Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-01-29 / 23. szám

LXVIII. évfolyam 23. szám Szerda Gyula, 1936 január 29 Előfizetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 P 50 fillér Hirdetósi dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Oobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 8 fillér. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. Eltemették V. Györgyöt (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Miiry királyné hétfőn este gyermekei és unokái kíséretében felkereste György király ravata­lát. A királynét és hozzátartozóit a teme­tésre Londonba érkezett királyok és trón­örökösök is elkísérték. A királyné és kísérete 20 percig tartózkodott a ravatalnál. Hajnali 4 órakor a parlament előtt majdnem rendzavarás történt. A kapukat ugyanis amikor lezárták, még mindig óriási tömeg várta, hogy bekerüljön a Westminster- hallba. A tömeg 5 órakor küldöttséget menesztett Baldwin miniszterelnökhöz, hogy kérje a kapuk felnyitását, a miniszterelnök azonban közölte, hogy nem fogad. A temetésre óriási készülődés folyt egész Londonban. Az útvonalat, amerre a király koporsóját vitték, fellobogózták. Az útvonal házaiban az erkélyeket már jóelőre lefoglalták, sőt egyes üzletek kirakatait is kiürítették s ülőhelyeket rendeztek be bennük. A király temetésének idejére Balthazár püspök rendelete értelmében a debreceni re­formátus nagytemplom Rákóczi 'harangját is meghúzták, aminek elrendelésére nemcsak az angol és a magyar nemzet közötti szívélyes kapcsolatok késztették az egyház főpásztorát, hanem az a körülmény is, hogy amikor 1752-ben a megszűnés veszedelme fenyegette a debreceni kollégiumot, részére az angolok 2500 fontos alapítványt létesítettek s annak kamatait még mai is kapja az iskola. A király temetése 800.000 ember rész­vétével kedden reggel vette kezdetét. A ren­det 8.000 rendőr tartotta fönn, s az útvo­nalat a parlamenttől a pályaudvarig 11.000 főnyi katonai csapat szegélyezte. A temetési szertartásra Edvárd király és a királyi csa­lád tagjai egyszerű kétlovas fekete hin tón érkeztek meg. A király koporsóját, miután (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A bel­grádi cseh követ az egyik belgrádi lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy min­den alapot nélkülöz az a feltevés, hogy, Csehszlovákia Schuschnigg kancellár prágai utjának eredményeképpen eltávolodik a kis- antant politikájától. Prágában a tárgyalások során kizárólag csak Ausztriának Csehszlo­vákiához és a kisantanthoz való viszonyáról felhelyezték az ágyutalpra, letakarták a nem­zeti lobogóval és ráhelyezték az uralkodói jelvényeket. A másfél kilométer hosszú gyász­menet elején a katonaság haladt, soraikban a külföldi haderők képviselőivel. Utánuk az angol tábornoki kar tagjai haladtak, majd a skót dudások, akik mélabus dalokat játszot­tak. A koporsó előtt a norfolki herceg lépdelt, mögötte az udvari méltóságok, majd a 142 tengerész által húzott ágyutalp következett az uralkodó koporsójával. A koporsó után Edvárd király haladt testvéreivel, közvetlen mögöttük az uralkodók, trónörökösök és m;ís államfői méltóságok. Utánuk egyszerű két­lovas fekete hintóbán Mary özvegy királyné és az uralkodóház női tagjai haladtak. Mig a gyászmenet a parlamenttől a pályaudvarig haladt, 70 ágyulövés hangzott el. Kinn a pályaudvaron a király koporsóját a fegyveres erők tisztelgése és diszsortiize mellett helyez­ték be a vasúti kocsiba. Windsorban a temetési szertartás dél­után negyed háromkor vette kezdetét, a yorki és centerbury érsek, valamint a win­chesteri és az oxfordi püspökök közremük - désével. A winchesteri érsek a király ko­porsója fölött a Jelenések könyvéből olvasott fél néhány bekezdést és amikor a „por a porhoz, hamu a hamuhoz“ szavakhoz ért, a király koporsója a kripta üregében lassan sülyedni kezdett és egész Angliában eldör­dültek a kétperces gyászt jelző ágyulövések. A király koporsója után Edvárd király egy ezüstvederből ősi szokás szerint néhány rögöt dobott. A temetési szertartást, amely fél 11-kor a Westminster-hallban kezdődött és ott 11-ig, majd Windsorban 14 óra 15 perctől jóval 15 óra utánig tartott, a magyar rádió is közvetítette. volt szó, nem pedig arról, hogy Csehszlovákia Ausztria oldalán bármilyen formában is> hátatforditson eddigi politikájának. Kijelen­tette továbbá, hogy Csehországot a Habsburg- restauráció kérdésében a bledi egyezmény határozatai kötik és ezt a körülményt Schuschnigg kancellár is magától értetődő tényként vette tudomásul. A baloldali pártok győzelme Görögországban (A „Békén“ tmlósitója ■ jelenti.) A görög képviselőválasztás meglepetésszerűen a baloldali pártok győzelmével végződött. A legnagyobb meg­lepetést azonban Venizelosz, volt miniszterelnök szabadelvű köztársasági pártjának előretörése okozta, amennyiben a párt 125 mandátumot szer­zett. A kommunisták 10 főnyi képviselethez jutot­tak az uj parlamentben. Illetékes körökben nem tartják lehetetlennek, hogy. mert a caldaristákat és a venizelistákat aligha sikerül együttműködésre bírni, a király olyan kormánynak ad megbízást, amely előkészítené az újabb választás kiírását, illetve a parlament feloszlatását. Nem engedi a kormány felemelni a barnakenyér árát (A „Békés“ tudósítója jelenti) A barnakenyér árának legutóbbi szabályozása óta a lisztárakban bizonyos emelkedés történt, s erre való hivatko­zással a pékek többek között a barnakenyér árát is fel akarták emelni. A kormány az árelemzö bizottság meghallgatása u’án úgy határozott, hogy a barnakenyér régi maximális árát fenntartja, nehogy a szegényebb néposztály a kenyérdrágulás következtében még nehezebb helyzetbe kerüljön. Graziani Adisz-Abeba felé nyomul (A „Békés“ tudósítója jelenti) Graziam tábornok miután 10 napig tartó csatában Deszta herceg csapatait szétszórta és Negellit elfoglalta, ismét megkezdte előnyomulását, s jelenleg csapatai Adisz-Abebától mindössze 220 km-re állanak. Katonai körökben úgy vélik, hogy az olaszok rövidesen támadást kezdenek Harar ellen, aminek igen nagy taktikai jelentősége van, mert Graziam tábornok frontjának jobb szárnyán minden veszély­nélkülivé teszi a csapatmozdulatokat. Me ff is sor kerül az olaj zárlatra ? (A „Békésu tudósítója jelenti.) Az esős időszak közeledte arra készteti az olasz had­vezetőséget, hogy a hadmozdulatok ütemét fokozza és céljait mielőbb elérje. Angol politikai körökben nem tartják lehetetlennek, hogy az események következ­tében mégis csak sor kerül az olajzárlat elrendelésére. Fesztyué állapota válságos (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Feszty Ávpád- nét néhány nappal ezelőtt baleset érte. Fürdő­köpenye a fürdőszoba kályhájától tüzet kapott s az idős uriasszony súlyos égési sebeket szenvedett. Kedd déli híradás szerint a hires magyar festő­művész özvegyének állapota válságosra fordult. Szaüaiüábra Helyezi Beme Lászlót (A „Békésu tudósítója jelenti.) Mint ismere­tes, Deme Lászlót a győri ügyészség nemzetgya- lázó röpirata miatt letartóztatta. A törvényszék 5000 pengő óvadék ellenében szabadlábra helyezte. Kölcsönt akar felvenni Franciaország Angliában ? (A „Békés“ tmlósitója jelenti.) Meg­írtuk, hogy az angol király temetésére Lon­donba, érkező politikusok felhasználják az alkalmat arra, hogy fontos politikai meg­beszéléseket tartsanak. Hir szerint úgy Flandin francia, mint Neurath báró német külügyminiszter tanácskozni fog Eden kül­ügyminiszterrel. Egyes párisi lapok tudni vélik, hogy Flandin Londonban egy 3 milliárd frankos kölcsön ügyében tárgyal. A lapok tiltakoznak a kölcsön felvétele ellen, mert attól tartanak, hogy a nagyösszegii kölcsön felvétele teljesen az angolok befolyása alá helyezi a francia politikát. Hiába volt Schuschnigg Prágában?

Next

/
Oldalképek
Tartalom