Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-11-30 / 270. szám

2 BiKES 1937 november 30 héten volt néhány napig gyomorbántalma. Ebből azonban hamarosan kigyult és va­sárnap reggel jókedvűen és áhitatos lélekkel indult el a bucíai hegyvidéki református tem­plomba. A társaságban Jévő hozzátartozói szerint rendkívül friss volt az utón, élénken és vidá­man beszélgetett társaságával egyáltalán nem látszott rajta a gyengélkedésnek még csak a nyoma sem. A Krisztina-körut 35. számú ház eiőtt találkoztak Muzsnay László dr. reformá­tus lelkésszel, Ady Lőrincné örömmel üdvö­zölte a régi kedves ismerősét és barátságosan kezet fogott vele. Kézfogás után hirtelen meg­szédült, néhány imbolygó lépést tett és neki­esett a ház falának. Kíséretében lévő rokonai gyorsan segít­ségére siettek, felfogták és nem engedték összeesni. Vincze Géza lelkész azonnal bérautót hozatot és beültette az ájult nagyasszonyt a kocsiba. Vincze Géza ült melléje s azonnal Ady Lajos dr. Szent János-tér 1. sz. aiatt lévő lakására vitte, próbálta magához téríteni, de minden kísérlete kudarcot vallott. A lakására kihívott orvos megvizsgálta az ónszinü arcú Ady Lőrincnét, de segíteni már nem tudott: csak a beállott halált álla­píthatta meg. Rendőri bizottság is Tiszáit, hogy kiderítse a váratlanul bekövetkezett halál körülményeit. A vizsgálat megállapítása szerint érelmeszedéséből származó szivszélhü- dés okozta halálát. Ady Lőrincné temetéséről még nem tör tént intézkedés, de úgy tudjuk, hogy a csa­lád fia mellé akarja temettetni a Kerepesi úti temetőbe. Gyulán járt Makláry Károly tiszántúli református püspök Előkelő vendége volt pénteken Gyula városának, helyesebben Harsányi Pcíl békés­bánáti református esperesnek. Teljesen ma­gánjellegű családi látogatásra Gyulára érke­zett Makláry Károly, tiszántúli református piispük és felesége harsányi Pálékhoz Futó András püspöki titkár kíséretében. Hatalmas Mecedes autójukou délben háromnegyed 1 órakor érkeztek és délután 4 órakor indultak vissza, A látogatás — ismételjük — teljesen magánjellegű volt. Egy évre szabadságolták Máiuásy Ödönt Dr. vitéz Málnásy Ödön, az egri tanító­képző tanárát „A magyar nemzet őszinte története“ cimü könyv szerzőjét felettes egy­házi hatósága J 938 augusztusáig teljes illet­ménnyel betegszabadságra küldte. Baross — választmányi ülés Népes választmányi ülést tartott a Ba­ross Szövetség Gyulai Fiókja pénteken, no­vember 26-án este- az Egyesült Katolikus és Polgári Kör nagytermében Horti Béla elnök­lete alatt. A választmány több a gyulai keres­kedő- és iparostársadalmat érintő fontos üt>yet tárgyalt meg. Elhatározta a választmány, hogy a tagokban a Baross-testvéri érzés ápolása cél­jából a tél folyamán több társas összejövetelt rendez, azonkívül több kulturelőadás megtar tásával kívánja a gyulai fiók tagjainak szak- és általános ismereteit gyarapítani A tagok száma napról-napra örvendetesen szaporodik. Jizerelena —lugkó Boldogtalanul szerelmes volt Hídvégi Zsuzsanna, Kiskéri Andor, békési malomfőin- téző háztartási alkalmazottja. Boldogtalansá­gában a halált látta egyetlen kivezető útnak és lugkőoldatot ivott. Súlyos állapotban ápol­ják a gyulai állami kórházban. PAPÍRSZALVÉTÁD, TORTAPAPI ROD szépek, olcsók ©OBAYMÁL Hoffmann Pál dr. left as Ármentesftő Társulat alelnök-fogtanücsosa Az Alsófehérkörösi Armentesitő Társulat hétfőn délelőtt tartotta választmányi ülését és közgyűlését. A közgyűlést gr. Pongrácz Jenő elnök nyitotta meg a melynek napi­rendjén szereplő folyó adminisztratív ügye­ket hozzászólás nélkül elfogadta a közgyűlés. Majd bemutatták dr. Jaucsovits Emil alelelnök lemondólevelét, és hozzájárultak ahhoz, hogy 3Z alelnöki és ügyészi állás összevonassék és erre az összevont állásra egyhangú lelkese­déssel dr- Hoffmann Pált választották meg. Elnök javaslatára küldöttség hívta meg a meg­választott uj alelnököt Az újonnan megválasz­tott alelnököt Pongrácz Jenő gróf, elnök üd­vözölte meleg szavakkal Dr. Hoffman Pál vá­laszában megköszönte a megválasztást és kér­te az elnökség, a választmány és a közgyű­lés támogatását. Közben — mig a küldöttség az alelnökért ment, . meghalgatták Kienitz Vilmos igazgató-főmérnök időszakos jelentését. Jelentésében előadta igazgató-főmérnök, hogy a Tőz román szakaszán megkezdették a bal­parti töltés építését, mely töltés meg fogja akadályozni egyrészt a Geivács elöntését, de egyúttal megszűnik a Tőz Fekete Körös tul- ömlőjeként szerepelni és ezáltal bizonyos fo­kozottabb árvédelmi intézkedések válnak szük­ségessé a Fekete Körössel kapcsolatban. A Kettős Körös védtöltéseinek megerősí­tési munkálatai nagy erővel folynak, megcsi­nálták Gyulavári határában az elrendelt csa­tornaépítési és mélyitési munkálatokat. A töl­tések, csatornák és szivattyútelepek általában rendben vannak. A füzfavesszőtermés egyré- szét. eladták, más részét partvédő munkálatok céljaira tartatták fenn. Az öntözési célokat szolgáló vízellátás az egész nyáron zavartalanul folyt. Az öntözés cél­jaira szolgáló társulati motorokat és szivaty­tyukat igen sok esetben vették igénybe főleg bolgárkertészek, kiknek nagy könnyebbséget jelentett hogy nem kellett a készülékeket be­szerezniük. Az öntözés fejlesztése céljait szolgáló további munkálatok folyamatban vannak. A Társulat árterületén befejezéshez közeled­nek az agrogerologiai és agrokémiai vizsgála­tok, melyeknek eredményeit feltűnt elő téi'- képek igen fontos adatokat fognak tartalmaz­ni öntözés szempontjából. A társulat terüle­tén levő öntözéseknél a szakszerű gazdálko­dás biztosithatása céljából agrogeologiai la­boratóriumot állítanak fel. Minthogy a bó- késszenlandrási zsilip csak Békésig teszi ha­józhatóvá a Köröst, szükséges hogy a további hajózhatás érdekében mindent megtegyenek. A cél kitűzése és a kellő lépések megtétele már megtörtént. Az 1938. évi költségvetés elfogadása után igazgató-főmérnök jelentette, hogy az öntözési hitelek az öntöző gazdálkodás fejlő­dését nagymértékben előmozdította. A bolgár kertészek támogatása céljából melegágyak készítéséhez szükséges «ablakokat készíttet a társulat és azokat kölcsön adja. A tárgysorozat további pontjai során néh. Erkel Margit temetési költségeire 150 pengőt folyósítottak. A társulati tisztviselőknek drá­gasági pótlékot szavazlak meg. Egy adott eset kapcsán kimondották, hogy 1938. január Létől kezdődőleg a tisztviselők' és alkalmazottak nyugdijintézeii belépési dijait a Társulat viseli. Dr. Korossy György javaslatát elfogadták, mely szerint a többgyermekes tisztviselők fokozot­tabb családi pótlékban részesüljenek és a jövő közgyűlés tárgyrendjére felvették Tábor Jó­zsefnek a nőtlen tisztviselők illetményeinek csökkentése tárgyában beterjesztett javaslatát. Bajtársi összefogás szükségességét hangoztatta Fiam István tiszti titkár az Országos Frontharcos Szövetség gyu­lai főcsoportjának és „Honsz“ gyulai csop írt­jának vasárnap délelőtt tízórás kezdettel a Corvin-utca 4 szám alatti székház nagytermé­ben tartott együttes tagértekezleiéa. Beszéde további folyamán figyelmeztette, úgy a front harcosokat, mint a nagyszámban megjelent hadirokkantakat és hadiözvegyeket, hogy je­lentős sikerek csak akkor érhetők el s a tör­vény biztosította, jogok a jövőben akkor lesz­nek érvényesíthetek, ha úgy a frontharcosok, mint a hadirokkantak és hadiözvegyek egy emberként felsorakozva állanak vezetőik mö­gött. Biztosította a rokkantakat, a testvér frontharcos egyesület teljes támogatásáról tör­vényben biztosított jogaik kiharcolásánál. Kér­te a jelenlevőket, hogy az egység dokumentá­lására minél számosabban jelenjenek meg az első frontharcos magyar ember: vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós Magyarország Kormány­zója névnapja alkalmából ^december 4-én este nyolc órás kezdettel a székházban tartandó ünnepi vacsorán, ennek hatása alatt az érte­kezlet után közel százan Írták alá a társasva­csorára felfektetett ivei. Fiam István beszédét nagy tetszéssel fo­gadták a jelenlevők százai. Ulátina Hoffmann Jenő a vigalmi és jóléti bizottság elnöke ter­jesztette elő a szegény és a harctéri fáradal­mak folytán munkaképtelenné vált bajtársak téli megsegítését célzó akció programmjár, amelyet a jelenlevők egyhangúan elfogadtak. A „Honsz“ részéről Takács Ferenc bizto­sította a frontharcosokat arról, hogy a front­harcos célkitűzések megvalósításánál a testvér- egyesület mindég maga mellett fogja találni a Hadirokkantak és Hadiözvegyek Országos Nemzeti Szövetsége gyulai csoportjának szá­zait. Ezek után a bajtársi egység és fegyel­mezettség jegyében lefolyt tagértekezlet elha­tározta, hogy a jövőben havonta hasonló tag­értekezleteket rendez a főcsoport s tagjait ily módon tájékoztatja az aktuális egyesületi ügyekről. A Tüem&etI Egység: fölényes győzelme az ©rnsliüzi f árusban most lezaIlo£t községi valasztüsnkon Vasárnap tartották meg az Orosházi já­rásban a községi képviselőtestületi tagok vá- j lasztását. A választások eredménye az egész járásban a Nemzeti Egység Pártjának fölényes győzelmét hozta. Orosháza 10 kerületében hétben a NÉP győzött, kettőben a szociáldemokraták, egy­ben a kisgazdapárt. Megválasztották pedig az orosházi I. ke­rületben dr. Torkos Bélát (NÉP), a II. kerület­ben Horemus Pált (NÉP), III. kér. Csizmadia Andrást (NÉP), IV. kér. Fürst Ervint (NÉP), V. kér. dr. Ravasz Antalt (függ. kisg.) VI. kér. dr. Kovássy Albert (NÉP , Vlí. kér. Kiss Já­nost (szoc. dem.), VIII. kér. Zatykó Mihályt (NÉP), iX. kér. Vági Andrást (NÉP), a X. ke­rületben Német Istvánt (szoc. dem.) Szentetornyán és Gádoroson százszázalé­kos a Nemzeti Eegység győzelme, mig Nagy­szénáson 8 :2 az eredmény a Nemzeti Egység javára a független kisgazdapárttal szemben. Hétién délistül! érkezik a magyar miniszterelnök Budiipestre Vasárnap este 7 óra 40 perckor indult és olasz külügyminiszter, valamint Sztója­el Darányi Kálmán miniszterelnök és kísérete Berlinből. A pályaudvaron megjelentek Neu­rath báró német külügyminiszter, az osztrák Döme magyar követ. A miniszterelnök kisét rete hétfőn a délutáni órákban érkezett meg Budapestre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom