Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-10-10 / 229. szám

Gyula,1937. október 10 vasárnap IXIX. évfolyam 229 szám gierkcsztfiség és btadóltlvrJal gyula Városház-utca 7 saám Telefon Gyula 38. Politikai napilap *'6s*«ríieszl6; iííiBAY FERENC f Előfizetés egy hóra ‘helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Arad — Gyula... A szerdai borongós októberi napon el­gondolkoztam azon, hogy nyolcvannyolc év nem is olyan nagy idő a nemzet életében, mégis elegendő ahhoz, hogy olyan nagy nem­zeti tragédiák emléke, mint amilyen 1848 ok­tóber 6.-án játszódott le Aradon, lassan elhal­ványodjék. Aztán eszembe jutott az, hogy mig Arad nem volt idegenek orzott zsákmánya, addig az országos kegyelet középpontja volt, most csak a gondolat szállhat oda a kazamaták közé, bár valljuk meg, hogy sokkal kevesebben gondolnak mostanában az aradi Golgotára, mint azelőtt. Szállnak az évek, halványodnak az emlékek. Pedig nemcsak romantikus boron­gás az aradi emlékek ápolása, nemcsak a megszokás teszi ünneplővé, szomorúan ünnep­lővé azoknak a lelkét, akik mégis elmennek gondolatban, hogy egy csendes imában áldoz­zanak azok emlékének, akik a hazáért min­dent áldoztak. Az a nemzet, amely nem csüng múltjának megszentelt emlékein, amelynek nincs lelkében nemzeti panteon, az már kezdi levetni nemzeti jellegét, annak már nemsokára mindegy lesz, hogy a magyar vér áztatta té- reken az idegen az ur- Nagyon nagy jelentő­sége van a magyarság nemzeti ünnepeinek még ma is, sőt talán ma még inkább, mint bármikor. Hiszen, ha körültekintünk a világon, mindenütt magasan lobog a nemzeti érzés, mindenütt a legmagasztosabb kultuszt űzik a nemzeti múlt emlékeiből. És ezt nemcsak ke- kegyeletes érzésük, nemcsak hálájuk sugallja, hanem az a józan meggondolás, hogy az a •nemzet, amely ragaszkodik történelmi emlékei­hez, nagyra értékeli jelenje és jövője felépíté­sét is. Nálunk is ez a meggondolás vezette a kormányt, amikor október hatodikét nemzeti ünneppé avatta. Ma nem mehetünk Aradra gyászünnepet ülni, de mi gyulaiak mégis olyan kegyeletes módon ünnepelhetnénk meg az ok­tóberi gyásznapot, hogy ez a mi ünneplésünk az országos ünneplés középpontjává lehetne. Hiszen nemzeti hőseikre vonatkozó minden emléket gondosan összegyűjt minden magát valamire értékelő nemzet: fák, amely alatt Rákóczi megpihent, egy patak, melynek part jain Mátyás király vadászott, mind a nemzeti kegyelet és tisztelet tárgyai. Nos, nekünk gyu­laiaknak sok olyan emlékünk van, amelyek szoros összefüggésben vannak az aradi tragé­dia mártírjaival. Hiszen köztudomású, kogy a 13 aradi vértanú közül 9 Gyulán tette le a fegyvert, a gyulai múzeumban őrzik az egyik vértanú kettétört kardját, a gyulai várban még meg­van az a sötét helyiség, amelyben a szabad­ságharc oroszlánja, Damjanich tábornok fogva volt, még vannak házak, amelyben megszáll­tak a fegyverletételt Gyulán megért aradi ál­dozatok. Ennek a sok megszentelt emléknek az egész országban ismeretesnek kellene len­nie és valljuk be, hogy még nálunk is olyan kevesen tudják mindezt. Nagy, kifejlett kul­tusza kellene, hogy legyen városunkban az aradi hősök emlékének és szégyenkezve is­merhetjük be, hogy ha valaki idegen arra kérne bennünket, hogy kalauzoljuk őket ezek­hez az emlékhelyekhez, bizony nagyon keve sen akadnának, akik ennek a kérésnek eleget tudnának tenni. Az iskolákban a negyvennyol­cas idők tanításának ezek körül az emlékek körül kellene összpontosulnia és mindenütt hangsúlyozottan kellene megemlékézni a helyi­vonatkozásokról. Most azonban nem szemrehányásokat akarunk tenni a jelen egyáltalában nem di­cséretes állapotokért, mert hisz azokért mind­nyájan : hatóság és társadalom egyformán fe­lelősek vagyunk. Inkább azt szeretnénk sze­rény sorainkkal elérni, hogy a jövőben mindez máskép legyen. Fogjanak össze a hatósági és társadalmi tényezők, iskolák és magánosok egyaránt, hogy itt Gyulán zarándokhelye le­gyen a magyarságnak, hogy ide összpontosul­jon az aradi hősök kegyeletes kultusza. Ehhez azonban az szükséges, hogy elsősorban mi, gyulaiak fogjunk össze és tegyük ezt az ok­tóberi gyászünuepet olyan magasztossá, hogy arra felfigyeljen az egész ország és jöjjenek ide kegyeletük adóját leróni mindenünnen, ahol magyarok gyászolják az ország tragédiá­ját. Ehhez az összefogáshoz nem kell sem pénz, sem egyéb anyagi adottság a már meg- • levőkön kívül, csak ünneplő lélek, csak ün­nepi összeforrása a magyar lelkeknek. Nem gyászunkban akarjuk mi kiélni magunkat, hogy aztán a gyászünnepek elmúltával min­den csak annál nagyobb letargiába, passivi- tásba sülyedjen, hiszen a gyászünnepek célja éppen az, hogy erőt adjanak a további küz­delemnek. Vigyázzunk azonban, nehogy ezzel is úgy járjunk, mint az Erkel-kultusszal, vagy a Dürer-kultusszal, nehogy maradjon minden a régiben, ne történjen semmi, mert nemcsak városunk jobbjait, hanem az egész nemzet előtt felelősek vagyunk, ha nem tesszük meg, ami módunkban áll és amit könnyen megte­hetnénk. Ne intézzük el az ügyet azzal, hogy Gyulán úgy sem sikerült semmi ; ennek a mentalitásnak egyszer már vége kell, hogy szakadjon, egyszer már fel kell rázni önmagun­kat a minden mindegy elernyesztő tétlenségéből. Egészen bizonyos, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell, ha mi is úgy akarju; és a mi hibánk, ha nem lesz belőle semmi. Pro memoria. A romániai 1938.—37. évi érettségi vizsgálatok Minden igazságosan gondolkozó embert felháborít az a mód, ahogy az érettségi vizs­gálatokat lefolytatták a magyar intézetekben. Köztudomású, hogy az érettségi vizsgálatokat tiszta román bizottság előtt kell letenniük e kisebbségi tanulóknak. A bizottságok nem az anyag tudását veszik figyelembe, hanem azt, hogy a tanulók románul mennyire tudták ma­gukat kifejezni. A francia és a latin nyelvből való fordítás nem az illető tanuló anyanyel­vére, hanem románra történik. Hasonlókép­pen az írásbeli latinra és franciára való for­dítást román szöveg alapján eszközük. A vizsgára jelentkező tanulók közül a legtöbbet már az írásbelin elbuktatják úgy, hogy azok szóbelire már nem is állhatnak. Százszámra buktatják el a román vizsgázóbizottságok a magyar tanulókat. A nagyszebeni érettségi vizsga eredménye még a román körökben is megdöbbenést okozott. A 105 jelölt közül 59 már az írásbelin elbukott, továbbá 17 a szó­beli vizsgán. A jelölteknek tehát 74.3 száza­léka elbukott és csak 25.7 százaléka ment át. A tordai kisebbségi iskolák vizsgáján, ahol a tordai állami fiú- és leányliceum, a gyulafehérvári róm. kát. főgimnázium és a nagyenyedi ref. főgimnázium diákjai vettek részt, Onisifor Gybu elnökölt, aki a magyar egyházak ellen intézett állandó támadásaival és a magyar egyházi vagyonok elvételével tette magát híressé. Az eredmény természete­sen nem maradt el: 83 tanuló közül 64 (77.1 százalék) elbukott és csak 19 (22.9 °/0) | ment át. A marosvásárhelyi református kol­légium 18 érettségire jelentkezett tannlója közül csak 4 ment át (77.8: 22.2). Aradon 87 növendék közül 44 (50.6 %) ment át, mig 43 (49.4 %) elbukott. Temesvárott 239 jelentkező közül 139 (58.2 %) ment át. A székelyudvar­helyi vizsgáztató bizottság előtt vizsgázó 80 tanuló közül 33 (41.3 %) vizsgázott le. Így folytathatnánk végig minden magyar iskolán. A rendelkezésre bocsátott intézeti adatok szerint 831 növendék közül 57 % elbukott az érettségi vizsgálaton és csak 43 % ( 70) ment át. A többi erdélyi magyar intézetek vizsga- eredményeit a rendelkezésre álló adatok nem közük, joggal feltételezhető, hogy az ered­mények azoknál sem voltak különbek. A ro­mán közoktatási törvény megengedi, hogy az érettségin elbukott tanulók még két Ízben megkísérelhessék a vizsgázást, természetesen ismét román vizsgázóbizottság előtt. A ma­gyar tanulók közül, a legtöbb meg sem kí­sérli a vizsgázást a tetemes anyagi kiadások (a vizsga helyére való utazás, magas vizsga- díj, stb.) miatt, hanem másfelé próbál meg­élhetést és elhelyezkedést keresni, vagy kül­földre megy, hogy ott az érettségit valamelyik iskolánál letegye és abban az országban foly­tathassa felsőbb iskolai tanulmányait. Azok­nak a tanulóknak pedig, akik javifó vizsgára állnak, legnagyobb részét újra és újra elbuk­tatják, elvágva előlük ezzel a továbbtanulás lehetőségét. pb——ni imiB'in MiniaaPTFAairTTwrwiHMiBMMKaggra*-, 3sksb Újabb pályázati hirdeímény a ir!ti*o»f tisztiügyészi állü&gv­Vitéz dr. sarkadi Márki Barna Békés­vármegye alispánja október 8-i kelettel újabb pályázati hirdetményt bocsátott ki az ürese­désben levő városi tiszti ügyészi állásra. A pályázati hirdetményt lapunk más helyén tel­jes egészében közöljük. A különbség a mos­tani és az előbbi pályázati hirdetmény között annyi, hogy a pályázati feltételek között nem szerepel az előző pályázati hirdetménybe fel­vett az a kitétel, hogy az állás elnyerésének nem minősítési feltétele az, hogy a pályázó az ügyvédi kamarának bejegyzett tagja legyen. Aki már az előző hirdetmény alapján pályá­zott az nem kell, hogy újból pályázzon, mert úgy tekintik, mint aki ez uj hirdetmény alap­ján adta be pályázatát. Két év alatt nagyot emelkedett a földek ára A sajtóban nagyban foglalkoznak a föld árának : nagyarányú emelkedésével. Egy bizonyos, hogy a kormány helyes gazdasági politikájának következményeképen beállott kedvező gabo­naárak, nagyban növelték az utóbbi évek fo­lyamán a mezőgazdaság rentabilitását. Ennek tulajdonítható az a körülmény, hogy főleg a gabonatermö vidékeken napról-napra emelked­nek a földárak. Néhol a búza és gabonatermő földek árai 200—300 százalékos emelkedést mutatnak a tavalyelőtti földárakhoz képsst. ; Nálunk Gyulán a helyzet még nem ala­kult ki ennyire, mert tudakozódásunkra több oldalról azt az egyöntetű választ kaptuk, hogy a földárak emelkedése itt nem haladta meg a száz százalékot. Gyulán a búzatermő földek ára a hatva­nas évek óta az 1927-es évig állandóan emel­kedett. amikor is egy közepes minőségű szántó ára 1200—1500 pengő között mozgott. 1927 után megkezdődött a föld árának lassú visz- szaesése. Legmélyebb pontját 1930—1932 évek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom