Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-08-05 / 178. szám
i936 augusztus 5 BÉKÉS 3 If 1 K £ fi. Köröstarcsa aj főjegyzőt kapott. Hétfőn tartotta Köröstarcsa község képviselőtestülete a nyugdíjazás folytán megüresedett főjegyzői állás betöltésével kapcsolatos tisztu itó közgyűlést. Amint az á békési járásban eddig is megnyilvánult, a járás főszolgabirája arra törekszik, hogy minden állásra arra hivatott, kiválóan képzett tisztviselő kerüljön. Ez a cél nyilvánult meg Köröstarcsa képviselőtestületi gyűlésén is, amikor is a sok pályázó közül a csaknem teljes számban megjelent képviselőtestületi tagok egyhangú lelkesedéssel Takács Ferencet, Komedi község volt segéd jegyzőjét választották meg főjegyzővé. Ezt az egyhangú bizalmat Takács Ferenc eddigi helyettességével érdemelte ki. Köröstarcsa községe bizalommal tekint működése elé és reméli hogy a hosszú éveken át elhanyagolt község adminisztrációja az ö működésével visszakerül arra a színvonalra, amelyen az áldott emlékű Petneházy Ferenc, volt községi főjegyző vezette. A község képviselőtestülete hálás a vármegye alispánjának, valamint a járás föszol- gabirájának, hogy segítségére volt abban, hogy a község vezető pozíciójára egy minden tekintetben megfelelő tisztviselőt állithatatt. Vitézi est Gyopároson. A békésvármegyei vitézi társadalmi bizottság folyó hó 8-án este fél 9 órai kezdettel az alispán elnöksége alatt rendezi nagy műsoros vitézi estjét Gyopárosfürdön. A Vitézi Est iránt igen nagy az érdeklődés. A műsor a következő : I. Köszöntő Irta vitéz Ákosfy Barnáné. Elmondja Borsiczky Irén. 2. Magyar tánc Boytár Eszter 3 Regöscsoport. 4. Zatykó Mihály igazgató tanító növendékeinek magyar tánca. 5. Regöscsoport, Közreműködik a m, kir. „Bethlen Gábor“. 10. Honvédgyalogezred tánczenekara és Nagy Józsi cigányzenekara. A műsor után tánc a fedett terraszon. Megjelenés nyári ruhában. Felül- fizetéseket a vitézi székház-alap javára köszönettel fogadnak. Cipő és számláiéit különlegességek szezonvégi árban lesznek 14 napig árusítva VERES-cégnél. 907 4—* Magyar Lányok. A Pesti vendég, meg a három autós leány uj kalandja, színdarab, elbeszélések, beszámoló a Nemzetközi Asszonyhétröl, sok szép vers, kép van a Magyar Lányok első augusztusi számában. Az otthonunk meg divat, kézimunka, há tartás, nyelvlecke cikkeivel meg a vakációzó leányok hasznos foglalkoztatásáról gondoskodik. Áradt a Körös. Az erdélyi hegyekben úgy látszik, nagy esők voltak, mert a Körösök -igen megáradtak. A sebes, zavaros és mély vízben nem lehet fürdeni. Jöjjön Ceglédre. Hogy miért jöjjön ? Mert érdemes. Érdemes, mert olcsó az utazás a Ceglédi Napok alkalmával. Érdemes, mert felejthetetlen látványban lesz része. Érdemes, mert a Ceglédi Napok egész tartama alatt (augusztus 29-töl — szeptember 6-ig). hihetetlen olcsó áron vásárolhat gyümölcsöt, szőlőt, bort, pálinkát, baromfit, virágot, gyümölcsfát, szölöveszőt, stb. Megtekintheti Kossuth városát. Megtekintheti a világhírű Ungh- váry-kertészeteket, az Európában páratlanul álló hatalmas Unghváry-pincét. Érdemes, mert szórakoz- hatik. Érdemes, mert kulturálódhatik. Érdemes, mert ezzel a látogatásával jótékony célt szolgál. Minden felvilágosítást megad a Ceglédi Napok rendezősége. Cegléd, városháza. Orvosi hir- özv. dr. Werlheim Iváiiné dr. Glück Margit szabadságáról hazaérkezvén, fogorvosi és kozmetikai rendelését Erdélyi Sándor-ut 14 sz. alatt megkezdte, 2— 6 Tizen négy napos szezonvégi vásár hétfőn, julius 27-én megkezdődött, a szokott jó minőségekben, de kimondottan olcsó árak mellett, a Tanai divatárnbázában. 903 4—* Gyógyszertári inspekció. Augusztus i-töl 16-ig a Király gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Halálugrás a Körösbe. Nagyváradon a minap egy forró nyári délután Nagy József tizenhatéves szabóinas vakmerő bravúrjának áldozata lett. Nagy Józsefnek szokása volt, hogy a hid magas vaskorlátjáról fejest ugrált a tizméteres folyóvízbe, ha valaki öt leit, vagy akár egy cigarettát is Ígért neki. Hétfőn délután biztatásra felmászott a korlátra s merész lendülettel a vízbe ugrott. A für- dözök azonban megrémülve látták, hogy esés közben karja, lába lehanyatlik és már mint élettelen test zuhant bele a folyóba, melyben el is merült anélkül, hogy a hullámok egyszer is felvetették volna. A fiatal fiú, aki súlyos szívbajban szenvedett, ugrás közben szivgörcsöt kapott s ennek áldozata is lett. A kivonult tüzpltók csak egy óra múlva találták meg holttestét. Férfi öltönyre divat szöveteket és hozzávaló kellékeket szezon végi legolcsóbb árban vásárolhat 14 napig VERES-cégnél. 906 4—* Eladható az italmérési jog. Érdekes ügyben arról kellett döntenie a Kúriának, eladható-e az italmérési jog. A. per tényállása szerint egy korcs- máros eladta üzletét iccéseinek, akik 12.000 pengő vételárat fizettek. Később meggondolták a dolgot és az eladótól visszaköveteltek 11.700 pengőt azon a címen, hogy a kialkudott és kifizetett 12 ezer pengő vételárból csak 300 pengő esett az üzlethez tartozó ingóságok vételárára, a kereset 11700 pengő pedig az italmérési jog átruházásának ellenértéke. Miután az italmérési jog átruházását az italmérési törvény tiltja — érveltek a felperesek keresetükben —, az ügyletnek ez a része semmi s ezért arra kérik a bíróságot, Ítélje nekik vissza az üzletet. A Kúria feltűnést keltő dönté sében elutasította őket és kimondotta, hogy az italmérési jog eladható. Felvételek a miskolci jogakadémián. Azon végzett középiskolai tanulók, akik újonnan beiratkozni óhajtanak, kötelesek a beiratkozási engedélyért a jogakadémia dékáni hivatalához benyújtott kérvénnyel folyamodni. A folyamodási határidő 1936 augusztus 25. A felvételi kérvényhez a következő eredeti okmányok csatolandók: a) szü letési anyakönyvi kivonat; b) középiskolai érettségi bizonyítvány ; c) erkölcsi bizonyítvány a folyamodó nemzethüségéröl és erkölcsi megbízhatóságáról ; d) hatósági bizonyítvány arról, hogy a folyamodó hadiárva; e) ha a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, Károly-csapatke- reszt elnyerésének igazolása ; f) közhatósági bizonyítvány a folyamodó szüleinek foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről és arról, hogy a szülök mióta laknak jelenlegi lakóhelyükön, hol laktak azelőtt s amennyiben több helyen laktak volna, mi volt a foglalkozásuk régebbi lakóhelyeiken; g) a más főiskoláról jövők még távozási bizonyítványt is kötelesek csatolui. A kérvényhez 2 pengős okmánybélyeg és 1 pengős kezelési költség csatolandó. Nem eredeti okmányokkal felszerelt kérvények nem vehetők figyelembe. A beiratkozásnál személyes megjelenés kötelező. Magyarország első fehérnemügyárának gyártmányai, oroszlán-védjegyű férfi ingek puplin, tropikál, selyem divatkülönlegességek kizárólag csak YERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 905 4—* Szerdán este rendezi a Misszió az Anna-bált a Kaszinóban. j! ||j] jl Belépődíj 1 P. diákjegy 60 fillér. A jövedelem a cipőakció javára megy. i !j j i Külön meghívó nincs, a táncolni és szórakozni vágyó közönséget öröm- i Ilii il mel várja a rendezőség. 11 i;l!l Megkezdődött a 14 napos szezonvégi vásár j VERES-cégnél, ahol az ösmert legjobb minő- i ségii divat különlegességek a legolcsóbb árban lesznek kiszolgálva. 904 4—* Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes „Ferenc József“ keserü- vizkura a bélmüködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet könnyeddé teszi. 909 37—* Ki a paprikanagykereskedő? A legközelebbi napok folyamán megjelenő paprikamonopólium rendelet szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy ki tekintendő paprikanagykereskedőnek ? A rendelet szerint ugyanis a paprikanagykereskedők vannak feljogosítva arra, hogy a megala kitandó szövetkezetek, illetve a Hangya raktáraiból közvetlenül vásároljanak p iprikát, mig a többi kereskedő a paprikát az igazolt paprikanagyke- reskedöktöl tartozik beszerezni. A paprikanagy- kereskedök jegyzékét a rendelet értelmében a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg és bocsájtja a földművelésügyi miniszter és a Hangya rendelkezésére. Értesülésünk szerint a kereskedelemügyi minisztérium álláspontja szerint paprikanagykereskedőnek az olyan kereskedőket fogják minősíteni, akiknek kizárólagos, vagy legfontosabb cikke a paprika s akik paprikának csak tovább- elárusitók részére való eladásával foglalkoznak. E meghatározás értelmében paprikanagykeres- kedönek nem tekinthetők például az olyan budapesti íüszerkereskedök akik igen sok paprikát adnak ugyan el, esetleg többet is, mint egy szegedi, vagy kalocsai paprikanagykereskedő, de akiknek a paprika csak egyik cikkük a rizs, tea, kávé stb. mellett s legfontosabb cikknek nem minősíthető. Milyen a tökéletes stádion? A sportépité- szet legérdekesebb kérdéseit világítja meg kiváló épitészirónk, dr. Bierbauer Virgil a Tükör most megjelent augusztusi számában, és fokozott érdeklődésre tarthat számot ma, amikor a világ érdeklődése Berlin felé fordul. Erényi Gusztáv kitűnő cikke is a régi Berlin életéről. A világ túlsó feléről, Indiából küldött pompás tanulmányt nagyhírű művészettörténészünk, Felvinczi Takács Zeitén, a Tükör ázsiai utón levő munkatársa. Az irodalmi szórakozásról ebben a számban élő Íróink legjobbjai gondoskodtak: Hevesi András, Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Nagy Lajos, Szász Károly, Tamási Áron, Török Sándor, stb. Külön ki kell emelnünk még Moravek Endre terjedelmes tanulmányát a római birodalm mulljáról és jelenéről, valamint Mihályi Ernő mélyen járó ismertetését a keresztény magyar művelődés évszázados váráról: Pannonhalmáról. Népszerű rovataiban ma is a magyar szellemi élet tükrét nyújtja a Tükör, s szebbnél-szebb fényképeivel, rajzaival, rejtvénypályázataival méltón szolgálja olvasóit, az egész magyar müveit középoszrályt. A Békés előfizetői kiadóhivatalunkban különleges teltételekkel rendelhetik meg lapunkkal együtt a Franklin-Társu- latnak ezt a nagyszabású folyóiratát. Kiadóhivatalunk az együttes előfizetésről készségesen nyújt felvilágosítást és kombinált előfizetés esetén is* biztosítja osvasóinknak a Tükör értékes dijakkal jutalmazott pályázatain való teljesjogu részvételt. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. ¥08 4 * A. Applin: A nagy áldozat. A háborús rokkanthoz láncolt asszony érdekes, izgalmas történetét meséli el ez a szép regény. A regény hősnője munkában, érvényesülésben keres vigasztalást, feledést, de sok küzdelem és megpróbáltatás után megtalálja a boldogságot is. Érdekes a regény valamennyi alakja, a nagy divatcég furcsa főnökei, az arisztokrata, aki az asszonyt elősegíti, az a különös világ, ahol a divat, a női szépség születik. Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal. Nagy rejtvény- I olimpiász. A Milliók Könyve megjelenik minden l héten, előfizetési ára negyedévre 13 regény 2.40 pengő. Kiadóhivatal, Budapest. VI. Andrássy- ut 16.