Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-03-02 / 49. szám

2

BÉKÉS

1937 március 2

Bodóné és a pénzbeszedő

Irta : ENYEDI GÁBOR.

Gulyás Pál, az Ady Társaság alelnöke néhány évvel ezelőtt előadást tartott Gyulán, „a szavak életigényéről“ és kétséget kizáróan bebizonyította, hogy előfordulnak olyan kritikusok és irók, akik egymás Írásaiban, a kritikában, vagy a kritizált műben nem tudják megérteni a szavak által kifejezni szándékolt „életigényt“, mert egyéniségük, világnézetük, gátlásaik és Ízlésük annyira más irányú, hogy sohasem találkozhatnak. így járt a gyulai fiatalság és talán még a város közönségének nagy része, amikor — valószínűleg hasonló okok miatt, — nem lelte meg a Magyar Alföld egyik közelmúltban megjelent cikkében ezt az „életigényt“ és nem tudta, — legalább mig meg nem magyarázták, hogy pl. ez a kifejezés : ,.Csodálkozunk, hogy Prohászka Béla Oti küldöncnek a megelégedését nem tudtuk kiérdemelni“ — annyit jelent, hogy a tanult fiatalság a felelőtlen Íróasztal felé tolakszik. Nem tudom el lehet-e fogadni mentségül azt a kimagyarázkodásukat, hogy ők Gulyás Pál előadását nem hallották és eddig még a szavak életigényével kapcsolatosan csupán egy Bodóné nevű asszonyság esetéről hallottak egy borkereskedő pénzbeszedőjétől, de a pénzbeszedő egy laikus ember, akinek véleményét éppen azért nem értékelik, mert pénzbeszedő, vagy ha az illető tanult ember, akkor már azért sem méltó hozzájuk, mert csak ennyire tudta vinni, amikor minden tanult ember ott, ahol kötelességét legjobban teljesítheti, minden protekció nélkül érvényesülhet, mindenki érdeme és rátermettsége szerint. Viszont az is tehetséges, hogy mások a pénzbeszedőt is emberszámba veszik, a protekció, az érdem, a rátermettség szerinti, sőt általában az érvényesülés és a tanult ifjúság közti viszonyt is valahogy másképpen látják.

Ezt is tudományosan megmagyarázza a fizika a többféle látószöggel. Vannak akik belülről néznek és tehet kívülről is, árnyékból és napsütésben, igy aztán előfordulhat olyan eset is, amikor valaki a viharzó tengernek csak egy pohárviznyi felületét látja és hamis következtetéseket von le.

Sok ember él a külvilágtól elzártan, néz elfogultságtól, illúzióktól, felelőtlenségtől, vagy néha még x-osszindulattól is elfátyolozott szemekkel és nem látja, mi történik körülötte, vagy miért történik. És sajnos, sokan ahelyett hogy a fátyolt igyekeznének a nem látó szemekből eltávolítani, azt próbálják bizonyítani, hogy azok látnak jól. Nem tudjuk, felelőtlenségből, vagy talán, mert remélik, hogy nem veszik komolyan, a következményekkel nem sokat törődnek. Nem sokat törődnek pl. azzal, hogy a „pilátusok“ örömmel mossák a kezeiket és minden felelősséget elhárítanak maguktól, mert mennyiben lehet bárki más hibás és felelős az ifjúság sorsáért, mint maga az ifjúság, ha még a gondolatába sem kerül, hogy más ut is van a magyar glóbuszon, mint közhivatalnoknak lenni, ha el sem tudja képzelni a fiatalság, hogy mennyi fiatal középosztálybeli találna biztos megélhetést, ha heroikus és felelősségtudatuk lenne.

Sokan vannak, akiknek „kényelmesebb“ elfogadni ezt az álláspontot és csak egy pohár vizet látni még akkor is, amikor már vészesen háborog a tenger. Ebből a látószögből azután azt sem hiszik el, hogy a „szabad“ pályán is igen nagy a munkanélküliség, hogy önálló iparosok szerény közhivatalnoki állásra pályáznak, hogy iparos- és kereskedősegédek,

(A „Békés“ tudósítója jelenti.) Vitéz Shvoy Kálmán dr. Szeged képviselője érdekes nyilatkozatban foglalkozott a választás kérdésével.

— Mindenekelőtt a téves beállítást, mondotta, agitációt és nyugtalanságot előidéző felfogást kiküszöbölendő, kijelentem : szó sincs egy közeli választásról.

A válaszlójogi törvényjavaslat benyújtásának legrövidebb határideje 1937. ősze. A javaslat letárgyalása és törvényerőre emelkedése elnyúlik 1933-ig. Az uj törvény alapján csak uj választó névjegyzékkel lehet válaszamikor néhányszor munkakeresés céljából hiába járták meg gyalog a Gyula—Budapest közötti utat, ezelőtt általuk lekicsinyelt altiszti állásról álmodoznak és fiatal feleségüket a kórházba küldik ápolónőnek, hogy éhen ne haljanak El sem tudnak képzelni ebből a látószögből olyan érettségizett fiatalembert, aki apjának a földjén, — ipari pályán kétévi, majdnem ingyen munka után sem tudván elhelyezkedni, — béresmunkát végez becsülettel, vagy egy másikat, aki tanoncévei után önálló üzlettel, majd vendéglővel, ügynökösködéssel hiábavaló próbálkozása után, protekcióval érettségizett gyári munkás lett. Ezek pedig azok a szerencsésebbek, akik szüleinek földje van, vagy szabadjegyük és pénzük van az iparkezdéshez a Pestre utazáshoz, hogy béresek, vagy gyári munkások legyenek.

Súlyos hiba tehát Bodóné-féle kimagyarázkodás céljából azt Írni, hogy csupán a fiatalságtól függ a maga biztos megélhetésének a biztosítása, amikor előfeltételnek „a modern Agi’ármagyarország gazdasági átszervezését“ és más hasonló dolgokat jelölünk meg és nagyon jól tudjuk, hogy — mint sok másra, — erre sincs meg még ma sem a hatásköre, lehetősége, sem anyagi bázisa, sem a gyulai sem a magyar fiatalságnak. Már a tizenkettedik órán is túlvagyunk és ha az ifjúsági problémával foglalkozunk, arra kell rámutatnunk, ami a valóság : az ifjúság megélhetésének biztosítása elől minden lehetőség el van zárva és nagy kivetettségébe nem beteges nosztalgia miatt, hanem kényszerűségből meg kell ragadnia minden, — fixnek egyáltalán nem nevezhető, — falatnyi kenyeret és még hozzá kellene tenni talán azt is, hogy már a katasztrófa előtti pillanatokban élünk.

Vagy legalább ne bántsuk a fiatalságot, ha „nemzetünk legdrágább hajtásának tartjuk“ és ne igyekezzünk éket verni a fiatalság és a magyar parasztréteg közé, ne tegyük ezt különösen Gyulán, mert tudni kellene, hogy a hivatott és ezért fizetett oktatókon kívül, alig akad valaki a fiatalságon kívül, aki kereste és megtalálta volna a kapcsolatot a magyar paraszttal, anélkül, hogy még csak egy voksot is kérne ellenszolgáltatási. És ne csodálkozzunk, hogy védekezik a támadás ellen a fiatalság és még azt sem bánná, ha a védekezésbe néha „beugratnák“. Ne képzeljük olyan kiskorúaknak a keresztény fiatalságot, amely nem ismeri fel a farkas hangját, még ha a nagyanyóét is igyekszik utánozni, ha védőangyalként tüntetjük fel magunkat és másra mutatunk mint igazi támadóra, akkor ne idézzünk olyan támadó cikket, amely felelősségünk mellett az általunk szerkesztett lapban jelent meg.

Örüljünk inkább annak, hogy Gyula nem Miskolc vagy Pécs, örüljünk annak hogy a gyulai fiatalok antiszemitizmusa komoly tudósok, a Szekfü Gyuláéval azonos, amely a liberális kapitalista rendszerben a zsidók szerepének természetes következménye és amely nek okait már a parasztság is kezdi felismerni és amely nem kívánkozik az utcára. Ne bántsuk ezt a fiatalságot, mert nagy keserűségében könnyelműségre találna vetemedni, amit eddig nekünk, akik eddig vezettük őket és harcoltunk ér ük névtelenül, sikerült nemcsak az antiszemitizmusban, hanem minden téren megelőzni, levezetni és hisszük, hogy a jövőben is sikerülni fog.

tani, aminek elkészítése 1939. júniusáig eltart. A tegközelebbi választás időpontja tehát 1939. ősze. 1940. tavaszán pedig már amúgy is lejár a megbízás. Időelőtti választásra nem gondol senki.

Névjegyeket |

BOBfll TOMIS w

A pécsi uszítok

A magyar közlemény mélységes megdöbbenéssel figyelte a pécsi eseményeket. Minden emberi részvét a Thomen akna mélyén sztrájkoló munkások felé szállt, ott állt a me- csekalji sortüz áldozatainak koporsója mellett, de a részvétet, a bányászcsaládok szomorú sorsát kisérő együttérzést felülmúlja az a szigorú és határozott álláspont, amely elitéli magát a sztrájkot, elitéli azt az erőszakos fellépést, amellyel a bányászok bérkövetelésik teljesítését ki akarták erőszakolni.

A magyar társodalom tökéletesen tisz- tánlátja a helyzetet. Tudja, hogy a bányászok meglehetősen gyenge kereseti viszonyok közt élnek és tudja, hogy különösen a DGT pécs- vidéki bányáiban a bérviszonyok az országos átlag alatt vannak. A magyar bányavidékeken másfélévtized óta teljes nyugalom és viszonylagos egyetértés uralkodott a munkaadók és munkavállalók között, kivételt egyedül a DGT bányavállalata képezett, amely a múlt években már hasonló bányászéhségsztrájkot rob bántott ki. Akkor a közvélemény a bányászok melleit állott a közvélemény egységes állásfoglalása is segítette a hatóságokat abban, hogy a vállalatok méltányos bérrendezésre szorítsák.

Ma egészen más a helyzet. A bérrendezés szükségességét ma is elismeri a közvélemény, de elismerik a hatóságok is. A vállalat vezetősége és a munkásság képviselői békés tárgyalásokat kezdtek s a tárgyalások, ha momentán eredménnyel nem is jártak, mindenesetre olyan mederben folytak az illetékes hatóságok megértő támogatásával, hogy remény volt, egyrészt az általános munkabeszüntetés elkerülésére, másrészt arra, hogy a pécs- vidéki bányászok szociális helyzete némiképpen javíttassák. El kell ismerni, ebben a pár nap előtt megindult bérmozgalomban nemcsak a koresztényszociálista szakszervezetek, de a szociáldemokrata szakszervezetek vezetői is korrekt álláspontot foglaltak el és ennek volt köszönhető, hogy a vállalat két napi üzemszüneteltetés után ismét megkezdte a munkát.

Egészen váratlanul és érthetetlenül következett be aztán a Thomen akna kétszázhetven bányásznak kétségbeesett és felelőtlen elhatározása, amellyel megkezdték az éhségsztrájkot és amellyel előidézték a halálos sortüzet.

A Thomen akna éhségsztrájkba kezdett bányászainak elkeseredését bizonyos mértékig ha meg is lehet érteni, megérteni nem lehet, sem menteni nem szabad az erőszaknak azt a terrorisztikus mértékét, mellyel szembehelyezkedtek nemcsak munkavállalói kötelességükkel, de bányászfegyelmükkel is. Akkor, amikor a hatóságok részéről csak megértést és jóakaratot tapasztalhattak, amikor vezetőik is minden tekintetben csillapítani igyekeztek őket s akkor, amikor a pécsi bányavidék egész területén általában megfelelően nyugodtnak és mérsékeltnek mondható volt a báuyászság hangulata, nyilván csak külső behatás, lelketlen földalatti izgatok sugalmazására gondolhatott ez a 270 szerencsétlen magyar a meggondolatlan tömegöngyilkossági kísérletre. Az eldobott kő aztán messze repült s a felelőtlen és kegyetlen izgatok odáig vitték a sztrájkolok elkeseredését, hogy a szivattyuszolgáíat beszüntetésével nemhogy elősegítették volna a maguk és bányásztársaik sorsának javítását, de egyenesen társaik érdekei ellen törtek, amikor utat nyitottak annak a lehetőségnek, hogy a vagyont jelentő szivattyuberendezés használhatatlanná váljék, hogy az aknák meg- teljerlek vízzel s egy esetleges bányarobbanás következményeiként hosszú időre tegyék lehetetlenné az aknákban a munkát.

A magyar közvélemény teljes mértékben egyetért Bornemisza Géza elhatározásával, fenntartás nélkül magáévá teszi azt a menetrendet, amelyet megjelölt a kibontakozás utja- ként. Az erőszaknak, a szenvedélyek menthetetlen elfajulásának nem szabad diadalmaskodnia. A sztrájkolókkal csak akkor lett hajlandó a hatóság szóbaállni, amikor letérnek az erőszak útjáról, s saját érdekükben is beszüntették a sztrájkot s az ekként teremtett békés légkörben kezdődött meg a vállalat és a bányászok közt a bérek megállapítására vonatkozó tárgyalás. Ha ez nem vezetne kellő eredményre, a következő lépés a bérmegálla- pitó bizottság összehívása lenne s bizonyos, hogy a kormány népies nemzeti politikája e téren is megfogja találni a méltányos megegyezés útját.

Vitéz Shvoy Kálmán dr. szerint 1939. őszig nem lesz választás