Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-11-06 / 250. szám

4 BÉKÉS 1937 november 6 Tármegyei bis hírek Mezőberény: Nagyatádi Szabó István emlékvacsorát rendez a Gazdakör november 7-én este hét órás kezdettel saját helyiségében. Az emlékvacsora iránt igen nagy az érdeklődés. Köröstarcsa: Sajben Mária 24 éves háztartási alkalmazott ruhateregetés közben leesett a padlásról és a fején komoly sérüléseket szenvedett. A csabai kórházba szállították. Orosháza: Tizenkilencen jelentkez­tek a háztartási tanfolyamra. — Ezer pengő­be kerülne az orosházi iskolások fogkezelése. Bőséges eső áztatta meg a száraz földeket Az idén — úgy látszik, a gazdák kíván­ságai meghallgatásra lelnek. Az időjárás a múlt hó folyamán kedvezett a mezőgazdasági munkálatoknak. Az ősszel betakaritandó ter­més behordását a kedvező száraz időjárás elősegítette. Az őszi szántás is nagyjából be­fejezést nyert, bár utóbbi időben hallottunk olyan panaszokat is, hogy a száraz időjárás megnehezítette az őszi szántás befejezését. Most már azok sem panaszkodhatnak. Csütör­tökön megeredtek az ég csatornái és az eddig kellemes időt esős, szeles időjárás vál­totta fel. Hullott a csapadék bőven: mint egy 13‘3 mm. eső áztatta meg a szomjas földet és, ha hamarosan elállna az eső, semmi akadálya nem volna az őszi szántás teljes befejezésé­nek. Reméljük, hogy az időjárás ebben is haj­landó lesz a gazdák kedvében járni és egy néhány esőmentes nappal örvendeztetik meg az elkésett szántóvetőket. Egyébként az őszi vetés eddig nagyon szépen kelt és — bár néhol egérkárokról pa­naszkodnak — a gazdák örömmel látják, hogy a jövő évi termés eddig Ígéretesnek mutatko­zik. K ÖZG AZ» A&á « Az esős idő miatt az összes piacokat jellemezte a mérsékelt felhozatal. Jelentősebb árváltozás nem igen volt észlelhető. A gabonapiacon megélénkült kissé a kínálat, de a kereslet egyenlőre tartózkodó álláspontra helyezkedett és igy az irányzat lanyhuló tendenciát mutat. Felhozatal nőve- | kedett az uj morzsolt tengeriből, mig a csö­ves tengeriből visszaesett. Búzából csakis az elsőrendű minőség iránt mutatkozott némi érdeklődés. Az export teljes hiánya tartózko­dóvá tette a gabonakereskedőket. A sertéspiacon az elsőrendű kövér ser­tés iránt mutatkozik nagy érdeklődés. Az élelmiszerpiacon megjelentek a nagy- harsányiak laza télikáposztájukkal, de a kö­zönség jobban szereti a városi kertészet által áruba bocsátott kemény tömött fejii káposz­tákat. A jó káposzta után élénk volt a ke­reslet. Tőzsdei árfolyamok: November 5-án Készárupiac irányzata egyenetlen volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 20.90-21 30 Buza(tisza- vidéki.l 80 kg. 21.10-21.40 Rozs 18.80—19 00. Takarmányárpa 16.50—17.—. Sörárpa 21.—23. Zab 16.75-16.85. Tengeri, morzsolt .3.90-14.—. Tengeri uj morzsolt 11.03-11.10. Buzakorpa 12.70-12.80 Lucerna 185—2 0. Bíbor heremag 3 60—165. Határidőpiac irányzata gyengén tar­tott volt. Rozs márciusra: 19.72 19.74. májusra. 19.92-19.93. Tengeri májusra: 12.70-12.80. MEGJELENT ................. = HE GEDŰS LÓRÁNT -------- ­SÍ I filDEÉSSy ÉS É !ÍHÍ KAPHATÓ: DOBAY JÁNOS KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN Harmincezer halott Szfnkao falai alatt A japán hadvezetőség a Sangháj körüli harcok során a fősulyt a Szucsau folyón való átkelésre helyezi. E célból a folyó mentén harctámpontokat létesítettek, amelyek biztosít­ják az átkelést. A japán támadás az ősi Nan- tao városnegyeden keresztül fog megindulni, amely közvetlenül a nemzetközi negyed mel­lett van. A Nemzetközi Vöröskereszt ezért érintkezésbe lépve mindkét hadviselő féllel, keresztülvitte, hogy a városnegyed északi ré­szét és az onnan a nemzetközi negyedbe ve­zető útvonalat minősítsék semleges zónának, hogy a menekülők bejuthassanak a nemzet­közi negyedbe. Japán jelentés szerint eddig egymillió kínai keresett menedéket a nemzet­közi területen. Pekingi jelentés szerint a japánok Sanzi tartományban sikeresen nyomulnak előre. Szerdán elfoglalták Szinkao és Szincsao váro­sokat. Szinkaonál a döntést a japán műszak csapatok halálzászlóalja szerezte meg. A zászlóalj katonái alagutat fúrtak a kimai had­állások alá és ezekből a hadállásokból leve­gőbe röpítették a kínai hadállásokat, majd kézigránáttokkal és gépfegyverekkel támadták meg az ellenséget. Japán jelentés szerint a csatateret 30 000 holttest borítja. Varsói lapok moszkvai jelentése szerint a népbiztosok tanácsa felkérte Vorisolovot, hogy utazzék Szibériába és vizsgálja felül a távolkeleti szovjethadsereg harckészségét. Vo- risolov előreláthatóan négy hetet tölt Szibériá­ban és azután jelentést tesz tapasztalatairól. A népbiztosok tanácsa a jelentés alapján ha­tározza el, hogy a Szovjet beavatkozik-e a ja­pán—kínai háborúba, vagy továbbra is csak hadianyaggal támogatja a kínaiakat. A szerdai kerékpárrazzia eredménye Csabán Részletesen megírtuk lapunk csütörtöki , számában, hogy az államrendőrség közegei szerdán reggel Békéscsaba város egész terü­letén kerékpárraziát tartottak. A razzia pon tos eredményét tegnap még nein tudtuk kö­zölni, mert az összes jelentések nem érkez­tek be. Csütörtökön reggelre már az összes je­lentések befutottak a kapitányságra s igy most közöljük illetékes helyről kapott feiv'i J lágositás alapjá hogy a szerdán reggel tar­tott razzia eredményeképpen összesesen I46r kerékpártulajdonost jelentettek fel, akik ellen I kihágási eljárást indítanak. A feljelentett kerékpártulajdonosoknak vagy nem volt bejelentve a kerékpárjuk, vagy pedig nem volt náluk sem a kerékpárigazol­vány, sem a bejelentési lap. Ezeket elsőizben pénzbüntetéssel sújtja a rendőri kihágási biró a szabálytalanságokért.. 8 :r o b t Schmidt a válogatottban Délmagyarország válogatott csapata no­vember 13-án Svájcban Baselben, másnap pe­dig Reimsban Franciaországban portyamérkő­zést játszik s nincs kizárva, hogy még eset­leg egy harmadik mérkőzés is lesz talán Bor- deauxban. Boros Pál szövetségi kapitány a következőkép állította össze a portyacsapatot : Rozsnyay KÄC — Zsilinszky CsMÁV, Török HTVE — Kalocsay KEAC. Baróti SzAK, Csonka KEAC — Tóth II. KEAC, Schmidt GyAC, Albert SzAK, Kovács II. KEAC, Bo- dorik MAFC. Tartalékok : Papp SzVSE, Csül- lög BTE és Friedmann OTK. Lehetséges az is, hogy Albert nem tud szabadságot kapni s ebben az esetben Szabó HTVE megy a csa­pattal. Schrnidt beválogatása nagy örömet szerzett, neki jut a GyAC játékosok közül az a dicsőség, hogy külföldön válogatott csapat­ban képviselje a GyAC színeit. Remélhetőleg rászolgál a válogatottságára és megfelelő jó játékkal biztosítja bennmaradását. Baj van a csabaiakkal Múlt heti számunkban megemlékeztünk már róla, hogy szállongó hirek szerint a Csak és a Törekvés felfüggesztés alatt ját­szott és igy büntetőpontoknak néznek elébe! Az Alszövetség Hivatalos Közlönyében a kö­vetkezők olvashatók az ügyről. Az alszövet­ség pénztárosa Írásban jelenti, hogy a csabai alosztályban a békéscsabai Törekvés, a Csa­bai AK, az Eleki TC, a B. Hunyadi MSE, a Füzesgyarmati TE, a Mezőtúri Máv SE és az Orosházi FC, a szegedi alosztályban pedig négy egyesület a DLASz játékosbaleset biz­tosítási alap 1937. szeptember hó 30-ig ese­dékes első felét elkésve vagy egyáltalán nem fizették be. Az elnökség ezzel kapcsolat­ban megállapítja, hogy habár a pályán elért eredmények után szerzett bajnoki pontok el­vételét sok tekintetben sportszerűtlennek tart­ja s a bajnoki táblázat ily módon való korir- gálása magasabb szempontból esetleg kifogá­solható, mégis ebben a kérdésben minden te­kintetben az érvényben levő szabályzatok és határozatoknak megfelelően kiván eljárni. Megállapítja az elnökség, hogy fentebb felso­rolt egyesületek 1937 október hó 1-től kezdve, minthogy esedékes fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, felfüggesztés alatt játszot­tak. Miután az érvényben levő tanácsi hatá­rozat a felfüggesztést kimondja, ennél fogva az elnökség megbízza Adorján Károly társ­elnököt, hogy az országos elnökségtől kérjen véleményt a foganatosítandó alszövetségi in­tézkedések mikénti végrehajtására. Ezek szerint nyilvánvaló, hogy egy cso­mó mérkőzést meg kell semmisíteni és meg­felelő büntető pontokat levonni, amit azt az: ősz elején az MTE-vel szemben már megtet­tek a GyTE mérkőzésből kifolyólag. Az el­nökség igy szeretné kidriblizni a szabályokat. Gyula városa a GyAC—CsAK 1 : 1 mérkőzés­sel van érdekelve. Nem hisszük, hogy akár a GyAC, akár az MTE hagyná napnál világo­sabb igazságának sutbadobását. I _A piac árai: > ÁLLATPIAC : Borjú 1 kg, 0 80—0 90 Kecske db. —'—'— Birka 1 kg. —'— Bárány t kg. 0.00 Kövérsertés 0 90 — 1.00 Választ seit párja 35—36 6 h. sertés párja 100—105 1 éves sert. kg.-ént 112 TERMÉNYPIAC: Búza q 19.10-19.20 Árpa q 14 60-1470 Zab q. 14.60—14 70 Tökmag q 23—24 Tengeri ó. m. 11.50-12 50 Tengeri q cső. 7.50 7.70 Tengeri uj 9.40-9.50 Lucerna mag 1.60—180 TEJPIAC: Fiistöltszalonna 2.40 Füstölthus 1.80-2 — Kolbász 2.20-3 80 Tepertő 2 — Disznósajt —2.40 Virsli 3.— Sertéshús 1.80 Birkahús 1.20-1 40 Lóhus 1 kg — VADPIAC: Nyúl drb.-2.50 Fácán drb. 2.30-1.50­Fógoly 1.— HALPIAC: Ponty 1 kg 1.30—1.40' Harcsa 1 kg —.—.— Csuka 1 kg — Apró kevert —80 Kárász — Tehéntúró —24 Tehénsajt 1.60 Tejfel 1 liter 1.20 Tej 1 liter —16 Juh túró —40 Vaj kg 3 00 BAROMFIPIAC: Lud 1 pár 12 50-13.— Csirke 1 pár 2.20—2.40 Tyuk 1 pár 4.5—5'— Kacsa 1 pár 4.-----5.— Gy öngytyuk 197 Kövérkacsa kg 95—1.00 Csirke 1 kg 90—92 Tyuk 1 kg 90-92 Kövérliba kg —1 10 Tojás kg 1.45—1.50 Tojás db —8 Gyöngytojás kg. 1.05 HÚSPIAC : Bárányhus —­Marhahús 180 Borjúhús 2.—2 20 Sertés fej és láb —0 40 Zsir 1 80 Háj 1.70 Zsirszalonna 1.60 Sósszalonna 1.80 ÍÍENYÉRPIAC: Fehérkenyér —36 Félbarna —34 Barna —30 Sütemény db — 05 ZÖLDSÉGPIAC: Sárgarépa kg — 14 Gyökér kg —16 Kalarábé kg —10 Fokhagyma kg —30 Káposzta kg 10-12 Zeller 1 kg-22 Sóska i kg. —14 Spenót 1 kg —14 Vöröshagyma kg —08 Zöldpaprika kg. —10 Kelkáposzta —14 Zöldbab kg — 20 Birsalma-48 Szőlő —40 Körte — 80 Alma 30—60 Dió-70 Sütő tök drb.-06 Sütő tök kg. 25-80 Burgonya kamarási rózsa —06 BÉKÉS' politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jess’® Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom