üresen maradt a gazda pénztárcája is s ehelyett gyűlt az adó és kamat- hátralék. Újabb 37 milliós kár érte a tiszántúli gazdákat. Két esztendő múlva, 1934-ben az aszály pusztított nagy mértékben. Sok helyen 75 százalékos kárt állapítottak meg. A következő 1935-ös esztendő azt mutatta, hogy az aszályveszedelem állandósult a tiszántulon és 10 év közül 6 év aszályos. A valamikor méltán gazdag vidéknek nevezett Tiszántulon kiégett, szomorú, szegény mezők és vetések tárultak az ember szeme elé. „Három napos“ nagypénteki sirt ásott a Tiszántúl mezőgazdaságának Trianon is. Elszakította a Felvidéktől és a nyugati államok felé irányuló magyar agrárkivitelben a Tiszántúl rendkívül hátrányos helyzetbe került. Távol az exportpiacoktól nehéz helyzetbe került a mezőgazdaság. Mig az ország szarvasmarha-állományának 21’4 százaléka a Tiszántúlon volt, a kivitelben csak 6‘3 százalék arányban részesedett. Hasonló a helyzet a Tiszántúl egyik leghíresebb exportcikkénél, a zsirsertésnél is, amelynél az országos állomány 30 százaléka van a Tiszántulon, a kivitelnek pedig csak li‘8 százaléka került ki innen. Mindezek mellett a súlyos csapások mellett ott volt a mezőgazdasági termények nagy árzuhanása, amikor már-már úgy látszott, hogy a búzatermelés Magyarországon is elvesztette azt a jelentőségét, hogy legfontosabb termel- vénye és aranyértékü világpiaci cikke legyen a mezőgazdaságnak. Szerencsére ez nem következett be, mert akkor a Tiszántúl mező- gazdaságának aléltsága igazi halállá változott volna. A magyar búza azoban diadalmasan feltámadt és az elmúlt esztendő jó búzatermése, a minőségi búzatermesztés sikerei és a búzaár javulása a halott Tiszántúl feltámadását készítették elő A búzatermelés rentabilitása a legszélesebb rétegek sorsára kihatással van és csak ez az alapja a gazdasági boldogulásnak. A tiszántúli gazdák 1937. évi hus- vétja ezért igazán a feltámadás ünnepe. í 259 1—1 Nagyothallóknak , „ megváltás I Siemens, Budapest, VI. Nagymező-u. 4. a Siemens-Phonophor! Uj modern tiposok. Kérjen képes árjegyzéket. Hire jár, hogy Hitler remekbe készült gépkocsit küldött Horthy Miklós kormányzónak. hogy bombával pusztítják a varjúkat Amerikában, hogy száz egyemeletes és ötven kétemeletes házból áll majd a japánok olimpiai faluja, hogy a Szovjet 300000 katonája, 1200 reülőgépe és 70 tenget alalbjáró- ja áll támadásra készen Japán \ határain, hogy hatajmás égzengés közeptte jégesőt kapott tegnap délután Kecskemét, hogy őszre magasabb búzaárakkal számolnak, mert Washingtonból érkező jelentések szerint a búzakészletek ez év júliusában világszerte alatta fognak maradni a normális mennyiségnek. hogy a szarvasi kereskedők körében mozgalom indult meg a vasárnáyi teljes munkaszünet érdekében. hogy Szarvason Vajda Péter irodalmi társaság alakul Anglia nem harcolna úgy Csehországért, mini afrikai gyarmataiért hogy elakadt a A.E. G. V. Békéscsaba között, s az utasok gyalog sétáltak be Békéscsabára. Villanykörtét Schillingernél garanciával ^ vásároljon ^ 5 wattól 25 wattig . . *. . -.98 P.< 40 wattól ..................... . . . 1.10 P. Villanyvasaló 3 kg.-os . 7.20 P. Villanyfőzőlap . . . . . . 4.90 P. KEHIEN ön is bevásárlási könyvecskét i TANAI divatáruházban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmentesen. Olcsó árak, nagy választék kcv 132 12—* Mosást vállalok lakásomon. Lev. lap hívásra jövök. Szabó Árpádné. Tomcsányi-u. 20. 231. 3—3 v. cs. v. Kocsi, autófényezést és kárpitozást szakszerűen és jutányosán készit STASZENKA JÁNOS kocsifényező és kárpitos mester. GYULA, Templom-utca 4. 181 6—*cv Csinosan bútorozott utcai külön bejáratú szoba azonnal kiadó Kossuth-tér 35. Aranykereszt patika mellett. 212 2—2v Sürgősen eladó 5 járandó. Csánsz dűlőben 3 egy tagba épülettel, de külön is eladók. Ért. Sz lágyi Lajos, Régitemető utca 8 sz. újváros. 234. 2-3 v. A bésmegyei szegénygyermekek számára a kormány által kiutalt 11 és félezer kilogramm cukrot hnsvét után kezdik kiosztani (A „Békés“ munkatársától.) Irtunk már arról, hogy vitéz dr. Kicsóy-Uhlarik Béla főispán közbenjárására a magyar királyi kormány a bókésmegyei szegény gyermekek részére Jelentős mennyiségű cukrot utalt ki. Értesüléseink szerint a békésmegyei szegény gyermekek 11 ezer 600 kg. cukrot kapnak, mégpedig 6 hónap alatt kerül ez a mennyiség kiosztásra. Ebből a mennyiségből Gyula, Orosháza körülbelül ezer kilót kap, a többi pedig arányosan osztódik el a vármegye községei között. A cukorkiosztás hus- vét után veszi kezdetét és a hatóságok ügyelnek arra, hogy csak igényjogosultak juthassanak ingyen cukorhoz. Az, hogy ki igény- jogosult, nem a szegénybizonvitvány állapítja meg, hanem a Zöld Keresztes szervezetek, Stefánia szervezetek, Anya- és csecsemővédő intézetek és az igényjogosultságra való megállapítás orvosi vélemény alapján történik. Figyelem! Figyelem! Sfltoltslisl, citeisi, ijtl is Mw« 2 a legmodernebb kivitelben jótállással, részletfizetésre is a legolcsóbban készítek VI INC Z E FERENC szobafestő-, cimfestő és mázoló GYULA, Kosár utca 13 sz. HUSVÉTRA cipőt, harisnyát, keztyüt s mindennemű divatárut jól, olcsón vásárolhat nagy választékban a TANAI divatházában. 216 6—* kcv ehér ruhában dolgozhat a DOBAY cég által forgalomba hozott KARBON- ÉS K0PIRPAPIR0KKAL Kiadó lakás. Négyszoba nagy üvegezett folyosóval összes mellékhelyiségekkel, május 1-től kiadó. Szent Istváu-utca 20. sz. 197 2—3v PAPÍRSZALVÉTÁK, tortapapírok szépek, olcsók DOBAYNÁL Demkó testvérek Gyula-szabadkai legelőjükre szarvasmarhát vállalnak nyári legeltetésre. Érdeklődni Demkó Péternél Csorvás Deák Ferenc-utca 53. 175 5—5§ MEGJELENT j FÉJA GÉZ A I szenzációs riport könyve £Békésmegyéről; Gyula és a megye társadalmi szociális helyzetét tárgyalja. A kiváló könyv kapható Sclicibert könyvkereskedésében Kiadó modern lakások; Egy parkettás 3 szobás motorikus vízvezetékkel felszerelt fürdőszobás lakás. Egy 2 szobás konfortos fürdőszobás lakás Dobay-utca 6. szám alatt. Egy külön bejáratú 4 szobás lakás Dobay- utca 2. szám alatt azonnal vagy május 1-re. Értekezni: Krész Józsefnél 208 3—3v