Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-01-26 / 21. szám
BÉKÉS HároniésfélniIlSió facsemetét ültettek el a múlt év folyamán a vármegyében 1# e?.er hóid erdőnk van (.4 „Békés“ munkatársától) Baldócsy István foerdőmérnök, a békéscsabai erdő- felügyelőség vezetője a vármegye erdőterületeiről s a fásítás eredményeiről részletes ismertetést készített. Ismertetéséből megtudjuk, hogy a Békésvármegye területén fekvő erdők összkiterjedése az erdőtörzskönyv adatai szerint az 1935 év végén 10,438.3 kát. holdat tesz ki. Egybevetve ezt az adatot az 1934 év végi erdőterület állományával, 10,457.3 kát. holddal, a törzskönyvezett erdőterületben az 1935 év 'folyamán 19 0 kát. hold apadás mutatkozik. Ez az apadás a bányai ág. ev. püspökség Nagyszénás község határában fekvő erdejének az erdők sorából való kibocsátásának, valamint az erdők azonosításánál megállapított területváltozásoknak a törzskönyvi keresztül vezetéséből adódik össze. A vármegye területén fekvő erdőbirtokokon az 1935 év folyamán összesen 210.4 kát. hold területet kellett volna beerdösiteni, ezzel szemben a mesterségesen beerdösitett és természetes utón fel- ujult erdőterületek összkiterjedése 147 3 kát. holdat tett ki, s igv az erdősítések terén 63.1 kát. hold hátralék mutatkozik. Ezen kedvezőtlen eredmény oka elsősorban az elmúlt év időjárási viszonyaiban keresendő. A tavaszi erős fagyok s a szokatlanul nagy hőséggel párosult rendkívül tartós szárazság helyenkint a megtelepitett fiatal erdősítésekben 100 százalékos pusztítást is okozott. Az erdősítési hátralék előidézésében jelentékeny tényezőként szerepelnek még a nehéz gazdasági viszonyok, az idei igen gyenge mag- termés és az ezzel járó vetőmagbeszerzési nehézségek. A vármegyei 7 csemetekertből az erdőfelügyelőség az 1935 év folyamán 897 birtokos részére 3,C37.200 drb. csemetét és 44,537 drb. snhángot szolgáltatott ki teljesen díjmentesen. A kiosztott csemeték és suhángok felhasználásával Békés vármegyében 152.9 kát. hold uj erdőt, 106.2 kát. 'hold gazdasági fásítást és 223.9 kát. hold kiterjedésű fasort létesítettek, 240.2 kát. hold területen pedig az aszálykárok okozta hézagok pótlására és nem sikerült fásítások megismétlésére használták fel a csemetéket és suhángokat Szikes talajokon az 1935 évben 25.1 kát. holdon t rtént fásítás. A lakosság általában véve ügyszerettei, készséggel, önként végzi a fásítás áldozatos munkáját, azonban készségtclen, hogy a részbeni sikertelenség előidézésében a kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett része van a hozzáértés hiányának is. Fontos szerep jutna e téren a fásítást végző gazdák szélesebbként kioktatásának. Igazgatási szempontból Békésvármegyc eddig a debreceni erdőigazgatóság területéhez tartozott, s az erdőfelügyelettel járó teendőket a szolnoki erdőfelügyelő - , az állami kezelés teendőit pedig a békéscsabai erdőhivatal látta el. Az 1935 évi IV. t. c. alapján Békés vármegye az újonnan létesített szegedi erdő- igazgatóság illetékessége alá utaltatott -- a békéscsabai erdőhivatal egyidejű, megszüntetése mellett úgy az állami erdőfelügye letet, mint az erdők állami kezelésével járó összes teendőket a Békéscsaba székhellyel újonnan létesített erdőfelügyelőség végzi. Ezek a szervezeti változások személyi változásokat is vontak maguk után. A szegedi erdöigazgatóság vezetésére Balás Emil m. kir. lőerdőtanácsos kapott megbízást; Békés vármegye eddigi erdőfelügyelője, Kiss Zoltán ni. kir. erdőtanácsos pedig a szolnoki erdőfelügyelőség vezetője lett. A békéscsabai er- drőfeliigyelöség vezetésére Baldóczv István foerdőmérnök kapott megbízást, mig a megszüntetett békéscsabai erdőhivatal teendőt ellátó Galambos József in. kir. erdőmérnököf a győri erdöigazgatósághoz helyezték át. A pavitionban lesz a vitézi bál Magyaros jelleget akar adni a hálunk a rendezőség (A „Békés“ munkatársától.) A vármegyei vitézi bál előkészítése során a vármegyei vitézi Társadalmi Bizottság keretében a gyulai nemzeti s asszony k is akcióba léptek s a teendők megbeszélése végett összejöttek a Casinóban. Jelen voltak, vitéz Ákosfy Birráné, vitéz Ferenczy Lászlóné, vitéz Gaál Kálmánné, vitéz Bárkái Rezsöné, vitéz imrei Róbertné, vitéz Láng Ernőné, dr. vtéz Marki Barnáin;, dr. vitéz Pánczél Józsefné, vitéz Rábay Ferenc; é és vitéz Técsy Lászlóné hemzetes asszonyok. A megbeszélések alapján már most megállapítható, hogy a lelkes ügyszeretet, találékonyság, Ízlés, gyakorlatiasság, a kedves és szives segiteniakarás, a felelősségérzet, — amelyek egyéb nemes tulajdonságok mellett a magyar asszoryokat és családanyákat olyan kiválókká teszik. — előre biztosítékát adják annak hogy a nemzetis asszo nyoknak, mint a bál há-iasszonyainak, a rendezésbe való bekapcsolódása, az annyi szeretettel felkarolt vármegyei vitézi bál sikerét minden tekintetben biztosítja Irányadó szempontul tűzetett ki, hogy a bál magyaros jellege minden vonatkozásban kidomborodjék s ezért ezúton is felkéri a rendezőség usry a férfiakat, mint a hölgyeket, hogy aki csat ti h-ti, m gyár ruhában vegyen rész.t a bálon. Amennyiben műnk keresztülvitele cihán - hatatlan akadályba nem ütköznék, — tervbe vau véve magyarruhás párok régi magyar tánca — (palotás, körmagyar, vagy tobor ó). Megfelelő szánni magyai ruhás-pár jelentkezz se esetén a bái megnyit; s > * lőtt pálcás urak vez< lésével a magyar- ruhsok formális Elvonulást rendeznek. E tervek előkészítési végett felkérjük azokat a hölgyeket és urakat, akikre k (talán az clöbt i évek magyar báljára 102 Dukeréki régi és uj erdőgazdaságban termeit és tárolt rozsé, t n s k ó, kerítésoszlop olcsó szabóit árban készpénzfizetés gllMl Venni számi -kozok utalványokat válthatnak Gyulán Br. Wenck. B. u. 3l-b. ti.. alatt, ahol a minták is megtekinthetők. Paradicsommajori gazdaság. magyar ruhájuk van. szíveskedjenek ezt a körül-'y ménvt tcí-fono . (Gyula 2, vagy 8) vagy levelező- * lapon, vagy akár a v rm’gyehaz portásánál lead j 'ható levélben, vagy szóval, az illetőkre legkéaye]-. í niusebb és legegyszerűbb módon. — a vitézi tár- , sadatmi bizottság ügyvezető elnökével dr. vitéz“ Páncél József vm. főjegyzővel a továbbiak szeméj j lyes megbeszélése végett, pontos lakcíműk meg-1 jelölése mellett, lehetőleg egy-két napon belül közölni Közöljük azt is, hogy a társadalmi bizottság január 24 én tartott ülésében úgy határozott, hogy. a bálát február hó 12 én, nem a Békésmcgyei - Casinóban. — amint Gőzét seri tervezte,— naneni, a Qöndöcs-npph't ti Point toriban fogja megtartani,' mert a tánctér tm ez utóbbi h lyt mégis alkat- masabb a bál sikeres megrendezésére. vagy vitézi báljaira kiszii !) TELEKOM 182 KIRÁLY“ TELEFON 182 Gyula, Báró Wenckheim Bcia-utca 6. sz. 1936 január 26-án Vasárnap Soha nem vo’t ennyire nagyszerű operett- filmünk ! Magyaros, cigányzenés, operett- -u- muzGkris film Lehár Ferenc eredeti uj filmzenéjével , EGGER TB MARTA. LEÓ SLEZÁK. .se HANS M05ER, IDA WÜIT föszeíepiésévéf Csókra születtem (Húzd rá cigány) a budapesti Forum filmsziiiházbaii nagy sikerrG futott nagy attrakció. Mussoli i aranyserltígével kitüntetett K"(' filmremek ARÁN! EMBER A legizgalmasabb filmnél is érdekesebb.’,., Január 28 á t és 29 én ,:Gv Kedden és Szerdán t U IBIÉI SZEEIB Elfte R gényts történet, megható film a becs li-zrastg és a szóelem apotluozisa. n Bécs romantikus kedélyes világa B c i hangulat jókedv és humor MÁMOROS ÓRÁK (Wien Wien nur du állt-in) Hangulatos kedves, romantikus filmtörténet. Fősz- r- plök : Richard Tauber, Diana Napier. Va«ár: ás ünnepnap t/a2, 4, VäTy 9 ' h-'ikozin-p 3/44, */}7, 9 -őrá jf ioné "7T 1 liter Jánoshalmi ka dar bőr . . . 52 fill. 1 „ Kiskőrösi asztali Ó-bor . . 60 „ 1 kg Narancs, szép....................64 : „ V« „ Kakaó ...............................40 „ ‘/ a „ Csokoládé . . . . . . 96 „ 1 , Házi szi'vaiz.......................112vi;;J 1 liter Orosz hal, üveggel . . . . 98 10 dg Barac-iz . . , . . . . 28 „ W „ Gyümölcsíz . . ... . 16 10 „ Mogyoróbél.........................36 10 „ Pörköltkávé, friss pörkölés . 76 „ Befőttek, főzelékek, kouzervek ÁLLÜHÜÓ OLCSÓ ÁR Ifit: nx?.t Tarkónál A gyulai Ipartestülel melyre a meghívók szétküldése folyavigalmi bizottsága 1936. évi IPA KOSBA LJAT maiban van. Azoknak, akik meghíz február hó 1-én rendezi meg zárikörü vásia igényt tartanak, de tévedésből meghívó résziikre nem küldetett, igényüket az ipartesttűét irodája ierídezL