Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-01-23 / 18. szám
4 3 E K E g 1936 január 23 kai csökkent, — Lázár Andor igazságügyminiszter feleségén vakbél-műtétet hajtottak végre. A műtét jól sikerűit. — A főváros múlt évi 11 hónapjának statisztikai adatai szerint született 14.380, meghalt 14.268 és házasodott 10.691 ember. Adótartozás miatt 1284 árverést tartottak, több mint másfélmillió pengő adótartozás fejében, de csak 47.479 pengő folyt be az árveréseken. Kishirek a megyéből Békéscsaba. A képviselőtestület 27-iki ülésének tárgysorozatán szerepelt a kerületi orvosi állás betöltése. A belügyminiszter nem engedélyezte az orvosi állás betöltését, mert — amint hírlik — júliusban megvalósul a községi orvosi állások államosítása. — A város egészségügyi viszonyai a múlt évihez képest rosszabbodtak. A természetes szaporodás is 313-ra esett vissza az 1934 évi 367-röl. A gyakorló orvosok száma 45, a bábák száma 30. — Hétfőn éjszaka két betörés történt. Kifosztották Szenteszki János békési úti trafik- bódéját és 45 pengő értékű dohányárut vittek el. Mázán János József uccai házába az ablakon át hatolt be a tolvaj és onnan ágyneműt vitt el. Dócsik H. Jánosné Kazinczi utcai trafikjának is leverték a lakatját, de tovább nem jutott a tolvaj, úgy látszik megzavarták. Mezöberény. Szőke Róza 20 éves cselédleány január 12-én megfojtotta újszülött csecsemőjét és a hullát elrejtette szülei köröstarcsai házában. Párnapi otthontartózkodás után visszatért szolgálati helyére, ahol a csendőrök letartóztatták és beszállították az ügyészség fogházába. Orosháza. A Vajda és Pozsonyi uccában három tifuszmegbetegedés történt. A hatóság elrendelte, hogy a két ucca egész lakosságát beoltsák tífusz ellen. — Rákóczi-teiepen az utóbbi napokban járványszerii méreteiket öltött a kany.aró. — A bónumi iskolát- bezárták tiz napra, mert a tanító kisfia kanyaróban megbetegedett. Erre azért volt szükség, mert a tanítói lakás és a tanterem ajtói közös előszobába nyílnak. — A föszolgabiróság elrendelte, hogy a járás területén minden italmérö helyiséget tavasszal újra meszeljenek. Csorvás, Egy hároméves fiúcska gyermek- paralizisben betegedett meg. Beszállították a szegedi klinikára. A gyulai kir. jli , mint telekkönyvi hatóság, 19371—1935. szám. ÁRVERÉSI H1RDETMÉNYKIV0NAT. Ruck Lőrinc végrehajtatnak Schlésinger Antal és neje Ruck Teréz végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 2084 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. járás- bíróság területén levő, Elek községben fekvő s az eleki 1725 sz. tjk-ben Ai3 sorsz. 5067/a—1 hisz. házra 1276 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi február hó 19. napján déleiéit 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. * Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adható el. Az ál Terelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a ki. kiáltási ár 10%-át készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes éi tékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek elöleges bírói letétbehelyezéséröl kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 LX. t.-c. 147, 150, 170. §§; 1908: LX. t.-c 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 XLI. 25. § ) Gyula, 1935. évi december hó 24. napján. A kiadmány hiteléül: Szüesy s. k. kir. járásbiró. Réti Lipót, irodaigazgató 127 1—1 Dukeréki régi és űj erdögazda- 102— * ságban termelt és tárolt rozsé, tuskó, szöllőkaró kerítésoszlop olcsó szabott árban készpénzfizetés eUGIl Venni szándékozók utalványokat válthatnak Gyulán Br. Wenck. B. ü. 3l-b. sz. alatt, ahol a minták is megtekinthetők. Paradicsommajori gazdaság. cR á 3 \ o - m VI $ o Január 23, csütörtök. BUDAPEST I. 6.15. Torna, — Hanglemezek. 10. Hírek. 10.20. „A magyar népmese kincseiből“ (Felolvasás.) 10.45. „A költők és a virágok.“ (Felolvasás.) 11.10. Nemzetközi vizjelzöszdgálat. 12 Déli harangszí, Idöjárásjelentés. 12.05. Hanák Árpád zongorázik. 12.45. Hírek. 1. Hanglemezek. 1.20. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.40. Hírek, piaci árak, árfolyamhirek. 4.10. „Repülő nők.“ vitéz Hefty Frigyes előadása 4.45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 5. „A rekord tejelések határa és tanulságai.“ vitéz Biró Gyula dr. gazdasági akadémiai tanár előadása. (A Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata.) 5.30. Reisz Pál szalonötösének műsora. 6.30. „Ki a miivel tember?“ Joó Tibor dr. előadása. 7. Hanglemezek. 8.10. Hírek, ügetöversenyeredmények. 8.30. A Korái Kamaratársaság hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Vezényel Ákosháty Béla, orgonái Zalánfy Aladár. 10.30. Idöjárásjelentés. 10.35. Bura Sándor muzsikál. 11.20. Az Erőss—Sovinszky jazz zenekara műsora. 0005. Hirek 11.24. Csak a berlini rádióállomás részére: Sárai Elemér muzsikál, Orbán Sándor énekel. (Közvetítés az Emke-kávéházból.) BUDAPEST II. 5. „Az angol irodalom szelleme.“ Hamvas Béla dr. előadása. 6. Angol nyelvoktatás (Thompson J. W.) 7.40. Munkásfélóra. 8.30. Hanglemezek. TELEFON 182 KIRÁLY“ TELEFON 182 HAH60S FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1936 január 24, 25, 26 Pénteken, Szombaton, Vasárnap Soha nem volt ennyire nagyszerű operettfilmünk ! Magyaros, cigányzenés, operettmuzsikás film Lehár Ferenc eredeti uj filmzenéjével EGGERTH MARTA. LEO SLEZÁK, HANS MOSER, IDA WÜST főszereplésével Csókra születtem (Húzd rá cigány) a budapesti Forum filmszínházban nagy sikerrel futott nagy attrakció. Mussolini aranyserlegével kitüntetett filmremek ARÁNI EMBER A legizgalmasabb filmnél is érdekesebb. Előtt ttlt: hétköznap «/ill Vstf, 9’óra. A WHábAT* NaPonta frissen csapolt sör j,V A A. Zóna reggeli. Menürendmié és söröző, Byulán sze,r ^óan £ TELEFON 67 meleg ételek. — Fajborok. A vidéki közönség kedvelt találkozó helye. Minden esle KAKIK) JÓSKA 08 cv 3-10 nyolc tagú zenekara hangversenyez! 1 I 0I70W I?TP'l kis szobát február ÜLofiliLLlI hó l-re keresek. Címét „állandó“ jelige alatt e lap kiadójában kérem leadni Mai budapesti árak: A budapesti terménytőzsde árai. Búza : 77 kgos tiszavidéki 18.05 — 18.35 felsötiszai 17 85 — 18.10 duna-tiszaközi 17.80 — 17.95 fejérmegyei és többi dudunántúli • 78 kgos tiszavidéki 18.20 — 18.50 felsötiszai . 18.00 — 18.25 duna-tiszaközi 17.95 18.10 fejérmegyei és többi du uántuli — 79 kgos tiszavidéki 18.35 18.65 felsőtiszai 18.15 18.40 duna-tiszaközi 18.10 18.25 fejórmegyei és többi duuántuli — 80 kgos tiszavidéki 18.60 — 18,85 felsötiszai 18.30 — 18.55 duna-tiszaközi 18.25 — 18.40 fejérmegyei és több dunántuli — Rozs pestvidéki 15.60115.70 „ más származású 15.70 — 15.85 Takarmányárpa 16.40 — 16.90 Sörárpa 19.--------20 .I. zab 17.40 — 17.55 Tengeri morzsolt 14.35 — 14.45 Buzakorpa finom 13.05 — 13.15 Határidöpiac irányzata barátságos. Búza márciusra 18.00 — 18.02 „ májusra 18.28 18.29 Tengeri „ 15.72 — 15.75 Különféle takarmányok : Tarka napraforgó----,---- ---Finom buzakorpa 13.05 — 13.15 Lucerna 52-55 Bíbor heremag — É l ö p i a c : Borjú felhajtás — I. borjú — II. , — IU. „ — Vágómarha felhajtás — Nagyvásártelep nagykereskedelmi árai Csirke 1.40—1.60, tisztított, sütnivaló2.-2.30 lud 1.35—1.40, kacsa 1.40—1.50, pulyka 1.20—U30, tojás ládázva db. 8.4—8.8, kosáráru 9.—, tojás kg-ja ab Budapest 1.50—1.52. A I.EfirVI.IARR ?a9y bá,i» es|é,y* liutll/tf/lDD tavaszi saison divatlapok állandóan kaphatók SCHEIBERT László könyvkereskedésében. 122 2—8 CTBAID HOTEL „IMPERIAL“ nagyszállódat BUDAPEST Yll, RÁKÓCZI - UT 90. 1 perc a Keleti-pályaudvartól. KITŰNŐ POLGÁRI SZÁLLŐ OLCSÓ ÁRAKKAL. ELŐFIZETŐKNEK 20% ENGEDMÉNY Rendkívül jutányos megállapodások rövidebb-bosszabb tartózkodásra egész vagy o 7—* részbeni ellátással is. SZELVÉNY. A „BÉKÉS“ kiadóhivatala e szelvény beszolgáltatása mellett 2;0 fillérért vesz fel és közöl le egy M SZflVaS apfÖtlirÖBtßSt. Gyulán, 1936, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.