Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-11-05 / 249. szám

2 BÉKÉS 1937 november 5 Még kevés a toronyóra javítására összegyűlt összeg Eddig minden munkakere­sőnek tudtak munkát adni A mezőgazdasági munkák befejeződéséhez 1 küzelednek és ez természetszerűen magával hozza, hogy a munkásság lassankint munka- nélkülivé, iiletve munkakeresővé válik. Bár meg­közelítőleg sem olyan nagy mértékben, mint az elmúlt években, különösen két évvel eze­lőtt, de már jelentkeznek a városi munkaköz­vetítőnél a munkát kérő munkások. A mun­kások munkához juttatása ez idő szerint nem ütközik nehézségekbe. A közelmúltban kül­döttek mintegy 40 munkást Méhkerékre, szer­dán pedig újabb harmincas csoportot a so- mogymegyei Sulokra kubikosmunkára. A munkások utazási költségeit a város előlegezi. Az angolok mégis elismerik Franco kormányát A Daily Herald jelenti, hogy az angol kormány, amint lehetséges lesz, elismeri Franco kormányát, mert az a meggyőződés kerekedett felül, hogy Franco megnyeri a háborút. Az angol kormány francia hivatalos körök előtt sem tagadta, hogy bár még nem ismerte el Franco kormányát, mégis szívesen küldött konzulokat a nemzetiek kezén levő városokba, mert arra szükség volt az angol érdekek meg­védése érdekében. Vármegyei kis hírek Orosháza: Az orosházi galamb- és házinyultenyésztők sikereket értek el a békési baromfikiálliláson. — Orosházán a faárak el­lenőrzésével egy esküdtet bíznak meg. — Az orosházi járásban 6061 kerékpár van beje­lentve. Békéscsaba: Kerékpárrazziát tar­tott szerdán reggel a rendőrség Békéscsabán. A razzia során számos olyan kerékpártulajdo­nost találtak, akik elmulasztották kerékpárjaik kötelező bejelentését. Az ilyeneket előállították leigazoltatás végett a kapitányságon és meg­indították ellenük a kihágási eljárást. — Birtokba vették a békéscsabai vitézek és gaz­dák ünnepélyes külsőségek között a dobozi parcellázás során reájuk eső füszegi földe­ket. — Békéscsabán 800 költözködés volt ok- tóberban. Sikerült az idei hagymakampány Sok szó esik utóbbi időben a hagymaki­vitel alakulásáról. Megbízható helyről szerzett információnk szerint a kivitel kitünően halad és eddig 2000 vagon hagymát sikerült kiszál­lítanunk. A készlet már alig tehető többre 4— 500 vagonnál. Az idei hagymakonstrukció be­vált. A hagyma ára most már 12'10 pengő, a fokhagyma ára pedig 14—16 pengő között mozog. A hagyma árának igen kedvező ala­kulását jellemzi, hogy más esztendőkben a fokhagyma ára a négy-ötszöröse szokott lenni a vöröshagyma árának, holott most aiig 20 százalékkal drágább. Azoknak a hagymatermelőknek, akik a kapmány elején 3'50-4 pengőért adták el a hagymát, a kiviteli szervezet már eddig má­zsánként egy pengőt tartalékolt, vagyis ezek is élvezni fogják a kedvező értékesítés elő­nyeit. A hagyma átlagára az értékesítés eddigi folyamán 6—6‘50 pengő körül mozgott. Mindezek az adatok azt mutatják, hogy a hagymaértékesités jól sikerült ebben az esztendőben. Tisztelettel értesítem a n. b. közönséget, hogy szombaton este, november 6-án a Békés­megyei Kaszinóban ilsziiilmos vacsora lesz 8 órai kezdettel. Jó faj borok. Pontos kiszolgálás. Kon­koly Tihamér és cigányzenekara muzsikál. Szives pártfogást kér: Sch ini^otz János vendéglős 1217 1-1 Tegnapi számunkban megírtuk, hogy a római katolikus templom toronyórájának javí­tására szükséges összeget társadalmi gyűjtés utján iparkodnak biztositani. Annak a remé­nyünknek adtunk kifejezést, hogy most már nem lesz akadálya a toronyóra rendbehozata­lának. Úgy látszik azonban, hogy ez a biza­kodásunk egy kissé korai volt, mert a mai nap folyamán úgy értesültünk, hogy bár van bizonyos áldozatkészség a közönségben, a szükséges összeget aligha lehet teljesen gyűj­tés utján biztositani. Minthogy azonban az óra megjavítása nemcsak katolikus egyházi, hanem egyetemes városi érdek is, hisszük, hogy Gyula megyei város, mint testület is kiveszi a részét az órajavitás terheiből. A belvárosi katolikus templom tornya Közegészség elleni kihágás miatt emelt vádat a békési kir. járásbiráság Szabó Mária békési kártyavetőnő eilen, mert öt egyén ré­szére gyógyszert adott el. Szabó Mária tagadja a vádat, A tanuk vallomásából kitűnik, hogy az asszony kár­tyavetéssel foglalkozott és jósnő hírében állt. Hiszékenyembereknekkártyábólkivetette, hogy egészségesek-e, vagy „rontásában szenvednek. Ha a kártya rontást mulatott, akkor különle­ges szertartás közben érthetetlen szavakal mormolva rongyokat csavart össze, vagy pe­dig egy cukorspárgára kötött görcsöket oldott meg s dobta a Körös vizébe. A babonás em­berek félve tisztelték a nagytudásu jósnőt, aki szerintük a szellemekkel tanácskozott. Meg is fizették minden ténykedését. Uj világértekezlet Összeült a csendesóceáni konferencia Brüsszelben a Salle des Academie tanácskozó­termében. A tanácskozáson tizenkilenc hata­lom vett részt, hogy döntsön a világégéssel fenyegető távolkeleti konfliktus ügyében. Spaak belga külügyminiszter, a konferen­cia elnöke, drámai beszédben mutatott rá a világot fenyegető súlyos veszedelemre és fel­kérte a konferencia tagjait, hogy minden tő­lük telhetőt kövessenek el a béke megmen­tése érdekében. A konferencia sikerének kilátásait nagy­mértékben csökkenti, hogy Japán távoltartja Emlékezetes, hogy a gyulai kereskedők túlnyomó része az üzletizárórának a téli hó­napokban egy órával leendő megrövidítése iránt mozgalmat indított. Ezzel világítási és fűtési költségeknek megtakaritását célozza. Minthogy egyhangú megegyezést nem sikerült létrehozni az érdekeltek között, a gyulai ke­reskedelmi csarnok elnöksége az érdekeltek nevében kérvénnyel fordult a város polgár- mestere utján a kereskedelmi miniszterhez, kérve, hogy a miniszter rendelje el az üzle­Két hir a világ két tájáról, melyek na gyón egymás mellé kívánkoznak és igy egy­más mellett jellemző képét adják a mai kapi­talizmus teljesen öncélú, antiszociális gazdál­kodásának és a helytelen vagyon- és jövede­lem megoszlásnak. Amsterdam, 1937. október. A nemzetközi heringkartell úgy határo­zott, hogy az idei bőséges heringárukat nem bocsájtja teljes mértékben piacra, mert ezáltal az eddig fenntartott árak lényegesen megol­csóbbodnának. Az árak fenntartása érdekében tehát utasították a tengerparti halfeldolgozó vállalatokat, hogy mintegy 6,000.000 magyar pengő értékű, már szállításra kész becsoma­í egyúttal tüzérségi megfigyelőhely is, de meg | központi fekvésénél fogva is szükséges, hogy i pontosanjáró órával legyen felszerelve. A tár­sadalom még bizonyára megteszi, amit meg­tehet és bizonyosra vesszük, hogy a város vezetősége sem fog elzárkózni annak lehetővé- tétele elől, hogy a gyulai katolikusok nagy ünnepére, az egyházmegyei Eucharisztikus Napra a tornyán egy világitó számlapú, pontos óra mérje a mérhetetlen időt. A belvárosi Szociális Misszió vezetősége köreiből úgy értesülünk, hogy a misszió min­den akciója most a szegénygyermekek kará­csonyi felruházását igyekszik" lehetővé tenni és igy a toronyórára való gyűjtésbe nem kap­csolódhatnak be úgy, amint szeretnék. A lefolytatott bizonyítási eljárás után a járásbíróság közegészségelleni kihágás miatt 8 napi elzárásra ítélte Szabó Máriát. Fellebbezés folytán szerdán délelőtt tár­gyalta a fenti ügyet a gyulai kir. törvény szék Szakolczay büntető fellebbviteli tanácsa. Dr. Schröder Gábor ügyész a közegész­ség elleni kihágás helyett inkább a kuruzslás vétségét látta fentforogni s szigorú bünte­tést kér. A törvényszék az első bíróság Ítéletét megsemmisíti s a békési járásbíróságot uj tár­gyalás megtartására utasítja. Elrendeli a nyo­mozati iratokban szereplő több ki nem hal- gatott tanú utólagos meghallgatását. a béke érdekében magát a megbeszéléstől és Sanghaj mellett a fegyverek erejére támaszkodva akarják befe­jezett tények elé állítani a világot. Ilyen körülmények között, az eddigi megí­télés szerint két ut áll nyitva a ksnfereneia számára: vagy visszautalják az egész kérdést a Népszövetség illetékességébe, ahol esetleg alkalmazzák az alapokmány 16-ik úgynevezett szankciós szakaszát, vagy pedig együtt tartják a konferenciát és a tárgyalásokat elhúzva igyekeznek időt nyerni a két harcban álló fél közötti békeközvetitésre. teknek egy órával előbb való bezárását. A város polgármestere mindenek előtt meghall­gattatta a még nem nyilatkozott kereskedőket és az alkalmazottakat is. Az utolsó nyilatko- zatgyüjtő iv szerdán érkezett be a városhoz, ahonnan az iratokat azonnal áttették vélemé­nyezés végett a szegedi Kereskedelmi és ipar­kamarához. Ha onnan visszaérkeztek az iratok, a polgármester a kereskedelmi miniszterhez terjeszti fel döntés végett. golt heringet dobjanak vissza a tengerbe. * London, 1937. október. A brazíliai törvényhozás megszavazta, az uj kávétörvényjavaslatot, amelynek értelmében a kávé világpiaci árának alátámasztására az 1937. évi kávétermés 70 százalékát elégetik. A szenátus 500.000 fontot szavazott meg a kávépusztitás céljaira. PAPÍRSZALVÉTÁK, TORTAPAPIROK szépek, olcsók DOBAYNÁL Kuruzsló-e a békési Szabó Mari? A záróraügy most került a kereskedelmi- és iparkamarához Jellemző a mai liberális gazdasági rendszerre

Next

/
Oldalképek
Tartalom