Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-03-21 / 65. szám
2 BÉKÉS 1937 március 21 Különös játék a cséplőgép körül, amely azzal végződik, hogy a gyufái ügyészség a vádlottak padjára ültet egy csabai kereskedőt A „Békés“ munkatársától.) A magyar gazdaközönség okulására közreadjuk az alábbi tanulságos történetet : Gazsó János, békésszentandrási lakos, Molnár István ugyanottani lakossal csereüzletet kötött. Régi traktorját becserélte, s kapott érte Molnártól egy másik traktort és egy cséplőgépet. Lassanként lefizetett Molnárnak cca. egyezer pengőt. Amikor aztán Iczkovits Ferenc, a békéscsabai Iczkovits Lipót gépkereskedő cég tulajdonosa, erről értesült, tekintettel arra, hogy neki Molnár a traktor árába tartozott még 2000 és egynéhány pengővel, fogta magát és felkereste Gazsót és rábeszélte arra, hogy egy négyoldal terjedelmű adóslevelet és adásvételi szerződést Írjon alá melyben Gazsó elismeri, hogy a traktort és cséplőgépet tőle — Iczkovitstól — vette tulajdonjog fentartással. Á jóhiszemű magyar gazda, akinek bebeszélték. hogy csak formaság az egész, aláírta a végzetes szerződést. Egy ideig állta a sarat Gazsó és fizetett is, de később gondolta, most már eleget fizetett és a további fizetéseket beszüntette, sőt a traktort el is adta. Iczkovits erre feljelentette az ügyészségen Gazsót sikkasztás büntette miatt és még további negyezer pengőt is követelt, holott Molnár neki saját könyvei és előadása szerint csak kettő ezer és egynéhány pengővel tartozott. Ez ügyben a békéscsabai rendőrség Iczkovits Ferencet, mint tanút ki is hallgatta. Itt Ickovits határozottan állította azt, hogy a fent megjelölt gépeket Gazsó tőle vásárolta és pedig tulajdonjog-fenntartással. Ebben az ügyben március 16-án Szarvason már másodszor volt tárgyalás a gyulai kir. törvényszék egyes bírája előtt, A tárgyaláson elhangzott tanúvallomások és az ismertetett okirat alapján az derült ki, hogy a vádlott Gazsó János sohasem vásárolt Iczkovits tol gépeket, hanem a vád tárgyát képező két gépet Molnár István békésszentandrási lakostól szerezte csere utján. Ezen gépek közül a traktor ugyan eredetileg Ickovitstól származott, hanem a cséplőgépet előbbi sohasem látta. Iczkovitsot hosszabban ki is hallgatták, aki a jelenlevő kir. ügyész keresztkérdései alatt beismerte, hogy Gazsó a gépeket nem tőle vásárolta, a cséplőt sohasem tátta. Ezek után az ügyész a vádat Gazsó János ellen elejtette és kérte az iratoknak a kir. ügyészségre való visszaküldését, hogy Iczkovits Ferenc csabai gépkereskedö ellen hamisvád büntette miatt ez eljárást megindítsa. Konkoly cigányprímás vonó-párbajra hívta ki Bakró Jóskát (A „Békés“ munkatársától.) A „Békés“ március hó 18-iki számában megírtak már, hogy Bakró József gyulai cigányprímás kifogásolta, miszerint az országzászlónál megtartott hazafias ünnepélyen Konkoly Tihamér és zenekara nem vett részt. A tegnapi napon eljött hozzánk Konkoly Tihamér és Csonka János és a következőkre kértek fel bennünket: — Én és a zenekarom — mondja Konkoly — nem valami jóviszonyban vagyunk Bakró Józsefékkal. Nagy itt a kenyérírigység. .Az ünnepélyen azért nem jelentünk meg a zenekarunkkal testületileg, mert erre az ünnepséget rendező „Tesz“-től felhívást nem kaptunk, Bakró Jóskát pedig nem tartottuk olyan személynek, aki felettünk rendelkezhessen. Mi, én és a zenekarom, mint nézők részt- vettünk a márciusi ünnepségen és ezzel ha • zafias kötelezettségünknek eleget tettünk. Megjegyezni kívánom még azt is, hogyha Bakró József különb prímásnak tartaná magát nálamnál, úgy szívesen rendelkezésére állok egy pártatlan zsűri előtt lefolytatandó vonópárbajra, úgy az én saját személyemben, mint a zenekarommal együtt. Huszonkét pont szerepel Gyula város hétfői közgyűlésén (A r Békés“ munkatársától.) A városháza nagytermében folyó évi március hó 22-én — hétfőn — délután 4 órakor megtartandó rendkívüli közgyűlés tárgysorozata : 1. A Gyulavári-nagypéli vicinális útszakasz kiköveztetésének kérelmezése tárgyában polgármesteri javaslat. 2. A város tulajdonát képező fövenyesi gazdaságban egy csikóistálló, takarmányraktár és góré építése. 3. A gyulai általános ipartestület beadványa a házilagos ipari munka végzésének eltiltása, továbbá K. Szabó Gábor és 63 építőipari munkás kérelme a városi ipari munkáknak az eddigi módon való végeztetése tárgyában. 4. Kukla Lajos műszaki tiszt előléptetése. 5. Fábián Gábor szállásmester előléptetése. 6. A Bárdos rendezett részének bekerit- tetésével felmerült költségek elszámolása. 7. Polgármesteri javaslat a Szt. Háromság utca újraburkolása és a Gyulavidéki vasút Szent István utca végénél levő kitérőhöz a bejáró ut kiköveztetése tárgyában. 8. A gyulai áll. csemetekert részéré bérbeadóit ingatlan bérleti szerződésének pótlása. 9. „Rotaprint“ sokszorosító gép beszerzése. 10. A Szarka és Zöldág utcák nevének megváltoztalása. 11. Magyari József, volt ápoldai gondnokkal felvett egyezségi jegyzőkönyv. [, gyrmorfájás, gyomorégés, csalánkiütés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság esetén a természetes „Ferenc 'ózsef“ keserüviz megszünteti az emésztési zavarokat, fertőtleníti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést helyes útra tereli és felfrissíti a szellemet. Az egyetemi klinikákon végzett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József viz használata folytán étvágyukat majdnem teljesen visszanyerik. 12. A népkerti pavilion bérbeadása. 13. A Rendeletek Tárca 1865—1936 évi sorozatának beszerzése. 14. A Jókai utca 14 számú házban egy lakás bérbeadása. 15. Dóka László és tsai kérelme a Hagyma-tér nevének megváltoztatása és a bordély házak kitelepítése iránt. 16 A galbácskerti uj telepen létesült utcák egyik oldalán betonpalló építése. 17. Építési szabályrendelet módosítása. 18. A fogyasztási szabályrendelet módosítása. 19. Behajthatatlanná vált városi követelések törlése. 20. Az általános ipartestület kérelme a nagypénteki hetipiacz visszaállítása iránt. 21. Illetőségi ügyek. ___ 22 . Az 1935—36 iskolai évben a mulasztások után befolyt |birság és büntetés pénzekről szoló számadás. Olaszország nem vesz részt az angol koronázási ünnepségen (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Mussolini a Daily Mail Líbiában tartózkodó külpolitikai főszerkesztőjének, Ward Pricenek kijelentette, hogy Olaszország semmiféle formában nem képviselteti magát VI. György király koronázásán, mert Abeszinia is a meghívottak között szerepel. Berdan József egyházion vész Gyulán (A „Békés“ munkatársától) Berdán József az ismert egyházmüvész szombaton Gyulára érkezett. Berdán három éve járt a városban és akkor Ízléses faberakásaival megkedveltette magát a szépetkedvelők körében. Berdán alkotásait olvasóink figyelmébe ajánljuk. — Húsvéti csokoládéto jások és figurák nagy választékban érkeztek, meglepő olcsó árban kaphatók Tarkónál 10 dg. mazsolaszöllő . . . —‘12 fillér 10 „ mogyoró, mogyoróból —32 „ ’ 4 kg. kakaó.................................—‘60 „ 1/s tábla csokoládé . . —'34 „ 1 csomag tortalap 36 f.-től 10 dg. Drecher vajas keksz —‘12 ,, 10 „ pörkölt-kávé saját pörkölés-'76 „ L0 „ gyümölcsíz .......................—-14 „ Or osziial 1 lit. üveggel . 1 26 „ 1 lit. Jánoshalmi kadar . . —'40 „ , 1 „ likőr, (császárkörte, va- nilia, megy stb) . . 2-60 99 */2 kg. zöldborsó konzerv . —'40 9 9 5? 99 99 * —•24 99 Vio „ Sűrített paradicsom . — 12 99 1 „ Méz (akác virág) 1'20 99 1 „ Szilva kompót . . —'46 99 200 gr-os doboz Szardínia . 1 kg Lencse, nagyszemü, —•64 ff zsizsikmentes .... —•56 39 co > 50 ! 00 (‘gyes in o í! e! e k megérkeztek "S3® TISCH ERN R UII A Ü Z L E T ÉBEN 144 1