Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-09-05 / 203. szám

LXVIII. évfolyam 203. szám. Szombat Gyula, 1036 szeptember 5 Előfizetési árak : legyedévre : 4 P 50 fillér ISgy hóra : . 1 P 50 fillér TMékre : . 1 P 80 fillér Miráetési dij előre fiíeten.lő. T? Q Xl/w POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztősé";, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Pobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egy szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő; DÓBA Y FERENC Szerkesztő: NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap Gömbös Gyula miniszterelnök csütörtökön délután bevonult a szanatóriumba Az idő, melyben élünk, döntő jelentőségű lehet a nemzet jövőjére — mondta buesubeszédében [A ,,Békés4‘ tudósitója jelenti.) Gömbös Gyula miniszterelnök, amint azt tegnap már megírtuk, délelőtt kilenc órakor repülőgépen elindult Münchenbe, Az útra felesége, dr. Boros József orvos, Sajgó György honvéd főtőrzsorvos, Szakváry Emil alezredes, Hain Péter detektívfelügyelő és Nagy Sándor komornyik kisérték el. Közvetlen a gép indulása előtt, miután a tiszteletére nagyszámban megjelent elő­kelőségektől elbúcsúzott, a miniszterelnök a köréje gyülekezett újságírók előtt a követ­kező nyilatkozatot tette : — Újból szabadságra kell utaznom, hogy visszanyerjem egészségemet s azt a munka- képességet, amelyre az én munkatempóm mellett szükségem van. Úgy érzem, hogy elutazásomkor nagyon sok emberre gondolok hálával és köszönettel. Azokra, akik párto­mon belül, vagy azon kívül, betegségem hosszú heteiben a magyar szolidaritás át­hidaló barátságával gondoltak reám. Köszö­nöm azt a lovagias magatartást, amelyet a magyar közélet legtöbb tényezője ezekben a hetekben tanúsított. Azt hiszem, hogy ezzel személyemen keresztül azt a törekvést tisztelik meg, amellyel minden erőmet s ké­pességemet latba vetve igyekszem a nem­(A „Békés“ munkatársától) K. Szabó Zsigmond feleséggyilkossági bünperét délután háromórakor folytatta a törvényszék Ungvári­tanácsa. Az elnök megkérdezi a vádlottól, kiván-e valamit mondani. K. Szabó ismét néhai fele­ségének hisztériás természetét teszi szóvá. Ezután dr. Szórády István kórházi fő­orvos, elmeszakértői véleményét terjeszti elő, amelyben megállapítja, hogy a vádlotton öröklődő betegség tünetei nem mutatkoznak bár egyik nagyapja részeges természetű volt. Műveltsége, intelligenciája végzett iskoláival (4 polgári) és társadalmi helyzetével arány­ban áll. A bűntett elkövetésekor elmeállapota rendes volt. Fáry István iparfőfelügyelő, fegyver­szakértő az egyik elhajlott kampósszögről, melynek helyzetéből a lövés irányára követ­keztettek, megállapítja, hogy a szög csak­ugyan a revolvergolyótól görbült el. A lövés alulról felfelé történt. zetet szolgálni. A nemzeti egység eszméje és mozgalma, amelynek szolgálatában állok, a történelmi szükség parancsa is -- s első­sorban azt jelenti, hogy minden részérdeket félretolva, közösen építsük az egyetemes nemzet jobb jövőjének útját.-- Nagy megnyugvással látom, hogy a magyar sajtó, — azt mondhatnám pártkere­teken felül emelkedve, — mind szélesebb körben tárgyilagosan bírálja és megérti azon törekvésemet, amelyekkel a nemzet belső békéjét óhajtom megvédeni. Ez az alkotó béke és megértés legbiztosabb alapja az ország belső rendjének s azt hiszem, biza- zommal kérhetem a magyar sajtót arra, tartsa meg kritikájában is ezeket az önmaga szabta korlátokat és sohase feledkezzék meg arról, hogy az idő, amelyben élünk, döntő jelentőségű lehet a nemzet jövendő­jére. Pontban kilenckor ehndtrit a repülőgép és harmadfélórás ut után leszállóit a mün­cheni repülőtéren, ahonnan a miniszterelnök és kísérete autókon kihajtatott a szanatóri­umba. Csütörtökön estétől kezdve már egye­dül tölti utókuráját Gömbös miniszterelnök, felesége Münchenben marad, kísérete azon­ban rövidesen hazautazik. Dr. Tompa kir. ügyész : — A szóban forgó Frommer-pisztoly okozhat-e halálos sérülést? — Attól függ, hogy hol talál a golyó, feleli a fegyverszakértö. Dr. Jung Géza kórházi főorvos, orvos­szakértő előadja, hogy a vádlott nyakán a mintegy tizenöt centiméter hosszúságú vá­gott seb csakis saját kezétől eredhet. Tapasz­talás szerint az öngyilkosok, mielőtt nyaku­kat elvágnák, előbb több úgynevezett „kísér­leti vágást“ tesznek, ugyanis nincs megfelelő lelkierejük az öngyilkosság azonnali végre­hajtására. Ezek a „kísérleti vágások44 a fősebbel párhuzamosak és ilyenek a vádlott nyakán is találhatók voltak. A hasi szúrásra vonatkozólag az a véleménye dr. Jungnak, hogy ez is a vádlott saját kezétől ered. Jobbkézzel szúrta magát hasba, innen ma­gyarázható a seb felülről lefelé tartó iránya is. Dr. Készt Zoltán védőügyvéd megkér­dezi az orvosszakértőtől, hogy abban az eset­ben, ha a vádlott előrehajolva állt, mikor a felesége megtámadta, lehet-e a seb iránya szintén ilyen ? — igen ebben az esetben lehet a seb felülről lefelé tartó ferde helyzetű, feleli dr. Jung. Ezután a kézen levő sebekkel foglalko­zik az orvosszakértő s megállapítja, hogy a gyilkosságot heves dulakodás előzte meg s a nő elkeseredetten küzdött az életéért. Dr. Papp Tibor kórházi alorvos, aki a beteget kezelésbe vette, betegsége miatt nem jelenhetett meg s igy a vizsgálat folyamán fölvett vallomását olvassák fel. Visszaemlék­szik arra, hogy megkérdezte K. Szabótól: — Te vágtad el a nyakadat?, s ő erre azt felelte : — Igái. A vádlott dr. Papp alorvos vallomására megjegyzi: — A vallomás valótlan, mert én nem is tudtam akkor beszélni. Hogy ezt kérdezte volna az alorvos, arra Jnem emlékszem. — Papp Julianna ápolónő vallomását is felolvasták, aki arra emlékszik, hogy Papp alorvos azt kérdezte K. Szabótól: — Az asszony szúrt meg ? — igen, felelte a beteg. K. Szabónak erre a vallomásra az az észrevétele van, hogy nem felelhetett, csak helybenhagyta fej- vagy kézintésse). Dr. Erdős Gyula vallomásában előadja, hogy éppen a városba készült, mikor K. Szabót behozták a kórházba. Kollegája Papp Tibor állt a műtőasztalhoz, de ő is bement, s tanúja volt annak a párbeszédnek, amit már Papp Julianna is előadott. A vádlottnak nincs hozzászólnivalója. Dr. Bak Mihály egyetemi segédtanár, a meggyilkolt Bak Gizella bátyja tesz vallo­mást. Elmondja, hogy ő mindig ellenezte a házasságot, mert tudta, hogy húga nem való mezőgazdasági teendők intézésére. A vádlott tényleg szerette feleségét, ennek többszőr tanujelét adta. 63 éves apja, akinek életét a szerencsétlen házasság feldúlta, K. Szabó nemi baja miatt nem engedte leányát vissza s ezért hordott fegyvert is magával. Dr. Karoliny Lajos törvényszéki or­vosszakértő megállapítja, hogy a halál belső elverzés következtében állt be. Ennek oko­zója a mellüregbe behatoló bicskával szúrt sebek. K. Szabó valósággal rostává szur­kába feleségét. Az elvérzés körülbelül félóra alatt következett be, amit a revolverlövéstől lehet számítani. A védőügyvéd újabb tanukat jelentett be, ezek megidézését a törvényszék el is rendelte. Ungvári tanácselnök ezután a főtár­gyalást félbeszakította s folytatását szeptem­ber 9-re, Körösladányba és 10-ére Füzes- gyarmatra tűzte ki, ahol a nagyszámú ta­nukat hallgatják ki. Várható időjárás a következő bnszonnégy- Órára: gyenge légáramlás, felhösebb idő, egy­két helyen már eső. A hőmérséklet alakulása bi­zonytalan, valószínűleg nem változik lényegesen. A feleséggyilkos K. Szabó Zsigmond bünperének főtárgyalását csütörtökön félbeszakította a törvényszék Körösladányba és Fűzesgyarniaíra száll ki a tanács szeptember O-én és 10-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom