Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-09-03 / 201. szám

2 ; ■ f ■' . »•EKES lat, hogy létesüljön a helybeli áll. polg. leányiskola III. és IV. osztályával kapcso­latosan egy olyan tanfolyam, melyen a leánygimnázium V. osztályába való fölvétel­hez szükséges különbözeti vizsga anyagát tanítanák rendszeresen a jelentkezőknek, (tehát ugyanazt az anyagot, melyre a polg. leányiskola végzett növendékeinek ma is szükségük van, ha tanulmányaikat pl. a békéscsabai leánygimnáziumban óhajtják foly­tatni) és erre a kifogástalan pedagógiai alapra támaszkodva állítson fel az állam Gyulán egy csupán V—VIII osztályú leány- gimnáziumot. Hozzátehetjük mindjárt, hogy a polg. leányiskola épületének részben második eme­lettel való kiegészítése aránylag igen olcsó otthonhoz juttatná ezt az uj intézményt. A megejtett számítások szerint egy ilyen ráépí­tés kb. 40.000 pengőből megvalósítható, miután egyes termek (rajzterem, tornaterem, fizikai, természetrajz-vegytani, előadóterem és szertár, tanári könyvtár) közösek lehetnek. Tanerők költsége tekintetében is számbá- vehető megtakarítás lenne elérhető, ha a város megengedné, hogy a polg. fiúiskola középiskolai tanári képesítésű három tanára a leánygimnáziumban óraadóként működjék. A fűtéssel, takarítással épületfenntartással, ke­vés világítással kapcsolatos, aránylag kis összegű dologi kiadásokat nehéz helyzete ellenére is talán még vállalhatná Gyula városa (ugyanúgy, ahogy most a polgári leányiskolánál teszi), inig a 40.000 pengő összegű építési beruházás és a még szüksé­ges tanerők biztosítása az állam föladata lenne. Előnye ennek a megoldásnak, hogy a polgári leányiskola látogatottságát föltétlenül növelné, mert nemcsak azokkal szaporodnék a növendéklétszám, akik most Békéscsabára járnak át, hanem azokkal is. akiket azért adtak ki a szülők idegenbe, — internátusba, vagy magánosokhoz, — mert ezt a minden­napi vasutazással szemben előnyösebbnek lát­ták. Sőt közrejátszanék itt az a megfontolás is, hogy előnyös az olyan iskolába való beiratás. ahonnan könnyűszerrel lehet más- irányu iskolába átjutni. Teljes mértékben megvalósulna igy az 193G. évi XI t. e. első szakaszában kifejezett intenció, mely szerint: „a magyar középiskola feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, a magyar nemzeti művelődés szelle­mének megfelelő általános műveltséghez jut­tassa és az egyetemi és más főiskolai ta­nulmányokra képessé tegye.“ A pedagógus szakemberek egyetlen ag­gálya ezzel a szép elgondolással szemben, hogy a középiskolai törvény nem ismeri a csupán V.—VIII. osztályú középiskola típu­sát. A törvény 5 §. ának 1. pontja ugyanis kimondja, hogy: „A középiskolának nyolc osztálya van.“ Ugyané §. 2. pontja szerint: „A középiskola felső négy osztályának mű­ködését megfelelő tanulólétszám hiánya miatt, vagy más fontos okokból a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter, illetőleg a miniszter hozzájárulásával az iskola fenntartója, vagy fenntartó hatósága ideiglenesen szüneteltet­heti.“ De arról nincs szó a törvényben, hogy az alsó négy osztály szüneteltethető lenne. Ez az észrevétel helytálló, de nem kö­vetkezik belőle, hogy most már „lasciate ogni speranza.“ Annyira szembeötlők a most leirt megoldás előnyei és annyira nem szo­rítkoznak azok csupán Gyula városára, — hi szén sok olyan város van az országban, ahol a viszonyok azonosak, vagy hasonlók, — hogy érdemes e formai akadály, elhárítá­sának módjáról gondolkozni. Az eredmény csak égy lehet: egysza­kaszos törvénnyel fölhatalmazni a vall. és közokt.-ügyi minisztert, hogy egyes polgári leányiskolákat, aiiol a helyi viszonyok ezt megokolják, leánygimnáziumra is előkészítő intézetté fejleszthessen ki és hogy az ilyen intézet pótolhassa a leánygimnázium négy alsó osztályát. Ezzel elhárulna az V.—VIII. osztályú leánygimnázium létesítésének egyet­len formai akadálya. Minden téren racionalizálás a jelszó. A középiskolai oktatás sem vonhatja ki magát ez alól. különösen olyan szegény, megcson­kított országban, mint mi vagyunk, ahol a kulturfölénynek fokozott jelentősége van. A most ismertetett tervet ebből a szempontból is ajánljuk az illetékes körök jóindulatú fi­gyelmébe. B. I. (A ..Békés“ munkatársától.) Szomba­ton temették el a református egyház nagy halottját, Baltazár Dezső debreceni püspököt s már megindultak a találgatások arról, ki lesz az elhunyt püspök utóda. A piispökválasztás kérdése rövid idő alatt eldől, mert az elhalálozás napjától szá­mított hat héten belül meg kell tartani a választást. A debreceni püspöki szék betöltése meg­mozgatta már az egész Tiszántúl református világát, mindenütt a jövendő püspök szemé­lyéről beszélnek. A jelöltek sorában a refor mátus egyház legkiválóbb, legérdemesebb neveit találjuk. Ott van ezek között Makláry Károly helyettes püspök, Uray Sándor deb­receni református lelkész, Kiss Ferenc nyug. egyetemi tanár, Révész Imre egyetemi tanár és Makkay Sándor volt erdélyi püspök. Velük egy sorban került előtérbe Har- sányi Pál gyulai esperes személye is a püs pöki szék jelöltjeként, mint olyané, akit sze­mélyi kiválóságai, nagy tudása, excellens szónoki készsége és administrátori készült­sége egyaránt kijelölnek arra, hogy a tiszán­túli ref. egyházkerület élére kerüljön. TELEFOY182 „KIRÁLY“ TELEFO.Y 182 mm uaz Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Szeptember 1., kedd, 2., szerda Gálahónapunk első megnyitó filmje!!! legymegváltásnál kérjük felmutatni a gála­kartont, hogy feljegyezhessük a jegy­váltás tényét. A film ünnepe! Több mint film: ÉLMÉNY!!! Shakespeare szövege Beinhard rendezése: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM A leghatalmasabb filmalkotás ! Rendezésben, megjátszásban a filmművészet diadala. Zene: MENDELSSOHN Főszereplők : DICK POWELL, ANITA LUISE, IOE BROWN. Figyelem : A hatalmas film 3.768 méter hosszú, tehát kísérő műsort a hatalmas voltára való te­kintettel nem tudunk adni. Pontos megjelenést kérünk! Őszi menetrend az előadások kezdéseiben: Vasárnap -és ünnepnap 2, 1 <5, 3,/47 és 9 ólakor. hétköznapá/rö, f 47 és 9 órakor. 1936: szeptember 3 Beiratások az iskolákban A helybeli róm. kát. gimnáziumban az 1936—37. tanévre szóló beírások szeptem­ber hó lén, 5-én és 7-én — pénteken, szombaton és hétfőn — délelőtt 9 —12 óráig lesznek. Az I. osztályba iratkozó tanulók elemi iskolai és ujraoltási bizonyítványukkal meg születési anyakönyvi kivonatukkal, a II.—VIII. osztályba iratkozók pedig tanul­mányi értesítőjükkel jelentkezznek. Beirási díj címén minden egyes tanuló kivétel nél­kül 23 P 10 f-t fizet. A tandij egész évre 100 pengő, mely havi előleges részletekben minden hónap 5-ig befizetendő. Az V. osz­tályba iratkozó tanulók szülei, ha gyerme­küket a francia nyelv helyett esetleg görög nyelvre óhajtják taníttatni, szándékukat írás­ban kötelesek beíráskor az igazgatónál je­lenteni. * A gyu’ai állatni polgárt leányiskolában a jar it őr iz se/ á / a to k sorrendje a következő : Szeptember 3-án 9 órakor a II. osztályosok, 3 án délután 3 órakor a III. és IV. osztályo­sok és szeptember 4 én 9 órakor az 1. osz­tályosok vizsgáznak. A pótbeiratkozásokat szeptember 5-én és 7 én 9-től 1-ig tartjuk meg. Fizetendő dijak : beiratási dij: 2 P 50 f. Iskolai illeték címén : 1 P 70 t. Filmoktatási dij az előző tanévben fizetett tandij 3 százaléka. Az I. osztályosok e cimen 1 P 20 f-t, tanulmányi értesítőre (index) pedig 70 f t fizetnek. Ellen­őrző könyvecske ára 40 f. Tandij 40 P, mely összeget minden hó 5-ig kell a gyulai postahivatalnál az iskolában kapott csekk­lapon befizetni. A jeles és jó előmenetelü hadiárvák és hadigyámoltak semmiféle iskolai járulékot nem fizetnek. Aki tandijmentessé- . gért folyamodik, az a beiratáskor díjtalanul kapott tolyamodási űrlapot kitöltve, a vagyoni viszonyokat igazoló hatósági bizonyítvánnyal együtt szeptember lö-ig köteles az osz­tályfőnél beadni. A rajz, torna és kézimunka tanulása alóli felmentése iránti az igazgató­sághoz intézett és 2 P bélyeggel ellátott kérvényt a hatósági orvosi bizonyítvánnyal együtt szeptember hó 10-ig kell benyúj­tások. A tanév megnyitása szeptember 9-én lesz. Előzőleg reggel fél 9 órakor istentisz­teleteken veszünk részt. A rendes tanítás szeptember 10-én veszi kezdetét. A gyulai községi leány-iparostanonc- iskolában a beiratások szeptember 7-én és 9-én délután 6—7 óráig tartatnak. A beirat­kozó tanuló köteles magával hozni a szer­ződést, uj ellenőrző könyvecskét és 3 P tan­szerdijat. A tanítás szeptember 10 én délután 2 órakor kezdődik. Szeptember 10-ig minden tanuló köteles beiratkozni. Igazgatóság. 1-2 * Pótbeirás a bel- és külterületi állami elemi iskolában. Az 1936/87. tanévre a pótbeírásokat úgy a mindennapi, mint a továbbképző tan­kötelesek részére szeptember hó 4—5 és 7-én délelőtt 8—12 óráig tartjuk meg. Az első osztályú tanulók születési tanúsítványu­kat (ezt az anyakönyvi hivatal a beiratás céljára ingyen állítja ki) hozzák magukkal. Beirási dij 1 P. Az igazolt szegények bei­rási dijat nem fizetnek és tankönyvsegély­ben részesülnek. Intelligens nrilányt 2—3vcs. a legmodernebb fényképezésben való ki­képzés céljából tanítványnak felvesz u dr. Bedőné Gömöri Sári fényképező- mühelye. Szeged. Depk Ferenc-ú 4. Érdek­lődők forduljanak egyenesen hozzá. Infor- . macio a kiadóhivatal utján is kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom