Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-08-11 / 183. szám
4 BÉKÉS 1936 augusztus 11 HIRE SíVárható időjárás a következő huszonnégy- Órára: északkeleti légáramlás, egyes helyeken, inkább csak keleten még zivataros esők. A nappali hőmérséklet tovább emnlkedik, az éjjeli lehűlés még erős marad. A szegedi orvosi kamara működésének megkezdése. A szegedi orvosi kamara elnöksége közli az érdekeltekkel, hogy a kamara működését augusztus hó 3 óval megkezdte, egyelőre a Hungária- szállóbéli Orvos-OtthonbaD. Hivatalos óra délelőtt 11—12 óra között. Pénteken délntán filléres gyors indul Szegedre. Elegendő résztvevő híján már kétszer mondta le a Máv a Szegedre hirdetett filléres gyorsvonatot. A szabadtéri játékok utolsó előadásához, a János vitézhez most újra meghirdetik a vonatot, amely a gyulai álloraásfönökség értesítése szerint 14-én, pénteken indul Gyuláról 15 óra 24 perckor, érkezik Szeged Rókusra 17 óra 50 perckor. Visszaindul Szeged Rókusról a 14-éröl 15 éré hajló éjjel 0 óra 50 perckor. A menettérti jegy ára 2 pengő 60 fillér. Magyarország első feliériieniiigy árának gyártmányai, oroszlán-védjegyű férfi ingek pnplin, tropikál, selyem divatkiilünlegességek kizárólag csak YERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 905 9—* lön a „Pápa“ cigaretta A dohányjövedék központi igazgatósága a Pápai Ünnepi Hét ren- dezöbizottságának kérelmére elhatározta, hogy a pápai hét alkalmából egy teljesen uj minőségű cigarettát hoz forgalomba. Augusztus közepétől a pápai hét végéig kapható az összes dohánytözs- dékben. A cigarettákon „Pápa“ felírás lesz, mint a cigaretta elnevezése és azt a város címere díszíti. Keresek több száz hold földet parcellázással való értékesítésre. Molnár Albert mérnök Gyulán. 941 6—* A pesti vendég címen irt Bem.dek Rózsi vidám nyári leányregényt a Magyar Lányoknak. Tutsek Anna népszerű ifjúsági lapjának uj száma Székely Tibor és Szelei Ferenc elbeszéléseit hozza, egy fordulatos amerikai regény folytatását, ego, Dánielné Lengyel Laura, dr. Altay Magda cikkeit, Zagyva Mária versét közli Pálosy Éva friss útleírása mellett. Kiemeljük az Otthonunk melléklet szép horgolt diszteritomintáját, magyar párnáját és ügyes nyelvleckéjét. Férfi öltönyre divat szöveteket és hozzávaló kellékeket szezonvégi legolcsóbb árban vásárolhat 14 napig VERES-eégnél. 906 9—* Földtulajdonosok figyelmébe Katonai személyeket tarlókon való tereplovaglásban akadályozni nem szabad. 3 2 Mézpiac. A tarlóvirág-mézelés kilátásai az esőzések folytán jelentékenyen javultak. A termelők azonban változatlanul tartják az aránylag kisül mnyiségü akác- és vegyesvirágmézkészleteket. Elsőrendű pergetett akácméz ára méhész vasútállomásán 80 pengő, budapesti nagykereskedőknél 110—1! 5 pengő. Vegyesvirágmézek minden vonat kozásban kg-kint 5-10 fillérrel olcsóbbak. Tarló- virágmézböl számbavehetö kötés még nem történt. Viaszban és mülépben megélénkült az üzlet. Elsőrendű aranysárga, salak- és fertőzésmentes valódi tiszta méhviasz kg-ja termelőtől Budapesten átvéve 3 pengő. Az Én Újságom uj száma nagy örömöt hoz a gyerekeknek. Kezdve a cimképen, csupa derű "és mosolygás minden oldal. Babay József gyermekregényét s Altay Margit fordításában egy angol ifjúsági regény folytatását találjuk benne Ölbey Irén, Pogány Elza, Csörgey Éva és mások Írásain kívül. A Lekvár tanya s több vidám vers mellett nagyon kedves a német oldal | ötletes a kivágós- já'ték. Courts-Mahler A boldogság. Két kötet. A kedvelt, népszerű irónö legújabb regényében két fiatal lélek sorsát rajzolja, akik életveszedelemben találkoznak, először megszeretik egymást, de közöttük áll valaki. Egy mulatságos szeszélyes nagynéni gondoskodik arról, hogy az olvasó szívből mosolyoghasson. A regény tanulsága : bármilyen elérhetetlennek látszik a boldogság, akinek szive tiszta elérheti Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal. Nagy rejtvényolimpiász. A Milliók Könyve megjelenik minden héten, előfizetési ára negyedévre 13 regény 2 pengő 40 fillér. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy ut 16. KŰRIEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatáruimban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmentesen. Olcsó árak, nagy választék 937 5 *kcv Orvosi hir- Özv. dr. Wertheim Ivánné dr. Glück Margit szabadságáról hazaérkezvén, fogorvosi és kozmetikai rendelését Erdélyi Sándor-ut 14 sz alatt megkezdte, 5— 6 Gyógyszertári inspekció. Augusztus i-töl 16-ig a Király gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, raájduzzanatnál, vértó- dulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc lózsef“ keserüvizet. 2—2 IK1MÁZ. Ma hétfőn és kedden este az idei szezon leg' nagyobb művészi eseménye, Az Ur katonái kerül előadásra. Szokatlanul nagy érdeklődés előzi meg ezt a darabot amely Czobor Imre rendezésében és a színtársulat összes férfitagjainak felléptével fog Gyulán is óriási sikert aratni. Szerdán Fodor László nagy sikert aratott izgalmas, biinügyi drámája: „Egy asszony hazudik“. A darabot Kemény László rendezi. Főszereplők : Hamvay Lucy, Vámos Sári, Kondráth Ilona, Czobor Imre és Sik Rezső. A csütörtöki nap eseménye Szűcs Lászlónak az országos hirü kitűnő tenoristának vendégfellépte. Szűcs László, Kálmán Imre világhírű operettjének a „Csárdáskirálynőnek“ főszerepében lép fel. Az egész operettegyüttes fellépte és Sik Rezső rendezése nagyszerű előadásban kivételes művészi esemény. Péntek, szombat, vasárnap az idei szezon operett slágere, Budapest Wien bemutatója. Nagyszerű és mulattató szöveg, remek muzsika és a legmodernebb táncok. Fellépnek: Lantos Ica, Hamvay Lucy, Rajz, Lázár, Sik és Keleti. Szombaton délután filléres helyárakkal: Aki mer, az nyer, slágeroperett. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Budapest—Wien 17-én hétfőn Lantos Ica bucsufelléptével, Méltóságos asszony, a nagy sikert aratott vígjáték. Egy udvari szoba kiadó gr. Wenckheim Krisztina-u. 3 szám alatt. 946 2—3 Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. 908 9-* Különböző méretű használt épületfa és deszka eladó. Kukla Istvánnál Rázel-utca 6 szám. 959 2—5 Bf tanulólányokat és segédlányt fehérnemű szalonba. Cim Huszka utca 4 964 2—5 AXYAKÖXÍVI HÍREK. 1936 julius 31 töl — ang. tj ig. Születtek: Molnár Péter atyja Péter, anyja Lup Mária Villa u. 6, Kalcsó Balázs atyja Balázs, anyja Vitéz Borbála Kétegyháza, Deák Ferenc atyja János, anyja Kovács Mária Mátyás király-u 35, Ondrus György Pál Dezső atyja dr. Pál. anyja Ényi Dömötör Erzsébet Kórház u 16 Bak Sándor atyja Imre, anyja Nagy Mária Körös- ladány, Váczi Rozália atyja József, anyja Fekete Juliánná Sarkad, Nagy Mária, anyja Zsófia Okány, Klárik Mária atyja János, anyja Medveczki Judit Csorvás, Albert Róza, anyja Rozália Vég u 23, Kollmann Imre László, anyja Kornélia Orosháza, Csutha Tibor, anyja Juliánná Sarkad. Házasságot kötöttek: Nagy Gergely—Veres Zsuzsánna Sarkad, Stiffel Béla Medgyesegyháza— Török Ilona Part u 4. Elhaltak: özv. Kovács Károlyné Lelik Etelka 46 éves Kondoros, Baksa Jánosné Barta Erzsébet 21 éves Vésztő, Veszelka Judit 12 éves Döménv u 3, Papp Ilona 73 éves Corvin-u 6, Gyepes Mihály 71 éves Pejrét 47, Faragó István 16 hónapos Újkígyós, Nagy Gergely Mátyás 34 éves Sarkad, Gyebnár Mária 18 hónapos Sarkad, Erdei Erzsébet 4 hónapos Dömény u 3, Fiilöp Ferenc 24 éves Nagyváradi ut. 46. cit a c \ c - itt u $ o Augusztus 11, kedd. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrend. 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzőszolgálat, 12. Déli harangsz). Idöjárásjelentés. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16 45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 00.05. Hírek. 10.20. Az 1816-i szegedi árvíz. 10.45. Divat a Balaton partján 12.05. Állástalan Zenészek Szim- íónikus Zenekara, 13.40. W. László Erzsi hegedül (zongorakisérettel. 16.15. Nem zug már az erdő. 17. A szigetek világa. 17.30. A rádié szalónzene- kara. 18. „A mátoha.“ (Víg kisértei-históriaP 19.10. Olaszországi egyetemek és kulturális intézmények. 19.40. Berky Lili és Gózon Gyula előadóestje. 20.30. Olimpiai híradás. Beszélő : Pluhár István. 20 55. Tánclemezek. 21.40. Hírek, időjárásjelentés. 22. Horváth Rezső és cigányzenekara.. 22.40- Buda visszavételének 250. évfordulója, 23.10. Az 1. honvédgyalogezred zenekara. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Kész árupiac. Irányzata tartott volt. Búza tiszavid. 79 kg-os 15*00—15 20, 80 kg-os 15*10—15-30, Rozs 12.10—12.25, Takarmányárpa 12.10—1225, Sörárpa *4*—16*—, Zab 13'40— 13,50, Tengeri morzsolt 12*25—12*35, Buzakorpa 9-2C—9*30.' Tarka napraforgó — *-----------*—, Lucerna — *—, Biborheremag 29—30*50 Határidőpiac. Irányzata jól tartott volt. Rozs októberre 12.60—12.62, tengeri augusztusra —.-----------*—, szeptemberre 12 06—1208. 19 37 májusra 1103—11*05. Élőpiac Baromfivásár. (Nagykereskedelmi árak) Csirke L40—1*60, tisztított, sütnivaló .-------.— lu d 1 "50—1 55 Kacsa 1 £5—1.65. pulyka.-------.-— to jás ládázva 1.38—1.50, kosáráru 1.40—1.55.. Borjuvásár. Felhajtás nem volt. I. borjú — —, II. — —, III. — —. Marhavásár. Felhajtás nem volt. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzései:. Angol font 17*--------17*20, Cseh korona 13*30—14*20, Di aár 7*80—7*95, USA-dollár 337.30—341*30, Francia frank 22*30—22*50, Leu 2*80—3.—, Lira 29*90—30*25, Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70—111*65. Gyulán. 1936, a kiadótulajdonos Debay János nyomdája.