Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-08-13 / 185. szám

LX VIII. évfolyam 185. szám Csütörtök Gyula, 1936 augusztus 13 Előfizetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra: . 1 P 50 fillér Vidékre : . 1 P 80 fillér Sfírdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP .Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utea 7. sz. Itobay .János könvvkereskr dése, hova a lap szellem: részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté zendök, — Kéziratok nett. adatnak vissza. Felelős szerkesztő: Szerkesztő: DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap Egy genfi lap szerint Csehország be akar olvadni a Szovjetbe Egy szám ára 8 fillér Szinte hihetetlen, hogy a babonának ma még hitele van. Ma, amikor át tudjuk világítani az emberi testet, pillanatok alatt megtudjuk, mi történik a földgömb túlsó felén és amikor annyira ju tottunk az anyag titkainak kutatásában és a technika fejlődésében, hogy szét tudjuk robbantani még az atomokat is. Szinte hihe tetlen, hogy ma, amikor a könyvek és újsá­gok milliói végzik a felvilágosítás munkáját, még mindig vannak emberek, akik hisznek a cigányasszonyok meséinek, felülnek hókusz­pókuszaiknak s felteszik róluk, hogy titokza­tos, földöntúli hatalom részesei. És nehogy azt higyje bárki is, hogy csak a népi öreg­asszonyok hisznek a delejes Jancsik létezé sében s állítják, hogy még ma is vannak boszorkányok. Nemcsak Gyulán, ahol egy öregasszony bedőlt a kincses hajó meséjének és nemcsak abban a bolgár faluban, ahol a nép rágyújtotta a házat egy koldusasszonyra, mert háromkaru és egyszemű gyermeknek adott életet, hanem szerte a nagy világban mindenütt tartja magát még a babona. Észa­kon és nyugaton is és a felsőbb, kulturált körökben is, ott, ahol pedig már járt a vi­lágosság fáklyája, ahol a tudomány és a vallás íehérfényü reflektorai már végigseper­ték a titkok és babonák világát. Nemcsak falusi házak vályogfalai között, de még a kőcsipkés paloták könyvespolcokkal körül- épitett falai között is él még a babona. Csak éppen megszokásnak, vagy kabalának nevezik, de ott is hisznek benne. Egyik odvas zápfogat dug a mellénye zsebébe, amikor leül kártyázni, a másik macskát visz magá­val, ha repülőgépre ül, a harmadik a bal lábára huzza fel először a harisnyát s ezt a „szokását“ meg nem változtatná. Egyszóval él a babona, tartja magát, hiába Írunk XX-ik századot, hiába gyuládnak ki évről- évre mind erősebb fényű reflektorai a tudo­mányos eredményeknek, a jelenségek és anyag megismerésének. Babonások vagyunk újévkor, amikor a kéményseprő seprűjét meg- ritkitjuk, amikor útnak indulunk valahová és nyul tut át előttünk az utón, babonások, amikor négylevelü lóherét keresünk s ha ta­lálunk, boldogan préseljük le és őrizgetjük. Szinte hihetetlen, mondjuk, hogy a baboná­nak még hitele van s a cigányasszonyok meséinek felül valaki s közben mi magunk is hiszünk még benne, ki többé, ki kevésbé. És hány ilyen tulajdonsága van még az em­bernek, amit nem tud elhagyni. Amit elité­lünk, amiről tudjuk, hogy semmi haszna, sőt kártékony és végzetes. Nem tudunk meg­szabadulni a babonától, nem tudunk meg­szabadulni attól, hogy fegyvert fogjunk egy más ellen és megöljük egymást, anélkül, hogy személy szerint erre a legkisebb okunk is lenne. Állandóan hirdetjük, hogy a nem­zetközi kérdéseket a zöld asztal mellett és nem a lövészárkokban kell elintézni, igy parancsolja ezt a kereszténység és a tiszta ész s mégis egymás torkának rontunk, mert az ember az ember farkasa. Az ösztönnel a betű nehezen boldogul. (A „Békés“ tudósitója jelenti.) Az Echo Illustré cirnü francia nyelvű svájci fo­lyóirat feltűnést keltő leleplezést közöl Csehországról. A cikk szerint az illetékes cseh tényezők erősen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy Csehország területileg és politikailag csatlakozzék Szovjetoroszország- hoz. A cikk irója nagy téjékozottságot árul el a cseh bel- és külpolitika ügyeiben és igy közlései hitelt érdemelnek. Egy titkos cseh bizottság most dolgozza ki azt a tervet, amely szerint a jövőben Csehszlovákia nem mint független állam, hanem mint a szovjet unió egyik tagállama szállna szembe a támadókkal. Rámutat a cikk arra, hogy a szovjet—cseh katonai szerződés már ezzel a tervvel van összefüg­gésben. Megállapítja, hogy a szerződés meg­kötése óta az orosz vezérkari, de főként repülőtisztek valósággal elárasztották Cseh­országot. Igen sok katonai repülőteret, va­lamint földalatti lőszerraktárat építettek. Reá mutat a cikk arra is, hogy Csehország a Szovjet európai kémszervezetének központja és hogy a kommunista internacionálé már nem is Moszkvában, hanem Prágában székel. Európa bolsevizálása és az összes euró­pai kommunista mozgalmak anyagi támoga­tása a prágai központ irányítása mellett {A „Békés“ munkatársától.) A buda­pesti bérházösszeomlás következtében ország­szerte megindult az épületek ellenőrző vizs­gálata. Varga Gyula dr. polgármester szin tén elrendelte, hogy a város mérnöki hiva­tala a városrészeket sorjában razziázza vé­gig s állapítsa meg, hogy nincsenek-e olyan épületek, amelyek beomlással fenyegetnek ? A mérnöki hivatal megkezdte a razziát s annak során kedden már ki is adott egy végzést, amely szerint a Miklósvárosi Görbe ucca 18 szánm házból, amely özv. Sánta Mihályné tulajdona, a lakóknak ki kell- köl­tözniük. Az épület ugyanis rendkívül elha­nyagolt állapotban van. A ház gerince be­van törve s általában véve az egész tető- szerkezet elavult. Bedőléssel fenyegetnek azonkívül a falak is, melyek helyenkint fél­méterrel is eltérnek a függőleges iránytól. A mérnöki hivatal megállapítása szerint úgy a tető, mint az oldalfalak bármely pillanat­ban összeomolhatnak és katasztrófát idéz­hetnek elő. Özv. Sánta Mihálynénak és a lakónak, Csonka Lajosnak, szerdán ki kellett költöznie az épületből s ha ez nem történt volna meg, úgy ma, csütörtökön karhatalom­történik. A lap szerint magában Csehország­ban példátlan erővel folyik a lelkek bolse­vizálása. A közoktatás, a sajtó, a színpad, a mozgóképszínház, a különböző oroszbarát egyesületek mind ennek a célnak a szolgá­latában állanak. Ennek igazolására a lap facsimilében közli azokat a prágai falraga­szokat, amelyeken a cseh —szovjetorosz ba­rátságot, a bolsevista irodalmat és a kommu­nizmus más megnyilatkozásait dicsőítik. Közli Alkins szovjet orosz légügyi tábornok Csehországba való érkezéséről felvett és még számtalan más érdekes képet, amelyek közül a legjellemzőbb az a fénykép, amely azt mutatja, milyen keskeny földcsík választja el Szovjet-Oroszországtól Csehországot. Rámu­tat az Echo Illustré arra, hogy Csehorszá­got erre a kétségbeesett lépésre az indí­totta, hogy maguk a cseh vezetőkörök ér­zik, hogy a cseh állam egész felépítése alap­jában elhibázott. Csehországban tulajdonké­pen a nemzeti kisebbségek vannak többség­ben és ezt a tényt még a hivatalos cseh statisztika sem tudja megcáfolni. Ezeket a kisebbségeket a csehek jelenleg csak terror­ral tudják uralmuk alatt tartani s érzik, hogy könnyen katasztrófa érheti az össze­tákolt államot. Ez a rettegés hajszolta őket Szovjetoroszország karjaiba. mai költöztetik ki őket. Nem lehetetlen, hogy az épületek ellenőr­zése során a mérnöki hivatal a Komló szálló melléképületének a kiürítését és lebontását is elrendeli. Ez az épület, amelyben a kony­ha- és takarítószemélyzet van elhelyezve, szintén olyan rozzant állapotban van, hogy a benne lakók testi épsége és élete nem tekinthető biztosítottnak. Igen valószínű, ahogy az épületrazzia során még több épületet is találni fognak, különösen az ujgyulai és miklósvárosi részen, amelyekből a lakókat ki kell költöz­tetni és lebontásukat, illetve renoválásukat el kell rendelni. Ribbentrop — londoni nagykövet (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Hitler kancellár Ribbentrop nagykövetet londoni nagykövetté nevezte ki. A kinevezés tényével az angol lapok részletesen foglalkoznak s Ribbentropot uj állomáshelyén meleg hangon üdvözlik. Összedöléssel fenyeget egy ház a Miklósvároson, kilakoltatták belőle a lakókat fipnletrazziát tart a város mérnöki hivatala

Next

/
Oldalképek
Tartalom