Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-08-13 / 185. szám
4 BÉKÉS 1936 augusztus 13 Várható időjárás a következő fanszonnégy- Órára: élénkebb szél, több helyen zivataros eső. A hőmérséklet csökken. Vasárnap indul a filléres gyors Szegedre. A Máv gyulai állomásfönökségétől kapott értesítés szerint a filléres gyors nem pénteken, aminthogy azt az első értesítés tudtul adta, hanem a közönség kivánságánsk megfelelően vasárnap indul, amikor mindenki ráér. A vonat Gyuláról indul 15.24, Szeged-Rókusra, érkezik 17.50. Innen visszaindul 0.50, Gyulára érkezik 3 08. A menetjegy ára oda- vissza 2‘60, amely mellett mindenkinek legalább 1’50 P ös állóhelyre szóló belépőjegyet kell váltania. Keresek több száz hold földet parcellázással való értékesítésre. Molnár Albert mérnök Gyulán. 941 8—* Erős, vérhő, kövér emberek igyanak naponként, reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József,, keserüvizet, mert ez rendes gyo mór- és bélmüködést biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést és kitünően szabályozza a vérkeringést. 2—2 Férfi öltönyre divat szöveteket és hozzávaló kellékeket szezonvégi legolcsóbb árban vásárolhat 14 napig VERES-cégnél. 906 11-—? Gyógyszertári inspekció. Augusztus 1-töl 16-ig a Király gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Cipő és szandalett különlegességek szezonvégi árban lesznek 14 napig árusítva VERES-cégnél. 907 11—* Kishirek a megyéből. Békéscsaba. Az Oti-kirendeltség üzemellenör- zést készít elő, amelynek során minden háztartást, ipari üzemet és kereskedelmi vállalatot meglátogatnak annak ellenőrzésére, pontosak-e a munkaadók bejelentésének adatai. — Havas László békési kereskedő a Teleki-utcán haladt motorkerékpárjával, melyen hátul egy benzinkakas ült. Az egyik házból nagy kutya ugrott neki a gépnek, Havas elvesztette az egyensúlyt, gépével a kövezetre zuhant. Mindketten könnyebben megsérültek, a gép megrongálódott. — Szombaton éjjel ellopták a Kossuth-téri artézikut csapjait. A viz állandó folyása miatt veszélybe került a gimnázium és a városháza vízellátása. A mérnöki hivatal azonnal intézkedett a csapok pótlására, — Ifj. dr. Schreiber Miklós közjegyző 6 án megkezdte működését. — Gáspár János 15 éves diák rúdugróit. Egyik ugrásánál a rúd eltört, Gáspár lezuhant és karját törte. Kórházba vitték. — Zsíros Pál asztalosmester oldalkocsis motorkerékpárjával a Tisza István-uton előzés közben nekiszaladt Kovács Pál malomtulajdonos kocsijának. Zsíros belefordult az árokba, az oldalkocsiban ülő felesége karját törte. — Varga József 22 éves napszámos voszekedés közben úgy főbe vágta egy székkel szemszédasszonyát, Trun- ger Lajosrét, hogy azt a kórházba kellett szálli- t ini. — Elkészült a város költségvetése, a pótadó továbbra is 48 százalék marad. — Augusztus három utolsó napjáu az ev. egyház nagy ünnepséggel üli meg a Trauoscius-énekköuyv kiadásának háromszázadik évfordulóját. Az ünnepnek sok kíil- löldi vendége is lesz. — Kedden hét csongrád- megyei gazdaifju éi kezeit kerékpáron Csabára. A gazdasági egyesület látta őket vendégül. Bejárják az egész országot a gazdaságok tanulmányozására. — A Rosanthal-uradalom feljelentésére a csendör- ség kinyomozott egy fiatal gyermekekből álló bandát, amely több Ízben levágta a városi malmot és az uradalmot összekötő telefondrótot. 450 méternyit vittek el. Kalitkát akartak csinálni belőle. — Dr. Rell Lajos tanügyi főtanácsost, gimnáziumi igazgatót augusztus elsejével nyugdíjba helyezte a miniszter. A gimnázium kormányzóbizottsága Pataki Sámuelt bizta meg az igazgatói teendők ideiglenes ellátásával. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. *08 U Orosháza. A főszolgabíró rendeletére az egész járás területén összeírják és szigorúan ellenőrzik a sajt- és turóárusokat, akik eddig piszkos műhelyben és üzletben készítették a közfogyasztásra kerülő tejtermékeket. — Az állami tanítók és óvónők országos egyesületének békésmegyei köre székhelyét Békéscsabáról Orosházára helyezte át. A kör most választotta egyhangúan elnökévé Balassa János igazgatótanitót. — A legközelebbi közgyűlés dönt afölött, hogy a község melyik részén legyen kötelező a zárt szemétgyűjtő. — A Zombai-utcai iskola előtti teret a község átengedi szabadban való oktatás céljára. — Az elöljárói tanács elhatározta, hogy a Szöllök közt uj ártézi kutat furat és erre a célra a költségvetésben 5000 pengőt biztosit. A költség ezen felüli részét az érdekeltek vállalják. — A Mairyar anyák nemzet védő bizottsága hat sokgyermekes orosházi anyát tüntet ki a bizottság érmével. — A Máv félmillió pengős költséggel vasúti felüljárót épit a Pesti- utón. — Az ősz; vármegyei buzaversenyen Orosháza húsz mintával vesz részt. — A község megyei várossá való átalakulásával egyelőre nem kíván foglalkozni az elöljáróság. Megvárják a miniszter döntését. — A jár vány kórházat három szobával kibővítik. — Kardos Sándor 72 éves napszámos szenet lapátolt egy kocsiról. Munka közben elájult és lezuhant a földre. Súlyos fejsérüléssel vitték kórházba. Megkezdődött a 14 napos szezonvégi vásár VERES-cégnél, ahol az ösmert legjobb minőségű divat különlegességek a legolcsóbb árban lesznek kiszolgálva. 904 11—* Békés. Varga József 65 éves napszámos felakasztotta magát. Mire hozzátartozói észrevették, már halott volt. Gyógyíthatatlan beteg volt. Szarvas. A miniszter Szénászki János gazdasági cselédet, aki 30 éve szolgál egy gazdát becsülettel, elismerő oklevéllel tüntette ki és 80 pengő jutalomban részesítette. Szeghalom, A miniszter kitüntette és megjutalmazta Szívós Sándort, aki 60 évig szolgálta a Kárász uradalmat. Szijjártó Sándor volt gazdasági cseléd is hasonló kitüntetést kapott. KÉMEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatáruházban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmentesen. Olcsó árak, nagy választék 937 6 *kcv Meghívó. Az Eleki Keresztény Takarék és Hitelszövetkezet, Elek — 1936. augusztus 30 — határozatképtelenség esetén 1936. szeptember 8 án délelőtt 10 órakor a Kulturház termében-megtartandó rendkívüli közgyűlésre a t. részeseket ezennel meghívja Tárgysorozat: 1. 1 jegyzököny vezető, 2 hitelesítő kijelentése. 2. Lemondás folytán 2 igazgatósági tag helyének betöltése. 3. Esetleges indítványok az alapszabályok szerint. Elek, 1936. augusztus 10. Niedermayer Miksa 966 1—1 szövetkezeti elnök. IC Í 3 (lÓ k^szoba’ úszóba, konyha uálattai is br. utca 8 a. hasz- Wenckkéim Béla- 956 2—5 vcs. Gróf Károlyi S.-u. 11 sz. házban I« isftffflgl kétszoba, előszoba, konyha, kamra Értekezni lehet Névery Albert háztulajdonossal, Árpád-utca 13 szám. 9 5 cvi—2 Különböző méretű használt épületfa és deszka eladd. Kukla Istvánnál Rázel-uica 6 szám. 959 4—5 lí tanulólányokat és segédl%6P65CK lányt fehérnemű szalonba. Cim Huszka utca 4. 964 4—5 UßlillC7(lhk komfortos októberre, REgyOŰlUQO vagy november l-re kiadó. I Árpád-utca 22 szám alatt. 967 1-2 csv szil HÁZ. Ma, szerdán este Fodor László frenetikus sikert aratott színmüve „Egy asszony hazudik" kerül bemutatóra. A főszerepeket a szinház kiváló művészei : Hamvay Lucy, Vámos Sári, Kondráth Ilona, Kemény, Czobor, Sik, Ladányi, Péterfi. Gáthy, Sándor és Gáspár Jenő játsszák. Egy asz- szony hazudik Kemény László rendezésében kerül szinre. Szűcs László a kiváló hangú magyar operaénekes vendégfelléptével a férfi főszerepben újítja fel a szinház Kálmán Imre legnagyobb 'operettsikerét a Csárdás királynőt, 13-án csütörtökön este a színházban. Pénteken, szombaton, vasárnap délután és vasárnap este az idei szezon kimagasló operettsikerét, a Budapest—Wient mutatja be a szinház. Lantos Ica felléptével kerül szinre filléres helyárakkal szombaton délután Aki mer az nyer slágeroperett. Vasárnap délután mérsékelt belyárakkal kerül szinre Budapest—Wien slágeroperett. Hétfőn este Lantos Ica bucsufelléptévei ke- - rül ismét szinre a rendkívüli sikert aratott Méltó- ságos asszony vígjáték. m I» o » t Kelet bajnoka Gyulán ! Augusztus 23-án kezdődik az 1936—37 évi bajnokság őszi fordulója s előtte egy héttel márkás csapatot látnak egyleteink vendégül a debreceni kereskedők: DKA3E csapata személyében. A DKASE mindig Keletmagyarország vezető csapatai közé tartozott, az idén pedig igen erős ellenfelekkel szemben heves küzdelemben nyerte el a bajnokságot. Az országos bajnokságért folyó küzdelemben ugyan Délnyugat bajnokával szemben elvérzett, mert a keleti roppant heves bajnoki hajrá- során majdnem félcsapata megsérült s igy csak erősen tartalékos csapattal tudott kiállani. A keleti válogatottban állandóan többjátékosa szerepel, a legismertebbek közülük Bariba kapus, Ökrös es Bőr II csatárok, kik közül az utóbbi a profi Bocskai csapatában is sokat játszik amatőr létére is, lévén a DKASE a Bocskai anyaegylete. A csapat megfelelő edzésben és játékban van, mert Debrecenben az ottani csapatok nyáron a Rimanóczy serlegért játszanak. A serleg idei sorsa még nem dőlt el, mert a Keleti kisebb létszám miatt ráérnek a csapatok, minden esetre a DKASE jogos reményeket fűzhet annak elnyeréséhez. Ezzel szemben csapataink a nehéz bajnoki küzdelmek után nyári pihenőt tartottak, de az őszi előkészületeket részint a múlt hó végén, részint f. hó elején megkezdették s igy nem állanak fel teljesen készületlenül erős ellenfelük ellen. A futballra kiéhezett közönség bizonyára szép számmal lesz kiváncsi nemcsak a jó ellenfélre, hanem arra is, hogy a mutatott játék után mit várhat csapatainktól az őszi fordulóban. A mérkőzések közül szombaton délután fel 5 órakor a GyAC-DKASE vasárnap pedig a GyTE —DKASE kerül sorra. 1 külön bejáratú szoba bútor nélkül kiadó. Árpád-u. 22 szám. 9b8 1-2 csv S Z E L V É X Y. A „BÉKÉS“ kiadóhivatala e szelvény beszolgáltatása mellett 20 fillérért vesz fel és közöl le egy j(j SZSYSS aprÓÉI» Gyulán. 1936, a kiadolHlajdones i»«¥»y János nyomdája.